Magyarország;ima;zsidó szervezetek;ortodoxia;

Közös ima az ortodoxia fennmaradásáért

Fontos pillanata ez a magyar zsidóságnak, hiszen az évszázados múltjára méltán büszke magyar ortodoxia fennmaradása és megmaradása a tét – írták felhívásukban a neológ irányzathoz tartozó Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) rabbijai.

A magyar ortodoxia melletti kiállás jegyében a Kazinczy utcai ortodox zsinagógában kedden reggel közösen imádkoztak ortodox és neológ zsidók. „Akkor vagyunk biztonságban, ha megőrizzük sokféleségünket és megőrizzük eredendő egységünket” – állt a felhívásban. A Mazsihisz szeretné kinyilvánítani, hogy a magyar ortodoxia tagjai „nincsenek egyedül a bajban”.

A zsidó vallási élet megint turbulens időszakát éli. A mostani konfliktusok gyökerei 2018-ig nyúlnak vissza: a Deblinger Eduárd elnökletével működő Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) ekkor döntött úgy, hogy szakít a Mazsihisszel. Heisler András, a Mazsihisz elnöke a kilépés bejelentése után lapunknak elmondta, hogy a forráselosztáskor az ortodoxoknak olyan kéréseik, követeléseik voltak, amelyeket a Mazsihisz nem kívánt teljesíteni.

Deblinger Eduárd helyett a MAOIH közgyűlése 2021 elején Deutsch Róbertet választotta elnöknek. Az ortodoxok az egykori ingatlanvagyonuk után 10 milliárd forintos igényt fogalmaztak meg a Mazsihisz felé, továbbá az állam által fizetett úgynevezett ingatlanjáradék újbóli felosztását követelték. Ennek érdekében a MAOIH és a Köves Slomó rabbi vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) jeruzsálemi vallási bírósághoz fordult. Heisler András azonban világossá tette, hogy álláspontja szerint ennek a bírói fórumnak semmiféle joghatósága nincs se a Mazsihisz, se a magyar állam felett.

Időközben megromlott a viszony Deutsch Róbert és Köves Slomó között. A MAOIH megalapozottan tart attól, hogy a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló EMIH megpróbálja magába olvasztani a ma is értékes ingatlanvagyonnal rendelkező ortodoxiát. „Hitközségünk függetlenségét az utóbbi évek, hónapok során folyamatos, súlyos támadások érték egy nagyobb és nemzetközileg befolyásosabb zsidó szervezet részéről” – adta hírül februárban a MAOIH.

Előzőleg a Szombat folyóirat honlapja írt arról, hogy már nyíltan beszélnek a két felekezet egyesítéséről. Köves Slomó a 24.hu-nak nyilatkozva kifejtette, hogy vallási és liturgiai szempontból az EMIH és a MAOIH is ortodox zsidó hitközség, a de jure (jogilag) önálló szervezetek különállása az utóbbi években de facto (ténylegesen) megszűnt: az összeolvadás lényegében már lezajlott.

A jeruzsálemi vallási bíróság határozata ellenére a MAOIH új vezetőket választott, Deutsch Róbert helyére az a Keszler Gábor került, aki – mint azt a Szombat kiderítette – egészen a közelmúltig a neológ Budapesti Zsidó Hitközség elöljárója volt. Az önállósághoz ragaszkodó régi és az EMIH bábáskodásával létrejött új vezetés kölcsönösen nem ismeri el a másikat.