– Azért írok gyerekkönyveket, mert azokban nem kell olyan komoly dolgokról beszélni, mint a szerelem meg az élet, hanem gátlástalanul elengedhetem a fantáziámat. A sztorikba rakok is szörnyet, gépet meg lidércet, de úgy, hogy még rendszerben sem kell gondolkodnom – mondja Lakatos István. A negyvenkét éves író-grafikus első könyvét egy sörözés ihlette. Ebben szóba került a Lencsilány-dal, melyben a címszereplő az anyukájával és Lencsibabával éldegél túl az Óperencián, egy házikóban.
– Egy haverom elkezdte elemezni, mennyire para, hogy Lencsilány a nagy semmi közepén lakik, ahol az anyukáján és a babáján kívül valószínűleg nincsen senki – mondja Lakatos, aki továbbgondolta a történetet. Az írás során főleg Tim Burton korai, emblematikus filmjei ihlették meg, mint a Karácsonyi lidércnyomás, az Ollókezű Edward és a Batman visszatér. – Szeretem ezeket a műveket, mert tömény horror van bennük, meg fekete humor és a rémalakok, amelyek mindig közel álltak hozzám – mondja az író. Másrészt megfogta Burton képi világa, a filmekben feltűnő kastélyok, erdők és belső terek, valamint a figurák bizarr, olykor összefércelt, mégis szimpatikus kinézete. Lakatosra az irodalom szintén hatott, a Lencsilány írásakor például Csáth Gézát és Edgar Allen Poe-t olvasott, akinek az Elhasznált ember című novelláját beépítette a könyv egyik sztorijába. – A Lencsilány története amúgy rém egyszerű: a címszereplő mindig találkozik valakivel, aki elmondja neki a búját-baját, aztán meghal. Az egyik sztori végén, amikor a főhős hazamegy, anyukája így köszönti: „Miért sírsz, Lencsilányka? Ma is meghalt egy kis barátod?”
Durva finis
Noha Lakatos nem fejezte be az irodalom szakot, az egyetemen több olyan emberrel barátkozott össze, akiből később költő lett – Simon Márton, Torockay András, Miklya Anna és Horváth László Imre –, és akikkel elindították az Előszezon nevű irodalmi oldalt. Versekkel, és persze képregényekkel. – Mivel a bandában én voltam az egyetlen rajzoló, ezért küldtem nekik anyagot, itt jelent meg az első Lencsilány-történetem – meséli Lakatos. Később a kepregeny.net című oldalon (ma: kilencedik.hu) publikált, ahol a kommentelők biztatták, hogy ne csak a neten jelentesse meg a műveit. Lakatos fel is kereste a Magvető Kiadót, hogy illusztrátornak álljon, de nem járt sikerrel. Ekkoriban ráadásul a képregénykultúra még alig éledezett hazánkban, a Képes Kiadó ekkor adta ki Rejtő Jenőt, a Szukits Könyvkiadó a hazafias spártaiakról szóló 300-at, a Cartaphilus pedig a pokoli Hellboyt.
Lakatos életében viszont fordulat állt be: 2009-ben a képregényfesztiválon megnyerte kép-novella kategóriában az Alfabéta-díjat, mire Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely akkori kiadóvezetője felajánlotta neki, hogy kiadja a Lencsilányt. – Örültem a hírnek, de így újabb feladat szakadt a nyakamba: a könyv teljességéhez meg kellett rajzolnom még negyven oldalt, ami elég kemény menet volt, mivel hajlamos vagyok sokszorosan túllépni a határidőket – idézi fel Lakatos. A leadás hetében öt nap alatt csak három órát aludt, annyira belemélyedt a munkába. – Akkor még pendrive-on vittem be az anyagot a kiadóba, ahonnan végül úgy mentem haza, hogy neki kellett támaszkodnom a falnak, és csak csúsztam előre, hogy el ne ájuljak. Durva finis volt.
