Franciaország;Orbán Viktor;atomenergia;Emmanuel Macron;

Szövetségesek

El kell ismerni, a magyar diplomácia is érzékeli: Magyarországnak szövetségesekre lenne szüksége azután, hogy a V4-ekre már nem számíthat. Az oroszbarátság nem változik ugyan, de nem ártana az EU-n belül is támogatókra szert tenni. Geert Wildersszel például aligha győz a kormány konzervatív világforradalma. Arra jó a holland szélsőjobboldali politikus, hogy – amint ez a napokban megtörtént - külügyminiszterünk közös fotót készítsen vele, begyűjtsön néhány lájkot ilyen veretes mondatok kíséretében, mint „a nemzetközi mainstreammel szemben ért és megért minket”, de egy ilyen találkozó még a kormányközeli médiumokban is csak némi ráhatással érheti el a hírértéket, hiszen Wilders befolyása a holland és az európai belpolitikára a nullával egyenlő.

Tavaly voltak kísérletek az Olaf Scholzhoz való közeledésre, de a német kancellár eléggé hűvösen fogadta miniszterelnökünket, még sajtótájékoztatóra sem méltatta. Giorgia Meloninak az olasz parlamenti választáson aratott győzelmével felcsillant a remény: végre befolyásos szövetségese lesz kormányunknak, de a római miniszterelnök szíve is inkább a Nyugat felé húz.

Kormányunk most úgy érezte, itt a nagy lehetőség, atomügyben lehet szövetkezni Emmanuel Macron francia elnökkel a nukleáris energiát megvető németekkel szemben, különben is, a fránya berlini kormány keresztbe tesz a paksi bővítésnek, így miniszterelnökünk hétfői, Macron társaságában elfogyasztott munkavacsoráján biztosan el is mondta a véleményét a „belügyeinkbe beavatkozó” németekről. Csakhogy a Macronhoz való közeledés sem járt sikerrel. Ahelyett, hogy a francia elnök élt volna a lehetőséggel és atombiztos nukleárisenergia-koalíciót hozott volna létre Magyarországgal, a jogállamiság és a Moszkvával szembeni európai egység tiszteletben tartására figyelmeztette magyar vendégét.

Úgyhogy új szövetségest kell keresni az EU-ban. De mégis, kit?