találkozó;alkotmánybíró;Czine Ágnes;Schadl György;Magyar Bírósági Végrehajtói Kar;

2023-03-14 10:10:00

Schadl György találkozott egy alkotmánybíróval, akinek végrehajtó lánya Völner Pál fiának cégétől bérelt irodát

Az alkotmánybíró a 24.hu megkeresésére arról beszélt, szakmai rendezvényeken, konferenciákon többször is találkozott Schadllal, ám visszautasította, hogy érintettsége lenne a büntetőüggyel kapcsolatban. A naplóbejegyzés ezzel szemben inkább személyes találkozóra utal.

Schadl György találkozott egy alkotmánybíróval, akinek végrehajtó lánya Völner fiának cégétől bérelt irodát – írja a 24.hu a birtokába jutott nyomozati dokumentumok alapján.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban ülő elnökének naplóbejegyzése szerint 2021 szeptemberében találkozót beszélt meg az alkotmánybíróval a NER-elit egyik kedvencének számító Felix étterembe, ám azt nem tudni, hogy miért. A portál ezért megkereste Czinét, aki kifejezetten erre nem válaszolt, de azt elmondta, hogy szakmai rendezvényeken, konferenciákon többször is találkozott Schadllal. Visszautasította azonban, hogy érintettsége lenne a büntetőüggyel kapcsolatban.

A portál azonban megjegyzi, Schadl naplóbejegyzése nem éppen arra utal, hogy szakmai rendezvényekről lett volna szó, sokkal inkább személyes találkozót sejtet, ezért ismét megkérdezték őt a beszélgetés részleteivel kapcsolatban, az alkotmánybíró azonban már nem válaszolt. Ahogyan arra sem, a találkozónak volt-e köze ahhoz, hogy Czine Ágnes fia, Fiedler Bálint is önálló bírósági végrehajtó lett.

Schadl Fiedlerrel is találkozott korábban a Felixben, de több találkozójuk is volt ezen kívül. Az alkotmánybíró fiának neve a nyomozati anyagokban is felmerült, a nyomozók lekérték a 2020-ban alapított – előbb Zalaegerszegen, majd Szolnokon működő – végrehajtói irodájának adatait a cégadatbázisból, hasonlóan azokéhoz a végrehajtókéhoz, akiket később megvádoltak. A nyomozati iratokban azonban nem találtak feljegyzést arról, hogy

Czinének nem csak a fia, de a lánya is önálló bírósági végrehajtó. Fiedler Laurát 2018-ban nevezték ki végrehajtónak Esztergomba, ahol egyébként Völner Pál a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő volt 2022-ig. A bukott államtitkár képviselői irodája ráadásul

A Fiedler testvérek végrehajtói irodái több mint 120 millió forint profitot termeltek 2021-ben.

Bár Fiedler Bálinton kívül Fiedler Laura nevét is említik a Völner-Schadl-ügy nyomozati anyagában, a jelek szerint őt sem hallgatták ki.

A Fiedler testvérekről egy tisztázatlan eredetű feljegyzés is készült, amit szintén tartalmaz a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyaga. Eszerint Fiedler Laura szoros barátságot ápolt Schadl szintén vádlott feleségével, akivel együtt végeztek a Károli Gáspár Református Egyetemen, és „sülve-főve” együtt voltak a végrehajtói kar rendezvényein, így – mint azt a portál megjegyzi – az esztergomi végrehajtó közvetlenül értesülhetett a kar ügyeiről.

Nem ez az egyetlen kapcsolat azonban a végrehajtói kar vezetése és Fiedlerék között: Fiedler Laura szoros kapcsolatban áll a testület alelnökével. Fiedler tavaly óta társtulajdonos Lukács Tamás pécsi végrehajtói irodájában, a kar alelnöke pedig szintén társtulajdonos lett az esztergomi végrehajtó irodájában. A társaságok mérlegei szerint Fiedler Laura csinált jobb üzletet, ugyanis Lukács végrehajtói irodája az elmúlt öt évben 436 millió forint profitot termelt.

Lukácsról nemrég az rtl.hu írta meg, hogy egy szakvizsgáztatás alkalmával személyesen „kardoskodott” egy olyan vizsgázóért, aki Schadl György listáján szerepelt. Később kiderült, Lukács hiába követett el mindent, nem sikerült átsegíteni a vizsgán a jelöltet, mivel alapvető kérdésekre sem tudott válaszolni. Ennek ellenére a nyomozati anyagok nem tartalmaznak utalást arra, hogy Lukács Tamást meghallgatták a nyomozás során.

A gyanú szerint a 2016 óta a végrehajtói kar elnökeként regnáló Schadl gyakorlatilag végrehajtói maffiát hozott létre tartott és tartott fenn. A végrehajtói területet miniszteri biztosként felügyelő Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium bukott államtitkára segítségével a saját embereit ültette be egyes végrehajtói tisztségekbe. Ezért Völnernek havonta 2-5 millió forintot, összesen több mint 90 milliót adott Schadl. Az így kinevezett végrehajtóknak le kellett adniuk irodájuk bevételét Schadl Györgynek, aki néhány milliós havi fizetést visszaosztott nekik.

Az ügyészség Völner Pált 8 év börtönbüntetéssel, 25 millió forint pénzbüntetéssel sújtaná, de az indítványban az is szerepel, hogy 10 évre tiltsák el a közügyektől és végleg a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól. Schadl Györgyöt 10 évre ítélnék 200 millió forintos pénzbüntetés, illetve 25 millió forint pénzbüntetés és szintén 10 éves, illetve végleges eltiltás mellett. Az ügyészség vagyonelkobzást is javasol velük szemben a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

A Schadl-Völner-ügyről itt írtunk részletesen.