Két barát, egyetemes dráma – Exkluzív interjú A sziget szellemeiről Martin McDonagh-val és Brendan Gleesonnal

Újra összeállt Martin McDonagh rendező, illetve Colin Farrel és Brendan Gleeson elkészíteni A sziget szellemei című feketekomédiát, az Oscar talán legnagyobb esélyesét. A két jóbarát a Velencei filmfesztiválon tartott világpremier után adott interjút a Népszavának.

Emlékeznek, mikor találkoztak először?

Matin McDonagh: Annyi biztos, hogy színházban találkoztunk, Brendan elkezdett járni a darabjaim premierjére.

Brendan Gleeson: De el kellett telnie időnek, hogy szóba is elegyedjünk egymással. Ez Londonban történt meg az Alhangya premierjén. Tiszteltük mindig is egymást.

Martin McDonagh: Az Erőszakik forgatásán lettünk igazán jó barátok mindezek felett.

Berndan Gleeson: Ez egyértelmű volt, mert Martin műveiben rendkívül sok a szeretet és az igen mély fájdalom. Pontosan tudod, hogy nála érdemes elmerülni a sötét oldalban, mert valami rendkívüli és felemelő dolgot találsz ott.

A sziget szellemeiben a karaktere, Colm Doherty egyszer csak megszakít egy régi barátságot. Az ön értelmezésében mennyire volt önző ez a lépés?

Brendan Gleeson: Az igazi motivációra én is csak a forgatás közepén éreztem rá. Addig úgy voltam vele, hogy bíztam Martinban, és egy olyan embert formáltam meg, akinek elfogadom a döntéseit, egyáltalán nem kérdőjelezem meg, mit miért tesz. Aztán egyre inkább megértettem és magámévá tettem a kétségbeesését, konkrétan a túlélési ösztönét mely arra kényszeríti, hogy befejezze a zeneművet, melyet komponál. Ez zsigeri belső ösztön, amelyet én átéreztem, de a néző eleinte nem érti, hogyan lehet egy bartáságnak ilyen brutális módon véget vetni. Aztán amikor Colm belátja, hogy a viselkedése milyen érzelmi károkat okozott, megpróbál visszakozni. De, ami történt, megtörtént. Tulajdonképpen az élete legnehezebb döntését kell meghoznia. Művész akar lenni, akire emlékeznek, vagy tisztességes emberi lény. Ironikus, többször nekem is feltették ezt a kérdést és ilyenkor elgondolkodtam, hogy mennyi áldozatot érdemes bevállalni egy sikeres művészi szenvedélyért. Valamennyit biztosan – ez egy nyílt kérdés, melyet a film is nyitva hagy.

A sziget szellemeiben, ha jól érzem, a környezet is fontos része a dramaturgiának.

Martin McDonagh: Helyes, helyes, jól gondolkodik. A legfontosabb tényező számomra az volt, hogy a két barát történetét egy ritkán lakott szigetre helyezzem, ahonnan tulajdonképpen nincs egyszerű menekülőút, de még az sem, hogy odébb megyek és elleszek a többi barátommal – mert egyszerűen nincsenek – és nem is tudod elkerülni azt, aki „szakított” veled, mert egy kocsma van összesen.

Amúgy meg mindig arra törekeszem, hogy az ír környeztet a lehető legszebb formájában építsem be az adott filmbe. Írország nyugati partvidékét pedig igen jól ismerem, itt nőttem fel, ezek a tájképek beleégtek a személyiségembe, az, hogy a filmbe belekomponálom az egyféle mentális látlelet. Képzelje, az Inismore sziget, ahol forgattuk filmet, gyönyörűen belátható szüleim mostani házából és mivel minden hétvégén hazamegyek hozzájuk, ki sem tudom kerülni a látványt. Egyszóval gyönyörrel töltött el, hogy ebbe a speciális környezetbe helyezzek el egy történetet.

Brendan Gleeson: A film vége felé lévő helyszínek meg az én házamhoz vannak közel! De a forgatás során végig éreztem, hogy lélegzetelállító helyeken forgatunk, lehengerlően szép környezetben. Amikor Colm karakterén gondolkodtam, beleépítettem a saját érzéseimet, amiket, mint én, Brendan Glleeson éreztem. Jelesül, hogy kompenzálnom kell, vissza kell adnom valamit a természetnek, cserébe a panoráma átható erejének. De amúgy ez sok mindenre igaz. Ha kapsz, muszáj vissza is adnod valamit. Ez az élet körforgása. A sziget szellemeiben ez nem újdonság Martintól, hiszen az Erőszakikban is Bruges városa a sztori részévé vált a maga lenyűgöző erejével, amelyhez egy emberi lény szinte nem is nőhet fel. Sokkal több az a város egyetlen személy jelentőségénél.

A sziget szellemei elgondolkodtató mű, amikor egy olyan kort élünk meg, ahol a makacsság és a keményfejűség számos konfliktushoz vezet: legyen az egy családi vita vagy nemzetek közötti háború. Martin: célja volt efféle áthallásos látleletet is belekódolni a műbe?

Martin McDonagh: Természetesen. A legnagyobb háborúk is olyan tettek miatt törnek ki, amelyek megbocsáthatatlanak. Colm Pádraickal szemben így viselkedett. Amúgy meg, valóban, egy kamara helyzetben szerettem volna leképezni a civilizációnkat. Két barát összeveszik? Na és? – lehetne mondani, ez csak egy apróság. A felszínes szemlélőnek lehet, hogy az, de emberi szempontból egyetemes dráma. Egy olyan szituáció, amely megsemmisít minden egyes magját, részecskéjét a kettőjük között lévő szeretetben.

