Kirakat-törvény a gyermekvédelem ürügyén – Itt az Orbán-kormány ellenségképgyártási igyekezetének egyik legsötétebb példája

Az Orbán-kormány ellenségképgyártási, tábor-összekovácsolási igyekezetének, pártokon átívelő nemzeti ügy fakasztásának egyik legsötétebb példája az úgynevezett gyermekvédelmi törvény. Nem létező (vagy így nem létező) veszélytől védik a fiatalokat, összemossák a menthetetlen pedofíliát a szexualitás sokszínűségével. És aki ezt szóvá teszi, a balliberális ellenzék például, máris ráégethető egy újabb kellemetlen billog. Hova tovább? – adódik a kérdés az évértékelő óta, ahol a törvény szigorítását jelentette be a miniszterelnök.

Nálunk lesz Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszere – hangzik a legújabb fideszes szólam. Mindez azt követően került ismét napirendre, hogy kiderült, 15 éves fiú szeretőjével henceg nyilvános videóiban egy 39 éves (most már szerencsére csak volt) pedagógiai asszisztens. B. Zsolt esete után szokatlan módon, de lényegében elismerte az állam felelősségét a miniszterelnök, és azonnal kirúgták az érintett tankerületi illetékest. A kormánypártok pedig azóta is napirenden tartják a témát.

Legutóbb három évvel ezelőtt láthattunk hasonló nagy nekiveselkedést: akkor a pedofil perui nagykövet, Kaleta Gábor esete borzolta a kedélyeket, akinek hivatali laptopján 19 ezer (!) gyermekpornográf fotót találtak. A Fidesz szokás szerint szigorítással reagált (ugye egyszerűbb a törvényekkel machinálni, mint a tetejétől a talpáig belenyúlni a rendszerbe), ám az eredmény egyértelműen pozitív lett: teljesen új szabályozást kapott a gyermekpornográfia a büntető törvénykönyvben. Emellett létrejött a szexuális bűncselekmények miatt jogerősen elítélt személyek arcképcsarnoka. B. Zsolt ügye ismét rávilágít a törvényi szabályozás hiátusaira. Vele kapcsolatban sokan azt tartják a legrémisztőbbnek, hogy a videójában úgy dicsekedett el kamasz szeretőjével, mintha ez egy elismerésre méltó teljesítmény volna. Nem csoda, ha rázúdult a közharag – ez pedig tökéletesen kedvez a Fidesznek, amely szeret egyetértési pontokat létrehozni politikájában. Hiszen nincs józan ember, aki B. Zsolt pártját fogná. Így azok, akik árnyaltabban látják a kérdést, beállíthatók úgy, mint egy abnormális kisebbség pártfogói. Emellett tagadhatatlanul sugárzik a tematikából egy homofób buké – ugyan nincs kimondva, de ez a politika egyértelműen alkalmas az ilyen indulatok felszítására.

Homofób hergelés

„A hatalom két legyet üt egy csapásra, amikor ezt a kérdést a központi kommunikációs üzenetek közé emeli” – vélekedett lapunknak nyilatkozva Nagy Attila Tibor politikai elemző. Úgy látja, a pedagógiai asszisztens esete alkalmat adott a közoktatásban tiltakozó tanárok besározására. Így sikerült elterelniük a figyelmet az ágazatban tapasztalható problémákról, s helyette B. Zsolt viselt dolgairól folyik párbeszéd, valamint arról a törvénytervezetről, amelyet lapzártánkig egyelőre nem nyújtottak be. A szakértő nem csodálkozna, ha akár nemzeti konzultációban is előbukkanna a kérdés – hiszen ki nem ítéli el, hogy egy pedagógiai asszisztens szexuális kapcsolatot akar létesíteni a diákjaival? Mindehhez kiváló táptalaj a tanárok finoman szólva sem eget rengető megítélése, amiért megdolgozott a kormány kommunikációs gépezete. Elég, ha csak abba belegondolunk, hány szülő panaszkodik arra, hogy milyen vélt vagy valós méltánytalanság érte a gyerekét egy-egy pedagógus részéről az iskolában. Nagy Attila Tibor is úgy látja, ügyes kommunikációs kampány folyik a kérdésben, amivel komoly ütést tudnak mérni a tiltakozó tanárokra – noha a megmozdulások csak egy kisebbségre terjednek ki. Mindemellett az LMBTQ-mozgalmakat is célkeresztbe tudja venni a hatalom – noha arra azért ügyel, hogy ne minden homoszexuális emberre irányozza támadását.

A történtek megmutatják, hogy a szexuális kapcsolat beleegyezési korhatára mennyire nem esik egybe az emberek mindennapos erkölcsi megítélésével. Márpedig akkor jó egy jogrendszer, ha az előírások javarészt harmonizálnak az adott társadalom morális felfogásával. Egy ismert rádiós műsorvezető például kijelentette: ha az ő gyereke jönne haza egy negyvenéves férfival, beleállítaná a vasvillát az illető hátába. Utóbbi kiszólás talán jó indikátora, milyen érzésekkel fogadja a társadalom B. Zsolt ügyét.

