A távolságot, mint üveg / golyót, megkapod – ez gyermekkorom talán legrejtélyesebb sora. Ma sem vagyok biztos benne, hogy egészen értem, de ma már tudom, hogy az igazán jó versek lételeme a nem-teljes-érthetőség, hogy egy kis titok, homály mindig kell maradjon egy jó műben ahhoz, hogy vissza-visszatérjen. És ezt semmilyen elemzésnek nem szabad kiűznie belőle, mondjon a magyartanár amit csak akar.
Egészen más viszont a távolság fogalma. Amíg nem szálltam hajóra, hogy a nyílt óceánt, a mindenfelé elterpeszkedő víz egyszerre fenséges és borzongató élményét megtapasztaljam, ködös elképzeléseim voltak a távolságról. Még a legnagyobbat is szűknek éreztem, költői túlzásnak, ahogy őszintén szólva Márai nyafogásait sem tudtam egészen komolyan venni, ahogy San Diegóban siránkozik az óhaza, Európa iránt. Áthidalhatatlan a hiány, elérhetetlen a régi, termékeny közeg. Az internet korában ez a távolság férfiatlanul kevésnek tűnt, a naplói sem tudták igazán visszaadni a distancia mérhetetlenségét, csak a melankóliát. Most viszont érteni vélem elszigeteltségének valódi dimenzióit.
Azért is töprengek ezen, mert nemrégiben a mexikói Chihuahua állam korábbi kormányzója, Javier Corall a térség központját jelentő városban a magyar író nevét viselő könyvesboltot nyitott. Körülbelül ezzel egy időben magam is érintettem Mexikót, igaz, csak Cozumel szigetét, de onnan – legalábbis Budapesthez képest – már tényleg csak egy ugrás lett volna Chihuahua. Úgy tűnik, Márai a külföld szemében még mindig egyértelműbb szerző, mint nekünk – a kilencvenes évekbeli reneszánsza óta valahogy még mindig keresi a helyét, bár díjat, intézményt és programot is elneveztünk róla: a kanonizálás tehát elvileg befejeződött. Emlékszem, a kilencvenes évek közepén egy pillanatig úgy festett, hogy a polgári jobboldal kitüntetett írója lesz. Akkoriban, ha valaki Wass Albertet kereste a polcokon, azonnal ajánlották neki Márait is. Aztán ahogy a művei – főként a teljes napló – újra megjelent, kiderült, hogy nem csupán a kommunizmus elszánt bírálója, hanem élesebb szemű kritikusa az urambátyám világnak is, mint amit az új polgárság képes lett volna megemészteni. Ejtették – jött helyette a kiszámíthatóbb középszer.
De talán ennél is fontosabb az ex kormányzó indoklása a könyvesbolt kapcsán, amelyből húszezer lakosra jut egy az országban. „A jelenlegi politikai helyzet különösen igényli ezeket a tereket, hiszen a nagy sötétség, a nagy polarizáció idejét éljük, ahonnan a demokratikus élet és a szabadsággyakorlás számos alapvető pontja kiszorult, így a párbeszéd, a vita vagy a reflexió. Úgy gondolom, hogy a könyvesbolt a demokrácia megerősítésének tere”, nyilatkozta Corall. Szinte fájdalmasan rímel a mexikói diagnózis arra a helyzetre, amely oly veszélyesen közel van hozzánk, Pesten. És amely berendezkedésnek – egyetlen mai „polgárnak” se legyenek efelől illúziói – ugyanolyan kíméletlen ellenfele lenne Márai. Ugyanolyan távolságot tartana ettől a maga belső emigrációjában, amilyet Kádárékkal szemben a világ túlsó felén.