1
Minden lábujjam elnevezted: a balon Mandulka, Prézli, Lülübaba, Joplin, Dölyfös, a jobbon Cumcsi, Pandúr, Dervis, Durci, Rögvest.
Cumcsit sose vetted a szádba, Joplinnak nem dudorásztál, Dervist nem pörgetted, Pandúrt el nem raboltad, Durcit nem engesztelted, Prézlit nem hempergetted dióba, mákba, de mindnek hízelegtél, mindet elkápráztattad, mindegyiket csikizted.
Amikor eltört a bokám, mogorván ölelted a gipszet, Dölyfös nem bírt kikukucskálni, Joplin, Lülübaba vörös porban görbedt, Prézli és Mandulka beszorult mozdulatlan.
Mandulka helyett Durci lett a kedvenc, mert kedvenc az mindig van, kimondott katlan. Kihúzta magát, végre, sóvárogta, hogy ráspolyozd a körmét, belesimult a tenyeredbe, szét is foszlott minden durca.
Amint lekerült a gipsz, sutyorogtál a gyógytornásszal, később a gyógytornászaimmal, mindegyik napra mással, mintha szeretőt tartottál volna. Mindent máshogy simiztek ezek a gyógytornászok. Nem tudtak egymásról, de érezték, hogy más is van a placcon, féltékenyen érdeklődtek egy-egy dekadens mozdulatomról. Kuncsorogtál, hogy részt vehess a kezelésen, utánoztad, ahogy masszíroztak, még álmodban is gyakoroltad, hobbiddá vált, mint a léggitározás másnak.
A Game Ready fásliját te csatoltad, kapcsolgattad a távirányítót: start, stop, mint akit nem fenyeget a holnap.
Sétáltál velem a parkban, vitted a táskám, pedig gyermeteg volt a te szemedben, kínai agyrém, rikító felirattal: Leopards are the fastest animals in the world. Elrugdostad a faleveleket az útból, figyelmeztettél minden rögre, a füvön minden gallyra, gesztenyére. Minden csúszóstól el voltam tiltva, de mint a kisgyerek vagy mint a Peppa malacban George, beletapostam, csak-
azértis, minden óperenciás pocsolyába, hosszan figyeltem, meddig kísér a vizes lábnyom, én vagyok-e még az, vagy már kevésbé, már egyáltalán nem, csak valaki láthatatlan, kába.
Kínában lábtöpörítésen estek át a kislányok, ezt mesélted, lábujjaikat eltörték, a lágy lábfejet szalaggal pöndörítették. Úgy tettem, sose hallottam róla, úgy tettem, mint egy újszülött, aki minden viccre gőgicsél csak, közben számoltam, hányszor fűzöd, pediglen, a sivár szónoklatba.
Hogyan filmezte Tarantino Uma Thurman és Diane Kruger lábát a Kill Billben, a Becstelen Brigantykban, részletesen leírtad. Megjegyezted, ha akció van, fontos, hogy a láb ne veszítsen a spiccből, a sarkak legyenek összezárva, érvényesüljenek a pompás lábujjak és a fenséges boltozat, akár spontán, nem kell a pöttyös körömlakk, a bokalánc, a combfix, a káva.
Szóltál, amikor húztam a lábam, amikor nem hajlítottam a térdem, amikor nem gördítettem a talpam, amikor előregörnyedtem. Kérdezgettél, ne üljünk-e még le, de rájöttem, te fáradtál el, leroskadtál a padra, öledbe vetted a lábam. Halványulnak a hegek már, fehérek, malacrózsaszínek, jaj, de szépek, hol van már a lábacskát bitorló kötözött sonka.
Megígértem, otthon majd forgok a tonettszéken, magas sarkúkba préselem duzzadt lábam, harangozni fogok a két bokával, a két hőssel, a beteggel és a védelmezővel. Patás cipőnek hívom a magas sarkút, patkó vajon mikor jön, aszfalton, kockakövön mikor futkározhatok újra.
A magadénak hitted, de idegen volt már az a tappancs, lázadt, bölcsen mocorgott, túl sokat szenvedett már, saját történelme gyűlt, annyit egyensúlyozott, lassan felvették volna a Cirque du Soleilbe, szökdécselt, ambíciót növesztett, hatalmat ujjról ujjra.
Onnantól figyeltetted, hova indul, hova ér, kinek a párnáján pihen és kinek a futópadján küzd, győzedelmeskedik, ki ad rá ormótlan sportcipőt, tükörglazúros bokacsizmát, ki húz rá necczoknit, kompressziós harisnyát, ki röntgenezi, ki puszilgatja, ki ír szonettkoszorút róla, a zebránál a tempóját ki szidja, kivel kel, kivel fekszik, kinek a soft spotja, kinek a szuperképessége, kit gyógyít, ki gyógyítja, kit visz arrafelé, ahova te vágytál öröktől fogva.
2
Ha hídon megyek át, félek,
ledobom hegedűmet a mélybe.
Otthon vár a szerelmem,
leng, imbolyog, figyeltet.
Pedig sudár volt, tápláltam, táncolt.
Ránehézkednék, figyeltet.
Én is nyújtanám a hátam.
Átkarol, szuszog, figyeltet.
A fejem belenőtt a házba,
a ház belenőtt a fejembe,
pedig vadlóhajam volt régen,
sörényem. Tépem, tépem,
szakítom magam a hámból.
Fej nélkül tudok hegedülni,
szaladok, most figyeltess, most less,
te szabad, szellemképes kedves,
számold a lábujjaim este,
mint más a bárányesőt, hátha
oda puttyansz, ami álom.
Lülübaba, Mandulka, Prézli,
Joplin, Dölyfös, Durci, Pandúr,
Cumcsi, Dervis, Rögvest, most még
tudod a nevüket, de lassan
elfelejted, elfelejtesz.
