szegénység;Magyarország;létminimum;

2023-03-20 22:17:00

A magyarok csaknem egyharmada már 2020-ban is létminimum alatt élt

Egyes megyékben pedig az emberek csaknem fele. Nem valószínű, hogy az egekbe szökő infláció segített a helyzeten.

Már 2020-ban is a magyarok mintegy 30 százaléka volt kénytelen létminimum alatt élni - derül ki a Policy Agenda RTL Híradó által ismertetett elemzéséből, amit a hozzáférhető legfrissebb, vagyis kétéves adatok alapján számolt ki a szervezet.

Az elemzés szerint 2020-ban egy embernek legalább havi 124 ezer forintra volt szüksége a minimális életszínvonal fenntartásához, ez Budapesten az emberek 19 százalékának, a községekben átlagosan 40 százalékuknak nem adatott meg. Az észak-alföldi megyékben az emberek több mint 43 százaléka élt a létminimum alatt.

A számok pedig természetesen emelkednek annak fényében, hogy az illető családos-e, vagy sem. Az elemzés szerint két felnőtt és két gyermek esetén összesen legalább 308 ezer forintot kellett keresnie a felnőtteknek ahhoz, hogy szerény körülmények között megélhessenek. A nyugdíjas háztartásoknál 114 ezer forintra helyezték az egy főre jutó havi létminimumot.

Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója és a KSH egykori elnöke az RTL-nek elmondta, a számítás lényege, hogy vesznek egy, az emberi lét fenntartásához szükséges élelmiszer-kosarat, ez alapján pedig kiszámolták, hogy Magyarországon 2020-ban körülbelül 30 ezer forintnyi élelmiszert kellett egy hónapban elfogyasztani az életben maradáshoz. A 124 ezer forint pedig olyan fogyasztási cikkekkel, termékekkel, szolgáltatásokkal kiegészülve jött ki, amelyeket egy hónap alatt jó eséllyel az emberek igénybe vesznek.

A létminimum adatokat a politikai döntéshozók több európai országban ma is használják, Magyarországon azonban 2015 óta nem közli a KSH.

A magyar életszínvonal romlásával kapcsolatban Belyó Pál jelezte: „A magyar lakosság 30 százaléka él a létminimum alatt, ez egy elég megrendítő dolog, és pár év alatt azért nem javul ez a helyzet, hanem némileg még romlik is”.