Az élet olykor perverz gyönyöreitől a nem kevésbé perverz családi csataterekig járja körbe a létezés fenségét és nyomorúságát a Dodeskaden Kiadó két tavaly megjelent könyve. Pontosabban három, mert Baranyai László monumentális, 732 oldalas regénye (Nők) csak két kötetben fért el. A korábban bíróként és ügyvédként dolgozó Sárkány Márta novellákat és színműveket tartalmazó kötete (Ügyvédnő, elhagyom az országot) karcsúbb, ám jóval nyomasztóbb, mint Baranyai olykor mosolyra ingerlő, pikareszk álpornója.
Egy kufircbajnok Káma-Szútrája
"Nők / nők / kikben töltöttem perceket / locsolócső / a házmester kezében” (Petri György: Casanova kihunyó öntudata)
A Fejér megyei Bodméren élő Baranyai Lászlót megihlette az ifjúkor csalfa emlékezete, és számba vette, hány nőt, hogyan, mikor sikerült ágyba vinnie. Lehet persze, hogy a neves írótársak – Henry Millertől Kolozsvári Grandpierre Emilen át Kukorelly Endréig – iránti péniszirigység verette vele fölforrósodásig a klaviatúrát. Nagy különbség, hogy ezek a kartársak Baranyaival ellentétben felvállalták kujonkodásaikat, és nem próbálták fikciónak beállítani történeteiket. Kénytelen vagyok profán módon fogalmazni, hiszen ezekben a becserkészésekben (hódítást írni merő eufemizmus volna) szó sincs érzelmekről, még kevésbé a szerelem nevű, sokszor életeket tönkretevő mentális betegségről. Ebben az egy kaptafára felfűzött kefélés-sagában a már koros szerző és ifjúkori mása a vagina, vagy ahogy ő írja, a pina szépségének megfejtésére és persze meghódítására koncentrál. A lányok és asszonyok nem többek passzív nőtárgyaknál, szex-segédeszközöknél, akik inkább előbb, mint utóbb odaadják magukat a kitartó, akkor még snájdig pesti Casanovának. Baranyai hatékonysága az üzekedésiparban 100 százalékos, sehol egy lány vagy asszony, aki elküldené a francba.
Sokkal több érzelmet és bonyolultságot a nők sem mutatnak hódítójuknál, nem egyebek fölfújható, Barbie-arcú, unatkozó gumibabáknál. Játék ez, kicsit ugyan gonosz, olykor gusztustalan játék, de az olvasó, aki életében látott már a legszűkebb testközelből nőt/férfit, aligha gerjed be a Baranyai-féle szexakrobatikától. Úgy vagyunk vele, mint annak idején a karcosra másolt NDK-szexfilmekkel, amelyekből egyedül a férfi farokautomaták fehér frottírzoknijának elborzasztó látványa maradt meg. A sztahanovista kamatyolás e módját már sokan megírták, ráadásul velősebben. Például az egyetlen hiteles magyar rock tánczenekar, a Flash szövegíró-költője Barcs Miklós:"Kúrom a nőt – csöng a telefon! / Megkaptalak – a trolibuszon! / (…) Nem veszem fel, nem veszem fel!"
Felmerült bennem az is, hogy a bodméri író talán a metoo és gender bolondériának, esetleg a posztfasiszta magyar kormány „pedofil” törvényének akart fityiszt (fütyit) mutatni. Kíváncsi vagyok, mit szól majd az ellenzéki írószövetség, a Szépírók Társasága, amelyhez Baranyai is tartozik, ehhez a robusztus pornóparódiához. Ők évekkel ezelőtt nem voltak hajlandóak soraikba fogadni az élő magyar irodalom kitűnő spanyolországi propagátorát, aki a 2000-es évek egyik legjobb magyar regényét (Pesti barokk, Magvető, 2013) tette le, majdnem azt írtam b…ta oda az asztalra. Dés Mihályra azt sütötték rá a feminista írónők, hogy könyve megalázó a szebbik nemre nézve. Akkoriban, micsoda véletlen, egy nő volt a Szépírók elnöke. Mostanság férfi vezeti a társaságot, így van rá esély, hogy Baranyai-Casanova megússza a kizárást.
Családi roncsderbik
„Nem szeretlek, nem szeretlek, / De hogyha eltűnsz, megkereslek!" (Európa Kiadó: Mocskos idők)
Sárkány Márta novelláiban, színdarabjaiban a valóság sokkal ridegebb és hitelesebb módon van jelen, mint Baranyai „húsüzemében”. Ő csak távolságtartóan, kommentelés nélkül lejegyzi, amit hall és lát, és nem is kell ennél több. A történetek magukért beszélnek; egy olyan elbaltázott világról szólnak, ahol nem nagyon érdemes élni, mégis muszáj.
A kötet ügyvéd szerzője súlyos, egyben érdekfeszítő monológokban és strindbergi mélységű színművekben dolgozza föl ügyfeleinek megrázó, nem egyszer szörnyű történeteit, no meg a saját bevallott pokoljárásait. Nem könnyű, ám tanulságos olvasmány ez annak, aki még előtte áll az élet megpróbáltatásainak, de azoknak is, akik már sokadszor elbuktak mindent, mégis mindannyiszor megpróbálnak felállni. Sárkány új kötete az író korábbi regényéhez, a Nénje és más történetekhez hasonlóan a családi- és párkapcsolatok – sokszor a bennük élők akaratától, szándékától független, tehetetlenségből, kiszolgáltatottságból fakadó – embertelenségét ábrázolja drámai erővel. Az ösztönember „nem tudják, de teszik” tucatreakcióit, és az ebből eredő, úgy tetszik, megspórolhatatlan szenvedéseket. Különösen igaz ez a két egyfelvonásosra, a testvéri egymásra utaltság/utáltság keserű drámájára, a Mélységek és magasságokra és a Szauna című, az érzéketlen harácskapitalizmus lélekben is lemeztelenedett, saját levükben fövő egydimenziós, magyarul bunkó „hőseit” gőzkamrába ültető kamarajátékra. Szerencsére, oldandó a sokszor már elviselhetetlen feszültséget, bekerült a kötetbe két nagyon is emberi, már-már szentimentális elbeszélés az édesapa haláláról (Életem legszebb estje) és a szerző számára a földi paradicsomot jelentő alföldi üdülőfaluról (Mártélyi anzix).
Baranyai László regényét a doktriner gender-hívők minden bizonnyal a nőgyűlölő billoggal látják majd el. Sárkány Márta sem ússza meg a megbélyegzést, prózáit óhatatlanul elfogultan feministának látják majd azok a férfiak, akik a nők galádságai, ármánykodásai miatt váltak jobb esetben láthatási apákká, rosszabb esetben lakásukat elvesztő válási hajléktalanokká. Novelláiban ugyanis kizárólag az asszonyok viselnek szemük alatt monoklit, a megcsalt, családból kiebrudalt férfiak iránti szánalomnak viszont se híre, se hamva.
(Baranyai László: Nők; Sárkány Márta: Ügyvédnő, elhagyom az országot, Dodeskaden Kiadó, 2022.)