Van pozitív töltet a Kritikában

Ha kritika, akkor közélet és sport. Legalábbis a hazai televíziózásban. Ezen a két területen kap zöld lámpát az értékelő hangütés. És a sportnál találkozhatunk vele kulturáltabb formában. Érdekes, mert aki látott már olasz tévévitát bajnoki forduló után, tudja, milyen a követhetetlen hangzavar egy stúdióban. Nálunk higgadt, kiművelt szakértők cserélnek eszmét, tudományos alapossággal elemzik az egyes szituációkat, és talán nem is bántanának senkit, de hát egy játék arról szól, ki a jobb, meg mi a megérdemelt, nincs mese, értékelni kell. Közéleti, politikai témáknál szabadulnak el az indulatok. Nincs kegyelem, bárki mondhat bárkiről bármit. Amire a parlamenti hangnem is felhatalmazást ad. A szakértelem papíron és fejben általában megvan, de a politikai tettként megélt bírálat pátosza sokakat elragad a meggondolatlanság kábulatába, a felszabadult gyalázkodásba. Ők mindig tudni vélik, ki az ostoba, az alkalmatlan, a tolvaj, a hazaáruló.

Mindennek fényében némileg meglepő, hogy a vezető hazai tévécsatornák idegenkednek a kritikai szemléletű kulturális műsoroktól. Valamikor ez volt a szabadabb véleménynyilvánítás egyik központi terepe. Elvitatkozgatni egy alkotásról, életműről, elhelyezni, ide-oda sorolni. Irodalmi nyelven, de keményen, kamerák előtt. Valami hasonlóval egyedül talán Puzsér Róbert Sznobjektívének művészeti témájú adásaiban találkozhattunk. A csattanós, olykor kisípoltatásig hevült értékelések felrázták az embert, rávették, hogy bekiabáljon valamit, vagy felindultan kifejtse családjának, környezetének a saját véleményét. De a kultúra általában langyos, érdektelen világként jelenik meg a képernyőn, amelynek azért mégis meg kell adni a tiszteletet. Általában az ajánlók szintjén mozognak ezek a műsorok, nyílt egy kiállítás, bizony, van színházi premier is, bemutattak egy filmet, megjelent egy könyv, de jó! Meg nézhetünk szép, kimért, olykor kenetteljes beszélgetéseket alkotókkal.

Örvendetes hát, hogy az M5 vett egy mély levegőt, és az év elején elindított egy kritikai szellemű kulturális műsort, melynek a címe megegyezik egy legendás folyóiratéval, remélhetően a tisztelet és nem a tudatlanság jeleként: Kritika. Péntek esténként jelentkezik 25 percben. Rövidnek tűnik az időtartam, de pont ideális. Nehéz lenne ma tovább lekötni a nézők figyelmét művészetről szóló elmélkedéssel. Ugyanakkor erős szelektálásra ösztönzi a készítőket, ami már önmagában hordozza a kritikai közelítést.

A műsorvezető, Hamar Donát minden adás elején összegzi a Kritika célját: „Ne csak elfogadjuk vagy elutasítsuk, hanem értsük is azt, ami kortárs.” Jó felütés, érdeklődést és bizalmat ébreszt. Persze, ne gondoljon senki valamiféle körmönfont szerkezetre. Két témával foglalkoznak az adások, aktuális események, bemutatók, kiállítások, könyvmegjelenések, díjak alapján. A kiválasztott alkotásról, szerzői életműről Fekete Borbála ad külső helyszíneken bolyongva alapos háttér-információt. Olykor még sajnos úgy, mintha egyetemi vizsgára készülne, de bele fog jönni. Ezután pedig Hamar Donát üli körbe és vesézgeti a témát egy vagy két szakértővel. Kár, hogy az M5 „fekete”, pár kék és zöld fénynyalábbal díszített stúdiójának feszengős-kegyeletis, puritán templomterében, de ezen is túllépünk, mert tartalmasak a beszélgetések. Végre el lehet merülni a művészet mélyebb rétegeiben, érdekes kontextusokban láthatunk alkotókat, műveket. És bár a vendégek többsége a tudását mutogatja szívesebben, sikerül azért előcsalogatni belőlük a műélvezőt is.

A kritikai hang egyelőre óvatos. Inkább problémás elemek kerülnek elő, amelyeket egyértelmű értékelés nélkül boncolgatnak a résztvevők. De ennyi talán elég is, a lényeg, hogy a kortárs művészetet sikerül emberközelbe hozni, kerülve az üres méltatást és a durva bírálatot. Reméljük, a műsor kiforrja magát, tág spektrumban foglalkozik majd a művészeti élettel, és nem válik semmilyen kultúrharc meg politikai pártosság terepévé. Bár utóbbira már vannak aggasztó jelek. A témák egyelőre a jelenlegi kultúrpolitika számára békés vagy kedvelt vizeken mozognak. Határozottabb kritika eddig két személyt ért. Az egyik a tavalyi irodalmi Nobel-díjas, Annie Ernaux. Ő igen, igen, de annyira talán mégsem értékelést kapott. „... a nemzetközi sikere vajon abban állhat-e, hogy ő nyíltan baloldali eszméket vall?" – tette fel az írónőről a kérdést Hamar Donát. A Blokád című magyar film elemzése közben pedig indulatoktól mentes kijelentő módban megtudhattuk Göncz Árpádról, hogy egykor megosztó személyiség volt, és a taxisblokád idején az állásfoglalásával túllépte a hatáskörét, lényegében törvénytelenséget követett el. Hat adás után nehéz eldönteni, mennyire eseti vélemények ezek, és mennyire jeleznek tendenciózusságot. Mindenesetre a köztévé eddig mindent megtett azért, hogy a kormánykritikus néző gyanakodhasson. Hiszen az Ez itt a kérdés is ígéretesen, a párbeszéd fórumaként indult. Jó lenne, ha a Kritika igényessége egyértelmű nyitottsággal párosulna a jövőben.