Az utóbbi napok egyik legmegosztóbb témája minden bizonnyal a „kukacevés” volt. A követ az Európai Unió dobta a tóba azzal, hogy januárban engedélyezték a meglévő kettő mellett két további rovarfaj felhasználását az élelmiszeriparban. A lisztkukac és a sáska mellé így felkerült a listára az alombogár lárvája és a házi tücsök, amelyek fagyasztott, szárított és porított formában kerülhetnek az élelmiszerekbe. Az unió döntéshozói előtt egyébként jelenleg nyolc további rovarfehérje vár elbírálásra.
Nagy István agrárminiszter erre reagálva kijelentette: a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni. Az Agrárminisztérium példás gyorsasággal módosította is az élelmiszerek jelölési rendeletét, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain. A miniszter szerint rengeteg kiváló minőségű alapanyaggal rendelkezik Magyarország, így nem szorulunk rá a kukacevésre. „De említhetném, hogy továbbra se találkoztunk olyan vizsgálatokkal, amelyek a tényleges összetettségében vizsgálták volna az alternatív fehérjék kérdéskörét, a saját kutatásunk pedig még most zajlik. Márpedig amíg nem kapunk minden szempontból megnyugtató válaszokat, addig az Agrárminisztériumban a magyar fogyasztók érdekében ellenezni fogjuk a rovarfogyasztást” – közölte a miniszter.
Ha úgy tesszük fel a kérdést az embereknek, hogy akarnak-e tücsköt-bogarat enni, nyilván a nagy részük undorral azonnal rávágja, hogy nem. Ebben nincs lényeges eltérés az uniós tagállamok polgárai között, egy 2020-as felmérés szerint, amit az Európai Fogyasztói Szervezet végzett, a lakosság háromnegyede nem tervezi, hogy a hagyományos húsokat rovarfehérjére cserélné.
Az ENSZ becslése szerint ugyanakkor a világon nagyjából kétmilliárd – tehát minden negyedik (!) – ember étrendjében már most is szerepelnek rovarok.
Mindazonáltal azt sem árt tudomásul venni, hogy bizony mi, európaiak, magyarok is régóta rendszeresen fogyasztunk rovareredetű adalékanyagokat. Mert rovart enni nem feltétlenül jelenti azt, hogy sáskalevest vagy rántott tücsöklábat tálalnak a menzán vagy az étteremben.
Két ilyen jellemző adalékanyag a kármin és a sellak. A kármin a kokcsinella nevű színezékanyagból nyerhető festék, amit a fügekaktuszokon élősködő bíbortetűk nőstényeinek porítmányából vonnak ki. A kárminfesték az egyik legjobb minőségű természetes eredetű vörös festékanyag, amit már az azték birodalomban is használtak. A kármin az élelmiszerek piros színéért felelős, így általában a húsokban, húskészítményekben, édességekben, italokban, valamint lekvárokban van jelen. Ha a csomagoláson az összetevők között az E120 jelzést látjuk, az azt jelenti, hogy az élelmiszer előállításához kármint használtak. Az E904 kód pedig a sellakot takarja. A sellak Délkelet-Ázsiából származik, a Laccifer lacca nevű, fákon élősködő rovar, a lakktetű váladékából készül. Kozmetikai termékekhez, bútorfényezőkhöz is felhasználják, de előfordul gyógyszerekben, valamint élelmiszerekben egyaránt.
A környezetbarát alternatíva
A rovarok olyasmit – falevelet, gyomokat, a mezőgazdaság növényi hulladékait stb. - is képesek hasznos fehérjévé alakítani, amit a hagyományos haszonállataink nem, és egységnyi takarmányból sokkal több fehérjét állítanak elő, mint a háziszárnyasok vagy a négylábúak. Az alapértelmezett táplálékrovarnak tekinthető tücsökfélék 2,1 kilogramm takarmányt használnak fel 1 kilogrammnyi élőhús „legyártásához”, a baromfiak esetében ugyanehhez 4, a sertéseknél 6, a szarvasmarháknál 18 (!) kilogrammnyi takarmány kell – írja Balogh Péter, a Debreceni Egyetem kutatója Egy alternatív fehérjeforrás értékelés: a rovarfogyasztás kihívásai és lehetőségei című tanulmányában. És van még valami, ami egyértelműen a rovartáplálék mellett szól: az alacsony környezetterhelés magas tápártékkel párosul. 100 gramm hernyó (lepkék lárvája) egy felnőtt napi fehérjeszükségletének 76 százalékát és közel teljes vitaminigényét biztosítani tudja.
