ellenzék;támogatás;Orbán Viktor;külföldi;Action for Democracy;

Orbán Viktor fenyegetőzni kezdett, az Action for Democracy szerint Magyarországon politikai célokra használják a titkosszolgálatokat

„A cél egyértelműen a magyar civilek megfélemlítése a magyar államhatárokon belül és kívül, ami erősen megkérdőjelezi a kabinet valós szándékait a jogállamiság Európai Unió által számon kért helyreállítását illetően” – hangoztatja a szervezet.

„Nem adtunk támogatást politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak, szemben az Orbán-kormánnyal és holdudvarával, amely minden eszközzel és skrupulusok nélkül segíti szélsőjobboldali politikai szövetségeseit, mint Marine Le Pen, Janez Jansa, vagy Jair Bolsonaro” – utasította el pénteken lapunkhoz is eljuttatott közleményében az ellenzék külföldi finanszírozásáról szóló kormányzati vádakat Korányi Dávid, Karácsony Gergely korábbi tanácsadója, az Action for Democracy nevű amerikai szervezet vezetője.

Nemrég derült ki, hogy a Rogán Antal kabinetminiszter felügyelete alatt álló titkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ (NIK) összesen már több mint négymilliárd forintot talált, amellyel az Action for Democracy támogatott cégeket a Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt vezette Mindenki Magyarországa Mozgalmat a 2022. április 3-i parlamenti választást felvezető kampányban. Erről a kormányközeli sajtóban „dollárbaloldal” felkiáltással elhíresült ügyről Korányi Dávod azt írja, hogy az Action for Democracy „a magyar és amerikai törvények maximális betartásával, önállóan végzi munkáját, támogatási döntései teljesen függetlenek mindennemű kormányzati és egyéb külső befolyástól, alapítóinak és tanácsadó testületi tagjainak a jelentés által baljósként beállított kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét és amerikai kormányzati és demokrata párti kötődései a politikai fantazmagória birodalmához tartoznak”.

A közlemény azzal zárul, hogy a szervezet rendkívül aggasztónak tartja és elutasítja, hogy az Orbán-kormány a teljes államapparátust bevetette az az Action for Democracy és a vele együttműködő szervezetek elleni lejárató kampányban, és nyíltan politikai célokra használja a titkosszolgálatokat, a rendőrséget és az adóhivatalt. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a cél egyértelműen a magyar civilek megfélemlítése a magyar államhatárokon belül és kívül, ami erősen megkérdőjelezi a kabinet valós szándékait a jogállamiság Európai Unió által számon kért helyreállítását illetően.

Azóta, hogy a NIK tájékoztatója megjelent az érintett cégekről, kettejük is cáfolta a titkosszolgálat állításait. Egyikük, az EzaLényeg portál mögött álló Oraculim 2020 Kft. lapunkhoz is eljuttatott közleményében azt írta: „Az EzaLényeg a híresztelésekkel ellentétben nem kapott külföldi támogatásokat, és maga sem támogatta semmilyen politikai párt kampányát. Portálrendszerünk online és offline hír- és tartalomszolgáltatói munkát végzett, törvényes szerződésesek alapján. Mindennek felderítéséhez titkosszolgálati eszközökre nem volt szükség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál minden szükséges adat rendelkezésre áll. A hazugságokkal Orbán Viktor és tettestársai a figyelmet akarják elterelni: a tanárok és diákok lázadása, a sosem látott élelmiszerár-emelkedés, a rekordalacsony születésszám, a kormányzati bénázás miatt kovidban meghalt tízezrek, a politikai célú megfigyelések, a bezáró vállalkozások, az elképzelhetetlen méretűre duzzadt oligarchavagyonok vagy a fideszes végrehajtóbotrány mind olyan dolgok, amelyek elfedésének érdekében semmilyen eszközt nem sajnál bevetni az Orbán-rendszer.” 

 A másik a Laokoon Cinema Kft. volt,  amelyik a következő közleménnyel reagált a NIK állításaira: „A Laokoon Cinema Kft. nem a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző időszakban, hanem csak később, 2022 júniusában kötött megállapodást az Action for Democracy-val, arról, hogy a szervezet 4,243 millió forint támogatást biztosít a filmes vállalkozás Nádas Péterről készülő dokumentumfilmjének gyártásához. A neves író születésének 80. évfordulója alkalmával készülő mozgóképes alkotás egy portréfilm, amelyet a magyarországi művészmozikban 2023 márciusában fognak bemutatni. A Kárpáti György Mór rendezésében Saját erdő - Beszélgetések Nádas Péterrel címen megjelenő, 65 perc hosszúságú film teljes egészében magánadományozók támogatásából valósult meg és semmilyen magyarországi aktuálpolitikai témát nem érint.”

Orbán Viktor ma tett egy elég vészjósló megjegyzést is, a Kossuth Rádiónak legalábbis azt mondta, nem lehet elmenni az az ügy mellett anélkül, hogy „védelmi rendszereket építenénk ki, törvényeket és rendeleteket alkotnánk, hogyan kell megvédeni magunkat a pénzzel megvásárolt politikusoktól”.