Alaptörvény plakátnívón

A jelenlegi autokratikus állami kultúra létrehozott egy felülről gerjesztett agressziót, ellenségeskedést. Mindez magában az Alaptörvényben is tetten érhető. Ezt már Fleck Zoltán jogszociológus mondta kérdésünkre. „Ezért hazánk közjogi dokumentuma is azon a szinten van, mint a kormányzati óriásplakátok által közvetített üzenetek” – mondja a szakértő, aki szerint ebben a konkrét esetben egy morális pánik zajlik. Ilyen akkor történik, ha egy borzasztó bűncselekmény után a közösség elkezd védekezni. Ez egy spontán folyamat, ám jelenleg felülről gerjesztik a morális pánikot, és nincs arról szó, hogy az emberek saját maguk tapasztaltak volna meg valamit.A folyamat következő állomása a jogalkotás, ahol agresszív büntető logikájú, szigorító szabályokat vezetnek be – magyarázta. Azonban Fleck Zoltán szerint érdemes észrevenni, hogy a szigorító jogszabályok nem azok ellen szólnak, akiket ellenségként megjelölnek, hanem minden állampolgár szabadsága ellen – ugyanis a kormányzatot hatalmazzák fel még erősebb eszközökkel. Ez még inkább büntető jellegű jogszabályokat eredményez, amivel aztán még jobban korlátozzák a szülők, a gyerekek és a pedagógusok jogait.

Minden diktatúra és autokratikus rendszer – emelte ki Fleck – az emberben meglévő agresszióra és félelmekre épít. A demokratikus rend ennek éppen az ellenkezőjére törekszik. Olyan jogszabályokat hoz, amelyben a toleranciát, az egyéni jogokat, az emberi méltóságot, a befogadást helyezi értékrendjének középpontjába, s ebből vezeti le a jogszabályokat. „Nálunk ez pont fordítva van, így lényegében elég tragikus helyzetben vagyunk” – összegzett. Amit látunk, az „természetesen” nem a gyerekeikről vagy bármelyik gyengébb félnek a jogáról szól, hanem a hatalom megtartásáról. „Minél nagyobb veszélyben látják uralmukat, annál agresszívebb eszközöket fognak használni” – fogalmazott Fleck Zoltán. Folytatva a szakértő gondolatmenetét, mégiscsak születhetnek olyan törvények, amelyek a gyerekek érdekeit szolgálják. „Adekvát lenne a felvetés, hogy érdemes lenne szigorítani a beleegyezési korhatárt, adott esetben 16 évre – vélekedik Gádoros Júlia gyermekpszichiáter. – Azonban ebben az esetben is lényegében ugyanott tartanánk, ahol most, hiszen minden cezúrából „kilógna” valaki. Nem lehet elég rugalmas törvényeket hozni, mert a törvények rugalmatlanok, s nem lehet mindenkinek igaza. Viszont a határt valahol szükséges meghúzni. Elég, ha csak az alkohol vagy szerencsejáték vásárlásának 18 éves korhoz kötésére gondolunk. Van, aki 15 évesen tisztában van a kockázatokkal, más 20 évesen sincs.”

Eltérő érettség

A gyermekpszichiáter praxisában történt olyan eset, ahol két gyerek követett el súlyos bűncselekményt. Az egyikük éppen 14 év – vagyis a büntethetőségi korhatár – felett volt, a másik kicsivel alatta. Mindegyikük érettsége egyforma volt. Utóbbit rengeteg tényező befolyásolja. Az intellektuális képesség, a biológiai és a morális érettség, ami viszont környezetfüggő. Nem az életkori határok módosításán múlik, milyen a gyermekvédelem, emiatt úgy látja, nem kellene hozzányúlni a jelenlegi jogszabályokhoz, hiszen minden gyerek egyedi személyiségű. A szakemberek dolga, hogy az általánosító és egyszerűsítő szabályokat egyénre szabják, és mindenkinek megtalálják a legjobb megoldást. A jelenlegi gyermekvédelmi törvényt a ’80-as évek végén fogadták el, még sem kell azon semmit sem változtatni, mivel még ma is korszerű. Gádoros Júlia úgy véli, B. Zsolt esetére a büntető törvénykönyv megfelelően tud reagálni.

A problémát elsősorban a jogszabályok hiányos megvalósításában látja. „Elsősorban több pénzt kellene fordítani a gyermekvédelemre, ezen belül az ott dolgozók fizetésének emelésére. Aki erre a munkára alkalmas, az egyszerűen nem tud ebből a fizetésből megélni” – jelentette ki. Ettől függ a gyerekek jólléte, mivel nekik fontos, hogy megbízható gondozójuk legyen, akit fel tudnak keresni problémáikkal. Amennyiben ezt a munkát nem értékelik megfelelően, alulfinanszírozott az ágazat, akkor nem mennek erre a pályára alkalmas emberek, akikre ténylegesen rá lehet bízni gyerekeket. Ha valakinek a megélhetési problémái miatt fel kell mondania a munkahelyén, akkor megszakad a kötődés, s az adott gyerek szempontjából egy trauma, ami rizikófaktor. „Akkor beszélhetnénk igazi gyermekvédelemről, ha azok az emberek, akikre rábízzuk gyermekeinket, megfelelő anyagi és társadalmi elismerésben részesülhetnének” – hangoztatta. Így ebből a szempontból analóg a helyzet a közoktatásban tapasztalható problémákkal.

Illúzióink ne legyenek, tesszük hozzá, a Fidesz most is a munka látványosabb, könnyebb, ám jól kommunikálható részét fogja elvégezni.