2016-ban adott interjújában Gy. Horváth László arról beszélt, hogy szerinte mely művek újrafordítására nincs szükség. A példák sorában említette a Háború és békét, Makai Imre munkáját is. Itt és most ez a vélemény akár meglepő poén is lehetne, de valójában teljesen természetes. Nemzedékünk, valamint az előttünk járó és az utánunk következő generáció ezen a változaton nevelkedett, ezt olvasta újra és újra. A nevezetes jelenetek – például a „magas ég” vagy az „öreg tölgy” – Makai-fordulatai velünk maradtak. Méltán gondoltuk tehát, hogy a magyar szöveg – hasonlóan az orosz eredetihez – az örökkévalóság jegyében készült.
Makai Imre (1920-1995) – kiemelkedő műfordítóink sorába tartozott. Nyelvi műveltségét az Eötvös Kollégiumban klasszika-filológusként alapozta meg. Hobbiból tanult meg oroszul, de 1952-ben már a legendás Lenin Intézet műfordítás szakának docense lett. Az orosz-szovjet irodalom megannyi klasszikus vagy akkoriban konjunkturális alkotását tolmácsolta, a maradandó értékűek hosszú listájáról csak példaként említjük Csehov, Dosztojevszkij, Gorkij, Szolzsenyicin, Alekszej és Lev Tolsztoj műveit. Solohov Csendes Donjának átültetésekor a kozák dialektust, a regény e fontos stílusjegyét szülőföldje, a Hajdúság jellegzetes szóhasználatával érzékeltette – megoldásait azóta tudományos szakcikkek elemzik. Hatása óriási: fordítók sora vallja őt egyik mesterének.
Ennek ellenére a Háború és béke új változatának stílusa jóval közelebb áll hozzánk (e kiadás szerkesztője: M. Nagy Miklós). Ebben bizonyosan szerepet játszik, hogy a korábbi verzió csaknem hetven éve jelent meg, s ennyi idő alatt épp eleget változott a mindennapi beszélt nyelv ahhoz, hogy a szöveget kissé régiesnek, nehézkesnek érezzük. A szöveg merevsége abból is eredhet, amire lapunknak korábban adott interjújában Gy. Horváth László hívta fel a figyelmet: „Makai Imre igen sok helyen szisztematikusan feldarabolta Tolsztoj körmondatait. Lehet, hogy ez egyenesen kiadói elvárás volt azokban az időkben (…) De ma már nem illik egy világirodalmi óriás mondatait szétvagdosni”.
Ettől azonban függetlenül is a mostani fordítás egészében véve hajlékonyabbnak, gördülékenyebbnek, ezáltal elegánsabbnak tűnik. S így érzékelhetően olvasmányosabb lett – még a legbonyolultabb történetfilozófiai fejtegetések esetében is. „Az élet jelenségeit igen sokféleképpen lehet osztályozni, többek között úgy is lehet osztályozni valamennyit, hogy vannak, amelyekben a tartalom uralkodik, és vannak, amelyekben a forma uralkodik” – olvashatjuk Makainál. „Az élet jelenségeit sokféleképpen lehet osztályozni, például aszerint is, hogy a tartalom vagy a forma dominál-e bennük” – áll az új változatban.
Gy. Horváth László azonnal feltűnő, radikális változtatása, hogy az orosz arisztokraták szalonjaiban – például Anna Pavlovna Scherer összejövetelein – a hosszadalmas francia nyelvű dialógusokat is lefordítja Tolsztoj lábjegyzetei nyomán. Természetesen vannak olyan irodalombarátok, akik szerint e nyelvhasználat a társadalmi környezet jellemzésének fontos eszköze, kiiktatása tehát veszteséget okoz. De a kettősség fenntartása ma már leginkább csak az ódon irodalmi különlegességek kedvelői, vagyis egy szűk kör számára lehet igazán érdekes. A döntő többség azonban vélhetően sokkal lényegesebbnek tartja a folyamatos olvasás élményét. A fordító továbbá időről időre érzékelteti a szociolingvisztikai körülményeket, ezáltal minimalizálja az eredeti közlésmódban rejlő előnyt. Például így: „Hát azt hallották – kérdezte Sinsin –, hogy Golicin herceg orosztanárt fogadott? Meg akar tanulni oroszul – bizony, egyre veszélyesebb franciául beszélni az utcán – tette hozzá franciául.”
Az új fordítás a maga eltérő szinonima-készletével, nyelvi szerkezeteivel szükségképp hangsúlyosabbá tesz olyan részleteket, amelyek korábban nem voltak ennyire szembeszökőek. Számomra most vált például ilyen élességűvé az az ismert összefüggés, hogy a nő megjelenésének szépsége a Háború és béke értékrendjében többnyire fordítottan aránylik a lelki gazdagsághoz, az erkölcsi tisztasághoz. Ennek értelmében a legvonzóbb küllemű hölgy, Heléné (Jelena Kuragina) egyenesen moral insanity. A csúnyának ábrázolt Marja Bolkonszkaja hercegnő viszont az élet fontos pillanataiban megszépül: tekintetének kifejező ereje, a személyiségének varázsa átlényegíti arcvonásait. (A regény azt is tudatosítja: Tolsztojnál az „okos nő” és az „igazi nő” két különálló halmazt alkot...)
Az olvasásra köztudomásúan hat a mindenkori olvasó szűkebb-tágabb környezete. Ma tehát feltétlenül ki kell emelnünk azt (amire egyébként egy interjúban a fordító is kellő nyomatékkal utalt):
Tolsztoj regénye a háborút folyvást – honvédő vagy hódító jellegétől függetlenül – borzalomként, afféle földi pokolként ábrázolja. Kedvenc hőse, Kutuzov a műben épp azért magasodik ideális hadvezérré, mert mély részvétet érez minden emberi szenvedés iránt,
eredendően gyűlöli a vérontást, így a végsőkig kerülni igyekszik mindenféle összecsapást.
Az Anna Karenyina után a Háború és béke új fordítása – grandiózus, eposzi formátumú teljesítmény. Így nyilvánvaló telhetetlenség, ha megemlítjük: a harmadik emblematikus Tolsztoj-mű, a Feltámadás is – Szőllősy Klára munkájaként – közel hetven éve (1954) jelent meg magyarul…
Infó: Lev Tolsztoj: Háború és béke. 21. Század Kiadó, 2022. Fordította: Gy. Horváth László
