Győr;lapszemle;Országos Mentőszolgálat;háziorvosi ügyelet;

2023-02-23 16:50:00

Rezidensek ügyelnek majd az aláírást megtagadó háziorvosok helyett Győrben

Lapunk úgy tudja: az alapellátási ügyleti feladatokra nem az egyes orvos-jelöltekkel, hanem a kórházzal szerződik az OMSZ. 

Egyetlen háziorvos sem írt alá a Országos Mentőszolgálat alapellátási ügyeleti szerződését, ezért rezidensekkel és szakorvosjelöltekkel láttatják el „egyelőre csak márciusra tervezendő” feladatokat – adta hírül kórházi forrásokra hivatkozva a MedicalOnline.

Az új ügyeleti rend bevezetésének következő állomása Győr-Moson-Sopron Vármegye, ahol a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorló akciójához valamennyi, Győr körzetében dolgozó háziorvos csatlakozott, és megtagadta az ügyeleti szerződés aláírását. Mindez a Petz Aladár Megyei Oktatókórházban tartott rendkívüli értekezleten derült ki. A korábban kijelölt ügyeleti pontok helyett a rezidensek a megyei kórház A1 épületének földszintjén kialakított ellátóhelyen fogadják majd a betegeket – jelentették be az értekezleten. A tervek szerint az ügyeletet – amelyet egyelőre csak márciusra szervezik ily módon – a manuális és nem manuális szakmákban dolgozó rezidensek felváltva látnák el, páros illetve páratlan napokon.

Lapunk úgy tudja: az alapellátási ügyleti feladatokra nem az egyes orvos-jelöltekkel, hanem a kórházzal szerződik az OMSZ.