Szemöldöklő a monitoron innen és túl
instruálja játékosait három műszakos munkaidőben;
Ó, a hullámlovas! Ki kénye-kedve szerint
tagadja az írást tudók (bár nem ismerők)
kutatási eredményeit, az veti magát a relatív idő
nyomába a megkérdőjelek viharos tengerében,
miután izzó szekercéjét az alvilág kapujába
vágva, igyekezett válaszokat kicsikarni
az igazgatótanácsból, ám hiába minden jószándék
a pokol tornácán, az öröklét itt csupán egy
végtelennek tűnő, rövid pillanat, mialatt
hazánk, e világtalan tumor a végbélcsakrán
hirtelen kipattan helyéből, mint Pallasz Athéné,
teljes vértezetben, majd milliós seregét háborúba
hívva, megbújik egy bokor tövében, onnan küldi
szerte szigorú parancsait, melyek aztán cseppenként
hullanak a katonák sisakjára az éjszaka
baljós leple alatt, bár ha jobban belegabalyodunk
gondolatfonalainkba (ne tegyük), már annak is
örülhetünk, ha láthatjuk, amint a részegen
tántorgó sokadmaga, vagy veleszületett többszörös
világmegváltóként tetszeleg a taposóaknák
levitézlett szakértőinek szemében, miközben
porhanyós húsú ügyvédek igyekeznek felnőni
hivatásukhoz mellüket és a bíróság méteres
falait döngetve be- és megbocsátásért
ügyfeleiknek, kik „egyet fizet, kettőt kap”
reményében boldogan áldozták fel maguk
és porontyaik jövőjét a tőke oltárán,
most hosszú tömött sorokban várakoznak
türelmetlenül a rácsok előtt, mikor önthetik már ki
szívüket arctalan gyóntatójuknak titokban, hogy
senki se lássa, legfőképpen az a Magasságos ne,
lelkiismeretük örökös kasszafúrója, aki kitűnő
érzékkel választja meg a pillanatot,
mikor hívja vissza bölcsességét az emberi
értelmezhetőség határán kívülre, s mikor hagyja
megfulladni fiait egójuk feneketlen mocsarában, hogy
zsebeikben elmaradt sikertörténetük bizonylatát
szorongatva fel ne kiáltsanak:
ELVÉGEZTETETT!