korrupció;Győr;közbeszerzés;jelölés;szexbotrány;Borkai Zsolt;díszpolgári cím;

Borkai Zsolt: Megérdemlem a díszpolgári címet, én tudom magamban, mennyi mindent tettem a városért

Borkai Zsoltról, Győr korábbi, szexbotrányába belebukott fideszes polgármesteréről nemrég derült ki: ideje alatt virágzott a korrupció melegágyának tartott verseny nélküli közbeszereztetés.

Ha nagyképűen is hangzik, azt gondolom, már csak olimpiai bajnokként is megérdemlem a díszpolgári címet. Nekem ez a szeretett városom, győri voltam, vagyok és leszek – nyilatkozta a Blikknek Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere, akit – ahogy arról lapunk is beszámolt – egy fideszes párttársa terjesztett fel a napokban díszpolgári címre. Mint azt a szexbotrányátba belebukott egykori városvezető elmondta, megtisztelő számára és büszke a jelölésre, hiszen „a sportpályafutásom, a 13 éves polgármesterségem, a MOB-elnökség és egyéb tevékenységeim minden mozzanata Győr irányába mutatott”.

Most meg is üzente azoknak, akik rossz véleménnyel vannak róla, hogy ő tudja magában, mennyi mindent tett a városért. – Ha megkapom a díszpolgári címet, örülni fogok neki, ha nem, nem frusztrál majd, nem bújok magamba, nem török össze, az élet megy tovább – tette hozzá, aki bevallotta:

– Mindig az volt a fontos nekem, hogy a többségnek tegyek jót és tegyem a dolgom, és szerintem a tevékenységemen nem ront az utolsó időszak.

Valóban erre utal a jelenlegi városvezetéssel nem túl jó kapcsolatot ápoló felterjesztő, Hajtó Péter javaslata, valamint elődje, Balogh József MSZP-s politikus egyik korábbi, saját magát is dicsérő nyilatkozata is, amely szerint „az elődök munkájára építve a Borkai-éra volt a város egyik aranykora.”

A díszpolgári jelölés időzítése sem jöhetett volna jobban Győr városának, a NER nyugat-magyarországi fővárosában, amelyről szintén a napokban derült ki, hogy a a verseny nélküli pályáztatás éppen a Borkai-időszak alatt döntögettett rekordokat. Amint az Átlátszó oknyomozó cikke nyomán lapunk is hírt adott róla, három, a kormánypártoknál igencsak jól fekvő cég – a STRABAG Általános Építő Kft., a KIFÜ-KAR Zrt. és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. – szinte mindent vitt a„ győri csoda” idején: együttesen több mint 1400 tendert nyertek, vetélytársakra pedig nem nagyon találtak. A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) kutatása eredetileg névtelenül közölte, hogy „van nálunk, az Európai Unió legkorruptabb országában egy olyan cég, amely egy fideszes önkormányzat 556 közbeszerzési pályázatán indult és mindet megnyerte”.