A Magyar Állami Operaház az előadásai előtt általában közös kódfejtőre invitálja a nézőket. Ez igencsak hasznos időtöltés. Ráhangolódásnak is jó, másrészt információkhoz, kulisszatitkokhoz is hozzá lehet jutni. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült Háború és béke előtt például Mátrai Diána Eszter dramaturg elmesélte, hogy az előadás első részében egy fényűző termet látunk, amely a szentpétervári Ermitázs egy részének a mása. Az operát 2021 őszén már bemutatták Genfben ugyanezzel a díszlettel. Aztán később ezt a díszletet lerombolják, darabokra hull. Ez a gesztus szimbolikusan és valóságosan is jól jellemzi a katalán Calixto Bieito rendezését, aki egyébként elismert alakja az európai operajátszásnak. Berlinben 2004-ben rendezte meg a Szöktetés a szerájból című operát, de színre vitt Carment is, amely még most is több operaház műsorán szerepel.
Prokofjev operájának színrevitele a Háború és béke ötlete még jóval az orosz-ukrán háború kitörése előtt született. Furcsa is volt kissé hallani – főként a második részben – Moszkva és az orosz csapatok dicsőítését, noha természetesen a történet Tolsztoj nem könnyen színpadra vihető műve alapján az 1800-as évek elejére tehető, az orosz-francia háború idejére. Az orosz haderő vezetője Kutuzov marsall volt, a franciáké Napóleon, mindketten meg is jelennek az előadásban.
De a háború előtt beszéljünk a békéről. Egy olyan világot mutat az opera, ahol a cári elit tagjai keresik a boldogságot, de aztán ez a hajsza árulásokhoz, megcsalásokhoz vezet és végzetes csalódásokba torkollik. A színpad közepét egy hatalmas tükör uralja, amely szintén fontos szimbóluma az előadásnak. A történet szereplői belenéznek ebbe a tükörbe és látják a tetteiket, belenéznek önmagukba. Natasa és Andrej egymásba szeret, de kapcsolatuk végül nem tud beteljesedni. Érzelmi fellángolások és megingások váltogatják egymást. Natasa Rosztova többfelé eltáncol.
Az előadás ezt az érzelmi hullámvasutat mutatja meg különböző eszközök valóságos tűzijátékával. Nehéz is követni a rendező asszociációs bázisát, hiszen ez rendkívül tág. Az énekesek – amellett hogy énekelnek – színészi szempontból is helyzetbe kerülnek. A rendező nagyon sok kelléket alkalmaz, a vetítésről nem beszélve. Izgalmas az is, ahogy a háború megjelenik a színpadon. Sok a vér, de az emberi pszichét is elénk tárják. Tömegek (énekesek, énekkar) megbolydultan mozognak. A háború eltörli a józanságot. A határok eltűnnek, mindent lehet.
Ennek az állapotnak az árnyalt leképezését látjuk több jelentben. Néhol olyan, mint egy rekviem, máskor, mint filmes csatajelenetek egymásutánja.
Rendkívül népes az énekesi gárda, nehéz is kiemelni közülük bárkit. De ha mégis kísérletet teszünk rá, akkor komoly énekesi és színészi teljesítményt nyújt Andrej Bolkonszkij szerepében Szegedi Csaba, Natasa Rosztovaként Brassói-Jőrös Andrea, Pierre Behuzovként Brickner Szabolcs, Platon Karatejevként Balczó Péter és Anatole Kalugin megformálója, Nyári Zoltán. Az Opera zenekarát Alan Buribajev dirigálja, kifejezetten invenciózusan.
Komoly vállalkozás az alkotók szempontjából, ám a nézők részéről is nyitottságot és kellő fantáziát követel a csaknem négy órás produkció. A mű címéből az előadásban a háború megrázói képei erősödnek fel, miközben mindannyian a békére vágynánk végre.
Infó:
Szergej Prokofjev: Háború és béke
A Magyar Állami Operaház és a Genfi Nagyszínház közös produkciója
Magyar Állami Operaház
Rendező: Calixto Bieito