A csokoládé segít
Az izzadságos munka viszont meghozta a gyümölcsét: az ezerkétszáz példányban megjelent Lencsilányt elkapkodták az olvasók. Hamarosan érkezett a második mű, a Dobozváros című meseregény, melynek írását Lakatos már az első könyv rajzolásakor elkezdte. Ezt a 2009-es Aranyvackor című tehetségkutató inspirálta, melyre a pályázóktól illusztrált szövegeket vártak. Beadta a Dobozváros című regénytervét, melyben egy kisfiút felvilágosít egy Székláb nevű öregember, hogy a szülei csak másolatok, az igaziakat elrabolták a dobozvárosiak. – Mivel nem találtam magam mellé írót, ezért leültem, és kitaláltam három fejezetet, majd rajzoltam hozzá – meséli a szerző, aki a versenyt végül megnyerte. Később Sárközy Bence szerkesztő felkereste, mondván, a tervezett könyv a Magvető Kiadónál jó helyre kerülne.
– Megegyeztünk, és a könyvön máris elkezdtem dolgozni, amikor pedig kész lett hatvan oldal, elküldtem Bencének. A Magvetőnél rácsodálkoztak, hogy miért éppen regényt írok, miért nem képeskönyvet. Én viszont úgy voltam vele, ha a Magvetőnél regényeket szoktak kiadni, akkor nekem is regényt illik írnom – mondta, hozzátéve, a szöveget végül elfogadták, de „iszonyat sokat kellett melóznia vele”. A fő gondot az okozta, hogy ezúttal hosszabb sztorit kellett kitalálnia, jóval árnyaltabb karakterekkel. – Az alkotás utolsó fázisában volt egy pillanat, amikor bizonyos szálak összeillesztésére semmi ötletem nem volt. Komolyan mondom, síkideg voltam. Aztán elmentem sétálni, és vettem csomó csokoládét, hogy egy kicsit lehűtsem magam. Otthon bezabáltam, s megszületett a mű – mondja a szerző, hozzátéve, a regény 2012-ben megkapta az Év Gyermekkönyve díjat.
Megírni az Óraművet
Lakatos mindeközben az irodalmi élethez is egyre közeledett: Torockay András beajánlotta Kabai Lórántnak, a Műút nevű irodalmi folyóirat akkori szerkesztőjének, hogy rajzoljon a lapba felnőtteknek szóló képregényeket. Első körben egy tizenhat oldalas sztorit rajzolt Ember, irgalmazz címen, melyen fél éven át dolgozott, ezért úgy döntött, hogy otthagyja az akkori játékboltos állását. Emellett feldolgozta Csáth Géza Fekete csönd című novelláját, valamint Kemény István Kedves ismeretlen című nevelődési regényének egy részletét, melyben egy rémmesét mondanak el egy kislánynak. – Ezekkel a képregényekkel kerültem be lényegében az irodalmi élet oldalsávjába – emlékszik vissza, hozzátéve, a Magvető Kiadónak később Ljudmila Ulickaja két mesekönyvét is illusztrálta.
A fantáziája továbbra sem hagyta cserben. 2011-ben elkezdett dolgozni az Óraverzum című könyvén, melyben egy egész világot épített fel, konkrétan egy Naprendszer méretű, fogaskerekek hajtotta modellt, melynek bolygói karokon függenek. Ez a sztori szintén egy véletlennek köszönheti a létét: Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó akkori igazgatója megkérdezte tőle, miről fog szólni a következő könyve, mire Lakatos poénból felvetette, hogy egy óraműszerű univerzumról, melynek egyik bolygóját szörnyek lakják, az égen pedig gőzhajók közlekednek. – Azt hittem, ezzel az ötlettel megúszom, hogy írnom kelljen egy újabb regényt, de Morcsányinak tetszett a dolog, így kénytelen voltam elkezdeni a munkát – mondja Lakatos. A sztoriban arra törekedett, hogy megteremtse a világűrben a viktoriánus kori Londont, így fél éven át bújta Dickens műveit, a végén már ő is úgy beszélt, mint az angol szerző karakterei.
Az Óraverzum végül nyomasztó hangulatú lett, főleg hogy meseregényként indul, és horrorként fejeződik be. – Szeretem ezt csinálni, vagyis írás közben változtatni az olvasó életkorát, elvégre én a nyolcvanas években nőttem fel. Akkor még nem volt ilyen, hogy a széltől is óvtuk a gyereket. Csak meg kell nézni az akkori mesefilmeket. Parázol tőlük, olyan félelmetesek.
