pártfinanszírozás;

2023-03-28 06:15:00

„A Fideszben most úgy látják, az ellenzéknek még mindig vannak pénzmegmozgató képességei külföldön, így hát ezt a csapot is el kell zárni”

Ennek semmi köze a fair szabályokhoz, a választás tisztaságához vagy az egyenlő feltételek megteremtéséhez – mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, hogy a civil jelölőszervezetek esetében miért módosít törvényt a Fidesz.

– Úgy fair, ha lehetőség szerint minden szereplő azonos feltételekkel indul a választáson – Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke a Mandinernek nyilatkozva ezzel indokolta, hogy a Fidesz szigorítani készül a kampányok és a jelölőszervezetek finanszírozásáról rendelkező törvényeken. A cél az, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon már a civil szervezetekre is ugyanazok a szabályok legyenek érvényesek, mint a pártokra: csak magyar magánszemélyektől fogadhassanak el anyagi vagy egyéb támogatást. Kósa Lajos szerint el kell érni, hogy külföldiek anyagilag ne befolyásolják a voksolás folyamatát, ahogy olyan cégek sem, amelyeknek, bár nem alanyai a választójognak, „jelentős érdekeik fűződhetnek” a választáshoz. A javaslat egyéni képviselői indítvány formájában kerül majd a parlament elé.

A tervezett törvénymódosítást Gulyás Gergely miniszter már beharangozta a múlt heti kormányinfón. – Itt az ideje annak, hogy a kiskapukat becsukjuk, segítsük a választások tisztaságát, az egyenlő feltételek teljesülését, gátat vetve a gazdasági és külföldi szereplők befolyásolási kísérleteinek – mondta a politikus.

Az apropót – ezt Gulyás Gergely és Kósa Lajos is világossá tette – az adja, hogy a tavalyi parlamenti választás előtt a Márki-Zay Péter-féle civil szervezet, a Mindenki Magyarországa Mozgalom milliárdos nagyságrendben kapott támogatást egy amerikai alapítványtól. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, meg kell akadályozni, hogy ilyen „botrány” még egyszer megtörténhessen.

– Más kérdés – idézzük Hadházy Ákos ellenzéki képviselő lapunknak adott korábbi nyilatkozatát –, hogy bármennyi adomány is jön be az ellenzéknek, a Fidesz képes tízszer vagy százszor annyit elkölteni. Az a Fidesz, amely „lopott pénzből és álcivilek közreműködésével törvénytelen kampányt folytat”, tájékoztatás ürügyén pedig évente 50 milliárdot fordít propagandára – hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos . – A hatalom lassan tíz éve ezt csinálja – hangsúlyozta kérdésünkre most Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Ha azt veszik észre, hogy néhol lazulnak az eresztékek, van egy kis rés, amin keresztül megmutatkozhat az ellenzéki siker esélye, akkor azt a rést lehetőleg előre, ha máshogyan nem megy, akkor utólag betömik.

Ligeti Miklós analógiaként említette a 2014-es parlamenti választás előtti időszakot, amikor az ellenzéki oldalon sokan reménykedtek abban, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök újra csatasorba áll. A Fidesz igaznak hitte a „saját tévképzeteit” arról, hogy Bajnai Gordon egyetlen csettintésére New York-i és más külföldi bankárok dollármilliókat küldenek majd. Gyorsan módosították a törvényt, hogy cégek, valamint külföldi magánszemélyek ne támogathassanak politikai pártokat. Bajnai Gordon aztán el sem indult a választáson. (A Magyar Nemzet tudósítása szerint Gulyás Gergely azt állította, 1989 óta változatlan szabály, hogy pártok külföldről nem fogadhatnak el pénzt. Ligeti Miklós ezt tévedésnek nevezte, a szabály 2014. január elseje óta van érvényben.)

A Fideszben most úgy látják, az ellenzéknek még mindig vannak pénzmegmozgató képességei külföldön: így hát ezt a csapot is el kell zárni – folytatta a Transparency Internaional magyarországi jogi igazgatója. Az addig rendben van, ha a jelölőszervezetekre kiterjesztik a pártokra érvényes gazdálkodási szabályokat, de az úgynevezett CÖF-jelenséget ezzel nem szüntetik meg. (Ligeti Miklós már többször kifogásolta: nincs következménye annak, hogy a fideszes békemeneteket is szervező, jelentős állami pénzeket kapó Civil Összefogás Fórum az ellenzéket negatív színben feltüntető, lejárató üzenetekkel száll be a választási küzdelembe.) Érdemes megvárni, mi lesz majd a parlament elé kerülő javaslatban. Ha esetleg a Fidesz a jelölőszervezeteken kívül a politikai tevékenységet folytató civil szervezeteket is ki akarná zárni a külföldi támogatások köréből, akkor az nagyon súlyos kérdéseket vetne fel. Hiszen a kormány bármely civil szervezetre rásütheti, ahogyan előszeretettel rá is süti, hogy politikai tevékenységet folytat – tette hozzá.

A szándék Ligeti Miklós szerint egyértelmű: a Fidesz belföldön már kontrollálja a forrásokat és a pénzmozgásokat, a hatalomhoz nem kötődő szervezet ma már csak a hatalom által ellenőrzött módon juthat pénzhez. Mivel a külföldet a Fidesz nem tudja kontrollálni, ezért azt szankcionálni és tiltani akarja. Ennek semmi köze a fair szabályokhoz, a választás tisztaságához vagy az egyenlő feltételek megteremtéséhez – jelentette ki Ligeti Miklós.