Azt állította Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján), hogy „aki uralja egy ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot”.
Ezzel szemben a tény az, hogy aki uralja az országot, az diktátor. Vajon a beismerő vallomás enyhítő vagy súlyosbító körülménynek számít?
Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy Brüsszelben ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket, és minden eszközt felhasználnak, hogy belekényszerítsenek minket a háborúba.
Ezzel szemben a tény az, hogy Orbán Viktorral sehol nem bánnak úgy, mint egy kivert kutyával, a háborúba pedig a NATO és az EU nem lépett be, bár fegyverekkel és pénzzel támogatja Ukrajnát. A nemzetközi jog szerint ugyanis ez nem jelenti a háborúban való részvételt, ráadásul a szomszédunkban nem is folyik háború, csupán különleges katonai művelet. Amiből Orbán ki akar maradni, és ennek érdekében háborút vív a saját szövetségeseinkkel. Ügyes. De okos is?
Azt is állította Orbán (az úgynevezett nemzeti konzultációról), hogy Brüsszelben újabb szankciós tervek vannak napirenden, de a konzultáció nyomán világossá vált, hogy nemcsak a magyar miniszterelnöknek van gondja a szankciókkal, hanem egy egész nép áll egységesen velük szemben.
Ezzel szemben a tény az, hogy a választásra jogosultaknak mindössze 17%-a válaszolt a kormány kérdéseire, számos közvélemény-kutatás ellenben azt jelezte, hogy még a fideszes szavazók sem ítélik el egyöntetűen a szankciókat, az ellenzék hívei pedig többségükben támogatják azokat. Hogy a 17%-ból mitől lesz 100%, az Orbán-tételként vonul be a matematika történetébe.
Azt állította ezenkívül a miniszterelnök (ugyancsak a rádióban), hogy „a háború és a szankciók miatt ebben az évben Magyarország 3764 milliárd forintot veszít el; ez a GDP 4,8%-a” Szerinte ennyi az elmaradt növekedés.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez az összeg teljesen értelmetlen, hacsak Orbán nem úgy értette, hogy az energiaszámlánk 10 milliárd euróval nőtt, ám ebből még egyáltalán nem következik, hogy a cserearányromlás nélkül ennyivel nagyobb lenne a magyar gazdasági növekedés. Arról már nem is szólva, hogy az energiaárak már jóval a háború előtt és pláne nem a szankciók miatt kezdtek el növekedni. De a szezont egyesek szívesen keverik össze a fazonnal.
Azt állította továbbá Orbán, hogy „az infláció ellen a kormány az ellenvakcinát, a gyógyszert már beadta (…), és február-március tájékán ez a láz már csökkenni kezd”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a kormány nem adott be sem vakcinát, sem pedig gyógyszert az infláció ellen, sőt éveken át doppingszerekkel erősítette. Az áremelkedés üteme nem is attól fog csökkenni, hogy ezekről végre leálltak, hanem attól, hogy egész Európában enyhült az inflációs nyomás, ami előbb-utóbb nálunk is érződni fog. De addig is a magyar infláció két és félszer akkora, mint az európai. Orbánnak új receptet kéne kérnie az orvosaitól.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
