korrupció;párbeszéd;vagyonosodási vizsgálat;Völner Pál;Schadl György;

2023-02-02 15:58:00

Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a Párbeszéd négy olyan fideszes képviselő ellen, akinek a neve előkerült a Völner-Schadl-ügyben

Befolyásolhatták a végrehajtók kiválasztását.

 A Párbeszéd kezdeményezi a parlament mentelmi bizottságánál, hogy induljon vagyonosodási vizsgálat négy fideszes politikus ellen.

Jámbor András, az ellenzéki párt frakciójának tagja egy csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban kiszivárgott információk alapján olyan szintű politikai érintettség látszik, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy a Völner-Schadl-ügy az elmúlt harminc év „legdurvább” korrupciós ügye.

A politikus arról beszélt, hogy az elmúlt napokban a tanúvallomásokból négy konkrét név, Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf és Cseresnyés Péter parlamenti képviselő, illetve Csizi Péter volt képviselő neve szivárgott ki. A tanúvallomások szerint az Igazságügyi Minisztérium több dolgozója állítja, hogy befolyásolhatták a végrehajtói helyek kiválasztását.

E szerint tanú is említette, hogy a végrehajtói kinevezésekről szóló pályázatoknál láttak listákat a „támogatott” emberekről, és egyes nevek mellett monogramok és nevek voltak, hogy kik támogatják őket „magasabb szintről”. Több tanú is azt állította, a V. P. monogram Völner Pált jelöli, de a tanúvallomások szerint felbukkant a támogató nevek között Gelencsér Attiláé, Szatmáry Kristófé, Cseresnyés Péteré vagy Csizi Péteré is. 

Jámbor András katasztrófának nevezte, hogy konkrét parlamenti képviselők neve elhangzik egy ilyen ügyben és utalások vannak különböző személyekre, de nem indul nyomozás.