À la recherche
A macska egyszer csak észreveszi,
hogy hiába kapar, székletének többé
nincs szaga. A kutya nem ered az
elejtett vadludak után. A tavasz úgy
indít, hogy nyoma sem volt a hónak.
A nyár a hőségben felperzseli a virágzás
emlékét, az ősz úgy teszi fel színeit,
mint egy öregasszony a szemfestéket
a szájra, a rúzst az áll köré. Mind
elmegyünk. De itt voltunk-e? A hús,
ha fő, nem gőzölög. Mikor a család
leszedi az asztalt, a vacsora illata
semmivé lesz, műanyag székek
pórusai közé tűnik el, ha járkálnak,
a padlók nem recsegnek, sosem meleg
a papucs, ha kibújnak belőle, a frissen
elhagyott ágy steril kórházszaga áruházi
kollekciókat idéz. Minden beszélgetés
egy közös szerveren lesz, ha hallgatják,
ha nem, újraindítás után, végképp
veszélytelen. Anya gyermekét, férj
a feleséget udvariasan kémleli, érzi,
ha nagyon erőlködik, be fog ugrani,
kit bámul. A tükrökben ismeretlen
arc néz vissza, hozzászegődünk
egy darabig. De nem élünk hiába.
Talpig felöltöztetett, szkafanderes
sivatagi sereg indul
az eltűnt idők nyomába.
Sódercsikorgás
A bukott ember kandallójába
kellett befűtenem. Felhalmozva
állt a sok fahasáb, de szén is
volt, meg brikett. Melyikkel
kezdjem? Döntsek én, ne
várjam, hogy ő döntsön helyettem.
És gyújtóst se ad. Nekem kell
szereznem. Odaérintettem egy
gyufát a szemöldökéhez. Érzéki
és busa szemöldöke volt, mint két
önálló életet élő állat. Gondolja,
hogy így sikerülni fog? Nem
hittem benne. A szőrök először,
mintha csiklandoznák őket, csak
fészkelődtek. Aztán a sötét
szőrszálak egészen lassan, mintha
valaki lámpát gyújtott volna bennük,
vörösen kezdtek izzani. Jó lesz így?
De a bukott ember, akiből egészen
halkan, mintha saját hangomat
hallanám, feltört valami sóhaj,
ami később csak olyan volt, mint
egy távoli sódercsikorgás, nem
biztatott.
Egy-egy darabot
A bukott embernek magyaráztam,
hogy cipőt nem hordhat, mert
a láb nem vezethet egy bukott embert.
Zokni se kell. Legjobb, ha két kezét
használja, mert a kéz nem vezet senkit
irányba, a kézzel a helyváltoztatás,
ha észre sem veszi senki, még engedélyezett.
Ha hidegben bebugyolálja, még mindenhová
eljuthat, ha el nem is ér sehova. Mert
az ő akarata, ezt megértheti, már nem számít.
Felhúzta az ínyét. Kilátszott a vöröslő
hús, nincsenek fogai. Ki rág helyette?
A nyelve lett keményebb, azzal zúzza
mindig össze az ételt. Mindent ehet?
Azt azért nem, csak ami másoknak
felesleges. De ne féljek, annyi minden
veszne kárba, ő azzal él. Így jut a gyomrába
a sok gyűlölet, ami körbeveszi. Ha kell,
az is kenyér. A saját gyűlöletemet
visszaöklendeztem. Ne haragudjon, ma nem
tudok neki adni enni. Semmi baj, ő
kevéssel beéri. Aludni is úgy szokott,
hogy az éberségből, ami mindenhová
elkíséri, olykor-olykor, ha nem figyeli
senki, a szeme alól kicsúsztat egy-egy darabot.
