nők;befolyás;Forbes-lista;

Orbán Ráhel és Tiborcz István bankjának vezérigazgatója is a legbefolyásosabb magyar üzletasszonyok dobogóján

Üzlet és politika sajátos összefonódása.

A Forbes idén is elkészítette a legbefolyásosabb magyar nők listáját négy kategóriában: üzlet, média, közélet és kultúra. Nagy meglepetések nem születtek, az viszont beszédes, hogy az üzleti toplista teteje többféleképpen is Orbán Viktorhoz köthető.

A lap meghatározása szerint azokat veszik számba ezeken a lajstromokon, akik értékes kapcsolati hálóval és tőkével rendelkeznek, tekintélyes büdzsét kezelnek, emellett fontos ügyekben mernek véleményt formálni. Tudás, kapcsolatok, pénz, időzítés, teljesítmény, az ellentmondásaikkal együtt - jelölik meg a kulcsszavakat.

A közéleti toplistát kevéssé meglepő módon Novák Katalin köztársasági elnök vezeti. Igaz, ezzel némileg ellentmondásban a Forbes azt azért megjegyzi, hogy bár retorikailag az államfő látványosan más taktikát követ, mint az Orbán-kormány (például érdemben szóba áll a kritikus sajtóval), ami a kabinet botrányokat kiváltó törvényeit illeti, a katatörvénytől, a pedagógusok sztrájkjogait kiüresítő törvényen és a szociális törvény módosításán át a Magyar Orvosi Kamara szétveréséig rendre aláírta. Hivatali idejének eddigi hét hónapjában 82 törvényből 80-at aláírt, és a 2 kivétel két, közéleti szempontból nem sok relevanciával bíró rendelkezés volt.

A közéleti lista második helyére Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója került, a harmadik helyre pedig Varga Judit igazságügyi miniszter futott be, vagyis a dobogó mindhárom fokára kormányközeli személyek kerültek. A negyedik helyre Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, Gyurcsány Ferenc felesége került.

Amint arra már fentebb utaltunk, az üzleti toplista egy fokkal érdekesebb: az első helyre Hegedüs Éva került, aki a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bank elnök-vezérigazgatója. A lap szerint nagyobb a beleszólása a Gránit ügyeibe, mint amennyit tulajdoni aránya mutat, azonban egy éve szinte az összes részvényét eladta Orbán Viktor vejének. A Tiborcz-féle BDPST Group 2021 végén szerzett többségi tulajdont a pénzintézetben.

Az üzleti toplista második helyére Balogh Gabriella, az OTP igazgatósági tagja került, aki a lap szerint igen aktív a rá bízott kuratóriumok és alapítványok munkájában, társadalmi, szakmai kérdésekben ugyanakkor ritkán szólal meg a nyilvánosságban. A lajstrom harmadik helyezettje Orbán Ráhel. A Forbes az ODU Store nevű bababolt alapító tulajdonosaként tünteti fel, de persze aligha feltételezhető, hogy ez a vállalkozás megkerülhetetlenebb tényező lenne annál, hogy történetesen Magyarország miniszterelnökének lánya, valamint Tiborcz István kormányközeli oligarcha felesége. Mint a lap megjegyzi, azért került át a közélet kategóriájából az üzlet kategóriába, mert befolyását az üzleti életben, például a több szálon hozzá kötődő Magyar Turisztikai Ügynökségben érvényesíti. A toplista negyedik helyére egyébként Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója futott be.

A média kategóriát Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója vezeti. Őt Kálmán Erika, a kormánypárti Mediaworks vezérigazgatója követi, akiről a lap felidézi, hogy befolyását évtizedes évtizedek háttérmunkájával alapozta meg, többek között Heinrich Pecina, a Népszabadságot bezáró, 2017-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt osztrák üzletember bizalmasaként. A harmadik helyre Pácsonyi Daniella került, ő a Central Médiacsoport digitális lapigazgatója és az Nlc.hu főszerkesztője. Mellette pedig Varga Zoltánnak, a Central Médiacsoport vezérigazgatójának az élettársa. A kultúra kategória top hármasát Kolosi Beáta, a Líra vezérigazgatója, Spengler Katalin, a párizsi Pompidou Központ akvizíciós bizottságának tagja, valamint Oszkó-Jakab Natália, a kapolcsi Művészetek Völgyének, a Music Hungary Szövetség fesztiválszakosztályának, valamint a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetnek az igazgatója alkotja.