Kína;Tajvan;hadsereg;Hszi Csin-ping;

2023-03-13 13:16:00

Hszi Csin-ping megígérte, hogy az acélból készült Nagy Fallá teszi a kínai hadsereget

A kínai elnök ismét Tajvan elfoglalásáról – vagyis a kommunista narratíva szerint nemzetegyesítésről – értekezett.

Megtartotta harmadik elnöki ciklusának első beszédét Hszi Csin-ping kínai vezető, ennek keretében pedig a CNN szerint ismét a hadsereg megerősítéséről beszélt, kijelentve, egy „nagy acélfallá” építi azt, hogy védjék érdekeiket, a „nemzeti szuverenitást” és a „biztonságot”.

Miután a 69 éves Hszi Csin-ping további öt évre szóló elnökségét nem túl nagy meglepetést okozva „egyhangúlag” jóváhagyta az Országos Népi Kongresszus, ő lett a kommunista Kína leghosszabb ideig hivatalban lévő államfője 1949 óta.

A CNN szerint a kommunista vezető beszéde meglehetősen nacionalista felhangúra sikeredett, elmondta például, hogy Kína mi mindent szenvedett el „idegen hatalmak zaklatásától”, most viszont „a kínai nép saját sorsának ura lett”, egyúttal „nemzetegyesítésről” beszélt, vagyis Tajvan elfoglalásának szándékáról, hangsúlyozva, Peking ellenzi a külső beavatkozást és Tajvan „szeparatista” tevékenységét.

A hírcsatorna megjegyzi, hogy Kína viszonya jelenleg mélypontközeli az Egyesült Államokkal, az ázsiai nagyhatalom a növekvő geopolitikai feszültség és a fegyverkezési verseny közepette éves katonai költségvetését idén 7,2 százalékkal, nagyjából 1,55 billió jüanra (átszámítva csaknem 81,8 billió forintra) növelte. Emellett megszilárdította ellenőrzését mind a katonai, mind a polgári kormányzat felett.