Európai Unió;brit parlament;Észak-Írország;Egyesült Királyság;Brexit;

Elfogadták az északír protokoll korrekcióját

Tory nagyágyúk, köztük volt kormányfők elutasítása ellenére szabad utat kapott a brit parlmentben Rishi Sunak EU-megállapodása, miközben a mentelmi bizottságban Boris Johnsont meghallgatása zajlott.

Az egész szerda délutánt kitöltő meghallgatáson Johnsont arról faggatták, tudatosan vezette-e félre az alsóházat 2021 decemberében több ízben is a Covid-pandémia idején a Downing Street 10.-ben rendezett partikkal kapcsolatban, amelyek megsértették a szociális távolságtartási szabályokat.

Alig kezdett azonban bele bizonyítványa magyarázatába a kormányfői tisztségéről múlt év szeptember 6-án lemondott politikus, a grémium elnöke félbeszakította az ülést, hogy a bizottság tagjai leadhassák voksukat az úgynevezett windsori keretegyezmény kulcsfontosságú eleméről, az Észak-Írországnak nyújtott lehetőségről a rá vonatkozó EU-s szabályok bizonyos feltételek közötti megvétózására. Közvetve maga a megállapodás volt a tét.

A kormány ezúttal csak másfél órát biztosított a vitára. A törvényt benyújtó Chris Heaton-Harris, Észak-Írországért felelős miniszter után több konzervatív és ellenzéki politikus is méltatta a "belfasti féket", amely szerintük egyszerre biztosítja a tartománynak, hogy az Egyesült Királyság részeként élvezze a legnagyobb kereskedelmi partnerével folytatott együttműködést, de az európai piacokhoz is szabadon hozzáférjen. A Munkáspárt szerint a megállapodás "nem tökéletes, de jobb", mint az északír protokollban lefektetett Brexit utáni határrendezés. A Konzervatív Párt euroszkeptikus szárnya, de még inkább a koronahű Demokratikus Unionista Párt is úgy érzi, hogy az északíreket továbbra is terhelik az egységes piaccal járó kötelezettségek, így Rishi Sunak és Ursula von der Leyen dealje aláássa az Egyesült Királyságban elfoglalt helyüket. A DUP 6 tagja, és 22 konzervatív politikus, köztük Boris Johnson és utóda, Liz Truss és egy független honatya által elutasított törvényjavaslat végül nagy fölénnyel, 515 igen és 29 nem szavazattal biztosan vette az akadályt. A kormányfő nem volt ráutalva az ellenzék segítségére.

Johnson szavazás után folytatott bizottsági meghallgatására ellenséges hangulatban zajlott. Bevezető megjegyzéseiben a politikus "kezét a szívére téve" szögezte le, hogy mindig "jóhiszeműen" válaszolt a Partygate-tel kapcsolatos kérdésekre. Meggyőződése szerint semmi sem bizonyítja, hogy megszegte volna a pandémia leküzdésére hozott szabályokat. Megismételte, hogy boszorkányüldözésnek tekinti a vizsgálatot. Az eljárás hat, 2020-21-ben sorra került Downing Street-i partira vonatkozik. Konkrét, technikai kérdéseikkel a képviselők azt próbálták megtudni Johnsontól, hogy-hogy nem vette észre az összejövetelek törvénysértő jellegét, nem pusztán a kétméteres távolságtartás elmaradását, hanem az instrukciókkal szembeszállva "nem feltétlenül nélkülözhetetlen" személyek jelenlétét, köztük a feleségéét a 2020. június 19-i, születésnapi ünneplésbe torkolló megbeszélésen.

 Az ingerlékenynek látszó volt kormányfő megpróbálta megértetni vallatóival a Downing Street 10. "rendkívüliségét", hiszen egyszerre munkahely és rezidencia, szűkös folyosókkal, nagy személyzettel, elkerülhetetlen találkozásokkal. A bizottság tagjai előtt korábban számos munkatársa cáfolta Johnson mentegetőzését, hogy köztisztviselők, tanácsadók, többek között kommunikációs igazgatója és titkárságvezetője biztosították volna afelől, hogy a szabályok nem sérültek. A volt tory vezetőt vagy felmentik a parlament előtti hazudozás vádja alól, vagy szankciókkal büntetik, amelyek politikai pályafutása végét jelenthetik.