A fejlett világban az utóbbi évtizedben néhány évente megduplázódik a rovarevás különböző aspektusaival foglalkozó tudományos publikációk száma, ami önmagában is jelzi a fokozódó érdeklődést. Az ok, ami ide vezetett, alapvetően matematikai természetű. A Föld lakossága 2050-re várhatóan 10 milliárd közelébe nő, a rendelkezésre álló termőtalaj viszont, részben az erózió, részben a beépítés következtében, a felére csökken - nem egy főre számítva, hanem abszolút értelemben. Vagyis csaknem 30 százaléknyival több embert kellene feleakkora földterületen eltartani, ami a mai tudásunk és mezőgazdasági technológiáink mellett képtelenségnek tűnik. A termésátlagok több évtizednyi növekedés után máris tartós visszaesésnek indultak a talajok kimerülése és a felmelegedés miatt. A változás legfőbb hajtóereje a klímaváltozás: már nem csak az számít, hogy egységnyi emberi táplálékot hány hektáron tudunk megtermelni, hanem az is, hogy közben mennyivel melegítjük a bolygót. Ebből a szemszögből pedig állatifehérje-kategóriában a rovarok verhetetlenek.
Ugyanakkor a hagyományos (nem rovar alapú) állattenyésztés a globális üvegházgáz-kibocsátás csaknem egyötödéért felelős, ami magasabb, mint a közlekedés részaránya. Ám míg egy kilogrammnyi „élőhús” előállítása a rovarok esetében alig néhány grammnyi üvegházgáz-termeléssel jár, a sertések esetében ez az érték megközelíti az 1000, a szarvasmarháknál pedig a 3000 grammot.
Általánosan elmondható, hogy a rovarok fehérjetartalma magas, ami jól hasznosul, a rosttartalmuk és zsírsav összetételük jelentősen függ attól, hogy melyik engedélyezett rovarfaj milyen formában kerül felhasználásra (például lárva vagy részben zsírtalanított por) – tájékoztatta lapunkat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Lehetséges, hogy (kereszt)allergiás tüneteket okozhatnak azoknál, akik érzékenyek a kagyló- és rákfélékre, továbbá az azokból készült termékekre, valamint az atkákra. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint ugyanúgy, mint az összes többi allergén esetében, ezt is kötelező feltüntetni a csomagolásokon. Hozzátették: bár a világ számos pontján fogyasztanak a mindennapi étrend részeként különböző rovarokat, a hagyományos magyar táplálkozás bővelkedik teljes értékű fehérjékben (húsok, tojás, tejtermékek), ezért itthon legfeljebb egyfajta kuriózumként, nem pedig fehérjeforrásként lehet létjogosultsága a jelenlegi fogyasztói igények alapján.
Az új élelmiszerek kizárólag szigorú ellenőrzést követően kerülhetnek forgalomba. Ezeknek az új összetevőknek a biztonságosságát az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság, az EFSA végzi, a jóváhagyásról pedig egy tagállami képviseletből álló testület hoz végső döntést. Amennyiben ez pozitív, akkor kaphatja meg az élelmiszer az EU Bizottság engedélyét a forgalmazásra - derül ki a Nébih közleményéből.
Ellenérvek
Természetesen amellett is felhozhatóak érvek, hogy miért nem érdemes a rovarokat az európai ember mindennapi táplálékává tenni. „Két nagyon fontos dolgot emelnék ki: (1) a rovarpépek speciális mikroflóráját, hiszen itt a teljes állatot ledarálják, vagyis a béltartalom is a táplálék része; valamint (2) a rovarfehérjék allergia szempontjából nem tisztázott tulajdonságait, amelyeket viszont fajonként külön kell kezelni. Rovartenyésztőknél ismert, hogy a tenyésztést végzőket időről időre le kell váltani allergiás természetű problémáik miatt. Megvalósíthatósági és minőségbiztosítási terv is kell, amelyet gazdasági, állategészségügyi, mikrobiológiai és toxikológiai vizsgálatoknak kell alátámasztani” - írja Darvas Béla a Környezetbarát mezőgazdaság Facebook-csoportban megjelent összefoglalójában.