Oly sok idő telt el azóta, hogy bevallhatom, elvégre bűnünk alighanem elévült már: harminc évvel ezelőtt, 1993-ban egy barátom – aki velem ellentétben profi volt falfirkában – az én felbujtásomra fújta föl egy forgalmas egri buszmegálló mögött lévő üres falra ezt a két szót: Horthy, kifelé! Nem volt nagy dolog, de fontosnak éreztük mind a ketten, hogy megcselekedjük, amit megkövetelt a haza.
Ez Horthy újratemetése előtt pár nappal történt, s csak azért jutott eszembe, mert ma van a százezrek haláláért felelős tömeggyilkos kormányzó halálának évfordulója.
Horthy 1957. február 9-én halt meg Portugáliában: Magyarország egykori kormányzója ágyban, párnák közt, élemedett korban hunyta le szemét. Ellentétben azzal a százezer magyar katonával, aki a Legfőbb Hadúr értelmetlen parancsára a Don-kanyarban halt meg fiatalon; s ellentétben azzal a több százezer magyar zsidóval, akit Horthy regnálása alatt deportáltak a halálba ártatlanul.
A meghalt magyar katonákat és a haláltáborokban meggyilkolt magyar zsidókat is megillette volna, hogy ágyban, párnák közt, élemedett korban hunyják le szemüket,
ám ebben a Legfőbb Hadúr és a rendszere – hogy úgy mondjam, erős társadalmi támogatással – megakadályozta őket.
Meglehetősen nehéz elfelejteni az 1993-as esztendőt, mert a magyar napilapokban akkor olyan mondatokat lehetett olvasni, amelyeknek a megjelenése korábban elképzelhetetlennek tűnt. A Magyar Nemzet Horthy újratemetése előtt pár nappal arról számolt be, hogy – idézem – „zökkenőmentesen folynak a kenderesi temetés előkészületei”. S pár bekezdéssel később sikerült leírni ezt a vérfagyasztó mondatot is: „A MÁV Kisújszállás és Kál-Kápolna között a temetés napján, szeptember 4-én sűrűbben indít vonatokat”. Nem volt ebben a mondatban semmi célzatosság, csak a világ legnagyobb rendezője, az élet tálalta így. Ó, igen, ma is sokan élnek köztünk, de akkor, 1993-ban még többen voltak, akik jól emlékeztek 1944 tavaszára és nyarára, amikor a MÁV ugyancsak „sűrűbben indított vonatokat”. Csak egészen más célból: hogy lelkesen, gyorsan és zökkenőmentesen szállítson a halálba magyar állampolgárokat, olyan emberek százezreit, akik adóforintjaikkal évtizedeken át hozzájárultak a MÁV zökkenőmentes működéséhez.
De 1993-ban, abban a felszabadultan fasizálódó évben ez már nem számított. Csak az, hogy Horthy itthon nyugodjék – pedig az a régi, egri feliratunk ma is érvényes.
Egyébként az említett Magyar Nemzet (akkor még) újságként igyekezett tájékoztatni az olvasóit: a lap a temetés napjára időzítette Sipos Péter történész cikkét, amelyben ez olvastuk: „A kormányzó sorsára hagyta a zsidó vallású állampolgárok túlnyomó többségét, és ezért osztoznia kell a felelősségben a pusztulásukért”.
Ennek dacára az akkori jobboldali kormány tagjai közül sokan ott voltak a temetésen. Maga Antall József miniszterelnök nem ment el, őt inkább csak a családtagjai képviselték. Ó, milyen jó lehetett neki! Hiszen neki legalább voltak családtagjai.
Ellentétben azokkal, akiket Horthy a sorsukra hagyott.