Matolcsy György március 8-i parlamenti beszédében régebben nem tapasztalt határozottsággal bírálta a kormány gazdaságpolitikáját. Szerinte az idénre tervezett költségvetési hiány magas és inflációt gerjeszt, a költségvetés jövő évi kamatterhe pedig egyenesen csapda. Azaz gátat kellene szabni a nyakló nélküli költekezésnek és az ezzel járó eladósodottságnak, mert csak így lehet eredményesen harcolni az infláció ellen.
Ezek után március 9-én a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara évindítóján a miniszterelnök bejelentette, hogy a Baross Gábor nevével fémjelzett újraiparosítási hitelprogram keretösszegét háromszázról ezermilliárd forintra növelik. Erről rögtön Orbán Viktor emlékezetes mondása jutott eszembe: „ha kritizálják, akkor meghosszabbítjuk Bicskéig”.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a kormány és a jegybank már második éve ellenkező irányba húz. Orbán Viktor többször úgy nyilatkozott, hogy az infláció a jegybank „hatásköre” (ami a jegybank statútuma szerint így is van). Az MNB elkésve bár, de meglépte az infláció letöréséhez szükséges kamatemelést és számos eszközzel (pl. növekedési hitelprogram és vállalati kötvények vásárlásának leállítása, kötelező tartalékráta emelése, az arra fizetett kamat csökkentése) fékezi a pénzkiáramlást.
Ezzel szemben a kormány a hitelkamatok korlátozásával, az ársapkákkal, a direkt költségvetési szubvenciókkal és főként az ágazati különadókkal pont az inflációt gerjeszti. Az utóbbiakat az érintett szektorok (bankok, biztosítók, kiskereskedelem, üzemanyagtermelés, távközlés, stb.) természetesen – legalább részben - áthárítják a fogyasztókra, növelve ezzel az inflációt. Gulyás Gergely ugyancsak március 9-én, a kormányinfón mondta, hogy a kormány azért nem nyitott a jegybank „ortodox” javaslataira, mert az megszorítás lenne, amire nem hajlandók. Úgy tűnik, hogy Matolcsy György az unortodoxia zászlóvivőjéből ortodox vezérré változott.
Érdemtelenül kevés szó esik – szerintem nem véletlenül – az ugyancsak a költségvetést terhelő és szintén Baross Gáborról elnevezett tőkeprogramról, amelynek keretében az idén létrehozott Nemzeti Tőkeholdingon keresztül lehet tőkejuttatás formájában állami forráshoz jutni. Ennek első két – március 1-jén indult –, százötvenmilliárd forint összegű alprogramja az ingatlan- és az értékpapír-alprogram. Az előbbi célja „az építőipar, mint stratégiai fontosságú iparág megerősítése”, „a recessziós kockázatok elleni védelem, (…) az építőipari beruházások serkentése”. Azé az építőiparé, amelynek 2021-ben a tizenkét legnagyobb árbevételű vállalkozása közül tíz a leggazdagabb NER-lovagok (Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Szijj László, Paár Attila, Balázs Attila) ellenőrzése alatt állt, és ahol a tizenöt legnagyobb nyereségű vállalkozásból kilenc ugyanebbe a tulajdonosi körbe tartozott. És ez az az építőipar, amelyet semmiféle extraprofit-adó nem sújt.
Nem kevésbé érdekes a másik alprogram, amelynek célja „a tőzsdei likviditás fejlesztése a magyar részvénypiacba történő befektetés révén”. A vegetáló magyar tőzsdére valóban ráfér a likviditás növelése, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ezt az a magyar állam hozza el, amelynek kormánya annak idején azzal vádolta a magánnyugdíjpénztárakat, hogy „eltőzsdézik a tagok pénzét”. Az állam által juttatott tőkét kezelő alapok nyilván nem az amúgy is likvid négy blue chipbe fektetnek majd, hanem azokba a tetszhalott részvényekbe, amelyek legalább fele ugyancsak a NER prominenseinek többségi tulajdonában van. Pl. ilyen a 4iG, amelynek többségi tulajdonosa, Jászai Gellért nemrég nyilatkozta, hogy a részvények árfolyama „köszönő viszonyban sincs” azok valódi értékével. De ott van még Mészáros Lőrinc „zászlóshajója”, az Opus épp úgy, mint pl. az Appeninn, Alteo, CIG Pannonia, MKB, Takarékbank, Waberers, stb. Úgyhogy kíváncsi lennék az ilyen állami tőkeinjekcióban részesülő alapkezelők tényleges befektetéseire, persze tudom, hogy hiába. A növekvő likviditás pedig az árfolyam emelkedésével jár, aminek fő haszonélvezői a korábbi többségi tulajdonosok.
Azaz a tőkeprogram – miként a hitelprogram is – kettős „haszonnal” jár: semlegesítheti az MNB-nek az infláció letörésére irányuló lépéseit, és újabb lehetőség a közpénznek a megfelelő magánzsebekbe „transzformálására”.
A Kamarában nagy tetszést aratott fiskális stimulusokat a kormány tagjai a munkahelyek megőrzésével indokolták. Ugyanakkor ugyanők azt állították, hogy a magyar munkaerőpiacról félmillió ember hiányzik, és már a korábban elképzelhetetlen „szervezett” gazdasági migráció lehetősége is felmerült gyógyírként. Akkor hogy is van ez?
Jól látszik, hogy a kormány gazdaságpolitikájának vezérfonala a GDP minden áron való növelése, kerül amibe kerül, és ezért az infláció éppen hogy nem üldözendő, hiszen emeli a nominális GDP-t, amire mint a növekedést megtestesítő jelképre lehet a sikerpropagandában hivatkozni. Ez azért is fontos a kormánynak, mert az eladósodottság közkeletű mutatója a GDP-arányos adósság, amivel jól elfedhető a nominális adósság brutális növekedése.
Nagy Márton a kamarai előadásában azt is felvázolta, hogy a cél a „beruházásvezérelt” növekedés, aminek érdekében a beruházási rátát 30 százalékra célszerű növelni. Csakhogy a korrupciós túlárazások melegágya éppen a beruházásoknál keresendő. Így ennek is kettős „haszna” van: egyrészt folytatódhat a megfelelő zsebek kitömése, másrészt ezzel is lehet művi úton növelni a GDP-t, amiben a túlárazott beruházási érték jelenik meg.
Úgy tűnik, hogy amíg a jegybank ténylegesen küzd az infláció ellen a maga korlátozott eszközeivel, addig a kormány ezt csak szavakban teszi, a valóságban pedig a fordítottját cselekszi. Azaz a jegybank a „zsákbanfutás” sportját gyakorolja. Tanulságok: Nem állhatunk olyan rosszul, hogy a kormánynak – többnyire adósságból – ne lenne pénze arra, amire akarja, hogy legyen. Kár, hogy pl. az egészségügyi szakdolgozók vagy a tanárok béremelése nem tartozik ide, mert ezek közvetlenül nem növelik a GDP-t. Továbbá: Az inkoherens gazdaságpolitikát a nemzetközi pénzpiacok is „jutalmazzák”. Ezért egy váratlan turbulencia (mint épp most az USA-bankcsődök) sokkal jobban megviselik a forint árfolyamát, mint a többi régiós devizáét.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.