Emberi Jogok Európai Bírósága;

A magyar állam felelős egy szír menekült haláláért – döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága

Az ítélet szerint a magyar rendőrség több hibát is elkövetett. 

2016. június 1-jén egy 22 éves szír férfi meghalt a magyar fegyveres erők erőszakos fellépése miatt. A férfi a testvérével, unokatestvérével (és egy iraki háromgyerekes családdal) a folyón keresztül próbált bejutni Szerbiából Magyarországra - idézi fel az esetet a Magyar Helsinki Bizottság csütörtöki közleményében.

Amikor partra értek, a rendőrök kutyákat eresztettek rájuk, könnygázt vetettek be ellenük és kövekkel dobálták őket. Ezt követően a „Go back to Serbia!” felkiáltások keretében visszatérítették őket a folyóba. A férfi megsérült, majd nem sokkal később a Tiszába fulladt, többi családtagja sikeresen átjutott a szerb oldalra.

A szervezet állítása szerint a magyar hatóságok nem vizsgálták ki kellően az esetet, az elhunyt férfi testvére pedig beperelte a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Itt a Magyar Helsinki Bizottság nyújtott jogi képviseletet neki.

A csütörtök délelőtt megszületet ítélet kimondta, 

a magyar hatóságok nem tettek semmit azért, hogy megvédjék egy egyértelműen veszélyben lévő ember életét, nem működtettek megfelelő mentési rendszert egy ismerten veszélyes folyószakaszon, ahol tudták, hogy gyakran kísérelnek meg menekülők átkelni, és a konkrét esetben sem tettek meg minden elvárhatót a bajba került férfi kimentése érdekében.

Ráadásul a nyomozó hatóság nem derítette fel az ügy körülményeit sem a haláleset, sem pedig a rendőri bántalmazást illetően. A strasbourgi bíróság 34 ezer euró kártérítés és az eljárás költségeinek megfizetésére kötelezte a magyar államot. 

„Remélem, hogy az ítélet némi elégtételt jelent az áldozat testvérének, de az átélt borzalmakat és a 22 éves bátyja elvesztését valószínűleg soha nem fogja elfelejteni. Érthetetlen, hogy miért kellett meghalnia ennek a hazájában dúló polgárháború elől menekülő fiatalembernek, ahelyett, hogy segítséget kapott volna a magyar rendőröktől és katonáktól, akik sajnálatos módon egy kegyetlen és embertelen határvédelmi politikát érvényesítettek és soroltak előbbre az emberéletek védelménél” - kommentálta az ítéletet Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.