A háttérben többször utal arra, hogy a „messzeségben” éppen zajlik az ír polgárháború.

Martin McDonagh: Igen, a sebei a mai napig kihatással vannak az ír lelkületre és politikára. De egy európai néző is érti, érzi ezt. Bármennyire is kulturáltak és civilizáltak vagyunk, háború sajnos mindig van. Most éppen Ukrajnában.

Brendan Gleeson: Épp most fejeztem be egy háromrészes dokumentumfilm sorozat narrálását mely az ír polgárháborúról szól. Rengeteget tanultam belőle, mert képzelje, az ír iskolákban a mai napig nem tananyag a polgárháború. A történelmünk a függetlenséggel kezdődik sokak szerint. A sziget szellemi a maga finomságával a háborúk „felfoghatatlan” okait mutatja meg.

Számomra a film legnagyobb iróniája, hogy a beszéd feleslegességérről állít fel tézist…

Martin McDonagh: … méghozzá jól sok beszéddel! Azt hiszem, a személyiségembe van kódolva, hogy szeretem a sok dumát. Azt hiszem, a részről rekordot állítottam fel azzal, hogy a film utolsó tíz-tizenöt percében szinte nincs semmiféle dialógus. Képzelje, ez nagyon tetszik! Törekszem majd arra, hogy egyre több csönd legyen a filmjeimben, de ugyanakkor nem tudom levetkőzni a színházi gyökereimet, hogy konkrétan karaktert a dialógusokon keresztül tudok építeni.

Brendan Gleeson: Nekem is van erről véleményem! Imádom Martin dialógusait, mert a rendkívüli minőség felett állnak. Sokan mondják, hogy a film vizuális médium, amit el lehet fogadni, a mozgóképpel önmagában sok mindent ki lehet fejezni. De számomra a szöveg ugyanolyan szinten fontos alkotóelem, csakúgy, mint a zene – nevezzük ezeket hallott szegmensnek. Martin, kérlek, ezért nem nagyon szeretném, ha túlságosan elfelejtenéd a szövegírást, mert ez adja meg a filmjeidnek a szívverését, az alapvető ritmusát. El tudja képzelni, hogy egy színész játékának mekkora része az, hogyan bánik, sőt egyáltalán mit kezd a szavakkal? Például ott van Gary Lydon, aki a rendőrt alakítja. Rettenetes és borzasztó dolgokat mond, de úgy, hogy nevetünk rajtunk, mert A sziget szellemei Martin kezében fekete komédia.

Martin, a komédia, mint műfaj, honnan fakad?

Martin McDonagh: Úgy vélem, természetesen belőlem, valahogy mindig ennél a műfajnál kötnek ki a műveim. A sziget szellemei tulajdonképpen szomorú film. Definitíve a legszomorúbb komédiám. De a humorra szükségem van. A dráma számomra egyszer nézős műfaj. Megvan a katarzis és soha többet nem akarom újra látni. Ellenben egy szomorú komédia többszőr tud katartikus lenni. Akár a művön belül, akár az újra nézések során. Ha egy komédia működik, akkor hallani a nézőket, érezni az örömüket. Ha egy dráma jó, vagy rossz, így is, úgy is csöndben nézik végig, meg sem tudnám ítélni, hogy akkor most jó vagy rossz az adott színpadi produkció, vagy film. Sokszor hallottam már, hogy a komédia a könnyebb műfaj, egyszerűbb megalkotni, mint egy drámát – ekkora közhelyes baromságot nem lehet mondani. Nagyobbat sem.

Milyen hangulatban telik önnél a forgatás?

Martin McDonagh: Elképesztően szomorúan…, dehogy! (nevet) A forgatás kemény munka, de élvezet is egyben. Nyugodt, kreatív összeművészeti alkotófolyamat. Egy hangos szó sem hangzik el az én stábomon belül soha. Egy rendezőnek az a feladata, hogy minden egyes résztvevővel elhitesse azt, hogy ami készül az övé is egyben. Nem hiszek a mindenki fejét leordító művész mítoszában.

Brendan Gleeson: Annyiban megerősíteném Martin szavait, hogy igazat mond! Nézze, dolgoztam már nagyon sokféle produkcióban, de Martin módszere az egyetlen, melynek következtében mindenki a maximumot akarja nyújtani.

Elnézést a lüke kérdésért, de ez módszer hatott a szamárra is?

Martin McDonagh: Húha, a szamár baromi nagy díva volt. Hogyan is fogalmazzak…, intelligensen megoldottuk a nézetkülönbségeinket. Ego ide, ego oda.

A sziget szellemei ízig-vérig európai film. Nehéz volt ezt leforgatni egy nagy hollywoodi stúdió, a Searchlight berkein belül?

Martin McDonagh: Csakúgy, mint A három órásplakát Ebbing határában esetében, most is enyém volt a végső vágás joga. Nem avatkoznak be erőszakosan tehát, de a véleményüket mindig elmondják, amit megfogadsz, vagy nem. Így kéni működnie minden hollywoodi stúdiónak. Amúgy az is nagy szó, hogy A három óriásplakát sikere után megengedték, hogy újabb „kicsi” filmet készítsek.

Brendan Gleeson: Martin, ne szerénykedj. Ez nem „kicsi” film, hanem egy epikus remekmű.