sorozat;SkyShowtime;

Az emberiség háborúban áll egy több fajból álló csillagközi birodalommal és önmagával is

- A szerelem még a zord jövőben sem ismer határokat

A SkyShowtime magyarországi indulásával immár legálisan is elérhető sok olyan prémium tartalom, melyekről „mindenki” beszélt. ilyen a részben hazánkban forgatott Halo is, mely epikus sci-fije szeretne lenni a streaming világában.

Általában a videójátékok alapján készült mozgóképek mindig nagy vitát váltnak ki, mivel a Halo egy nagy múltú univerzum, melyet a Microsoft még 2001-ben indított az útjára. Jómagam sosem voltam nagy gamer, nem tartozom azok közé, akik a többek között Steven Spielberg executive produceri támogatása mellett készült szériáról annak a „hűtlensége” miatt panaszkodnak. Bár azt a játék komolyabb ismerete nélkül sejtem, a történet középpontjában lévő Master Chief altiszt (Pablo Schreiber) a tévés verzióban inkább van sisak nélkül, mint azzal. Ennek oka, hogy a mesélők azt találták ki, hogy egy földönkívüli kegytárgy újra előcsalogatja az érzelemmentes gyilkológép emlékeit, és így az érzelmeit is – ahogy az alkotók előre bejelentették, a sorozat egy párhuzamos univerzumot mutat meg.

Mindeközben az emberiség háborúban áll a több fajból álló (egyik sem túl szép) Szövetség nevű csillagközi birodalommal és persze önmagával: a Föld haderejét képviselő UNSC (United Nation Space Command) genetikailag felspékelt szuperkatonáival, a spártaiakkal az élen a rendszer ellen lázadókat is regulázza. Master Chief ellenpontja egy lány, Makee, akit a Szövetség főpapjai gyerekkorában elraboltak és saját céljaik elérésére emberellenesnek nevelték, de a szerelem még egy ilyen zord jövőben sem ismer határokat.

Az alkotókat tulajdonképpen meg lehet érteni, hogy nem erőltették a videójátékok minimáltörténetét, ám a mozgóképes forma kialakításánál lehetettek volna bátrabbak is. Míg Master Chief érdekes karakter lett, az emberi gonoszság megtestesítője, Dr. Halsey is kellőképpen tenyérbemászó lett, elsősorban Natasha McElhone remek alakítása miatt, de az idegenekről vajmi keveset tudunk meg. Persze értem, hogy itt az emberi gyarlóság a téma, de a világvégehelyzet akkor tud igazából izgalmas lenni, ha van miért izgulni.

Plusz érdekesség: nem csak hazai helyszínek – mint például a négyes metró – tűnnek fel a sorozatban, Fenyő Iván néhány mondat erejéig meg is szólal a produkcióban, ám Nagypál Gábornak még egy tisztességes karakter is jutott. Tehát bátran kijelenthetjük: a Halo nem csak egy bérmunka volt a magyar filmipar szempontjából.

Infó:

Halo – első évad. Bemutatja a SkyShowtime

Franciaországban az intézmények azt remélték, a járvánnyal túl vannak a nehezén. Az energiaválság miatt azonban ismét a megszűnés szélére sodródtak.