Itt a felmérés, hatalmas az elégedetlenség Magyarországon, de ellenzék nélkül ez semmit nem jelent

Az ellenzékiek mellett a bizonytalanok túlnyomó többsége is borúsan látja az ország sorsának alakulását, politikai ötlet azonban nincs az elégedetlenség kiaknázására – derült ki a Publicus Intézet kutatásából. Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász szerint az Orbán-kormány az időben bízhat.

Az elmúlt hét évben sohasem volt olyan magas azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban, mint az elmúlt negyed évben – derült ki a Publicus Intézet lapunknak készített felméréséből.

Jelenleg a megkérdezettek 72 százaléka vélekedik így – a csúcsot 2022 novembere hozta, amikor százból 76 látták negatívan az ország jövőjét –, 48 százaléknyi válaszadó szerint teljesen rossz az irány, 24 százalék pedig inkább nem elégedett a helyzet alakulásával. Pártszimpátia alapján természetesen óriási a különbség, a kormánypártiak több mint háromnegyede elégedett az ország sorsának alakulásával, az ellenzékieknek viszont 97 százaléka véli úgy, rossz irányba mennek a dolgok. Ami viszont ennél a két adatnál beszédesebb: a bizonytalanok 73 százaléka is úgy gondolkodik, mint az ellenzékiek. Életkor alapján a 45 év alattiak több, mint 80 százaléka látja negatívan a jövőt, a 60 évnél fiatalabbaknak háromnegyede hasonlóan látja a helyzetet, a 60 felettieknél viszont csak 56 percentnyi a pesszimista.

A felmérés eredményei tehát azt mutatják, az ország nagyobb része elégedetlen a jelenlegi helyzettel, a kormányzással, a közhangulat alakulását vélhetően erősen befolyásolják a különféle, a hatalom alkalmatlanságát, korruptságát, a kormányzás hiányát mutató ügyek, mint a pedagógusok vagy az orvosok tiltakozása, a Schadl-Völner korrupciós botrány, az akkumulátorgyárak elleni demonstrációk, a Balaton-parti NER-beruházások, az EU kormányt érintő kritikái és az emiatt az országgal kapcsolatos retorziók.

– mondta lapunknak Szentpéteri Nagy Richard politikai elemző. – Az ellenzéki értelmiség szereti azt hinni, hogy a magyar egy forradalmi nép, s példaként rendre 1848-at vagy 1956-ot citálják. Csakhogy egyrészt ezer év alatt nagyjából két ilyen forradalmi pillanatra volt példa a történelmünkben, másrészt elfelejtik, hogy mindkét esetben komoly politikai lépések előzték meg a forradalmakat, nem spontán törtek ki.

Az elemző szerint a pedagógusok vagy éppen az orvosok fellépése megsüvegelendő és támogatandó, ám ezeknek nincs össztársadalmi hatásuk, és láthatóan politikai ötlet sincs a kiaknázásukra.

– A tanárok követelési listájának minden egyes pontja jogos és érthető, azonban túlságosan szakmai és szerteágazó – magyarázta. – Kellene egy olyan konkrét, mindenki számára érthető és elérhető cél, ami a társadalom szélesebb rétegét felsorakoztatja maga mögé. És persze szükség lenne további pontokra, ám nem egyszerre rázúdítva az emberekre, hanem mindig csak a következővel foglalkozni, s csak az után előállni az újabbal, ha az előzőt sikerült megvalósítani.

Amíg ez nem sikerül, a kormány folyamatosan lépéselőnyt élvez, ráadásul igazából nem is kényszerül védekezésre, hiszen a hatalom jelölheti ki a fő témákat.

– Eddig is rendre akadtak olyan események, melyek időszakosan megnövelték az ország jövőjét borúsan látók számát – jegyezte meg Szentpéteri Nagy –, azonban a pozitív gazdasági helyzet miatt rövid idő alatt kifulladtak az aktuális akciók: a nagy többség anyagi helyzet valamilyen formában javult, s ez az emberek nagy részét kárpótolta a felháborodást kiváltó ügyekért.

Most azonban egyértelműen folyamatosan romlik a helyzet, ami láthatóan növeli az elégedetlenséget, ám ennek nincs látható politikai vetülete. Az ellenzékkel ellentétben ugyanis a kormány számított rá, hogy rossz irányba fordulnak a dolgok, s felkészült a válasszal. Ami lehetett volna a jó kormányzás is, ám mivel eddig sem kormányoztak, így továbbra is a propagandát használja. Szentpéter Nagy szerint ez a módszer hosszú ideig működőképes, ám, ha például a rossz gazdasági helyzet tartós elszegényedést hoz, már nem lesz alkalmas az elégedetlenség levezetésére. És persze az ellenzéktől is függ, meddig tart ez az egész, mennyi ideig nem tud mit kezdeni a magas labdákkal. Mint például az akkumulátorgyárak elleni elégedetlenség: akad egy téma, melyet nagyjából egységesen utasítanak el az emberek, fel lehetne építeni rá egy országos tiltakozást, ám a pártok képtelenek érdemben reagálni, és inkább egymással foglalkoznak, ráhagyva a civilekre a küzdelmet és a vezetést. Pedig a civilek érdemi változást jó esetben is csak helyi szinten, lokális ügyekben tudnak elérni. Az elégedetlenség egy dolog, de a radikális változásokhoz szervezettségre és profi vezetőkre van szükség. Utóbbiak lennének elvileg az ellenzéki politikusok, csak hát nincs valódi politizálás, s az agytröszt is hiányzik az ellenzék mögül. Így viszont, ahogyan a korábbi esetekben is, az idő megoldja majd a kérdést a hatalom számára: minél tovább tart a hasztalannak látszó küzdelem, annál inkább belefásulnak a tiltakozók, s az elégedetlenség átmegy fásultságba, ami pedig a kormány szempontjából már nem veszélyes.