kávéház;párkapcsolat;szakítás;

Bereczk Imola: Egy sima, egy fordított

Megitták a kávéjukat, de a nő még babrált a kanállal, módszeresen szétkente az utolsó korty után a csésze falára tapadt apró zaccszemeket.
– Biztosan szeretnéd? – bizonytalanodott el a nő.
– Igen. Úgyis rá kell készülnöm – válaszolta a vele szemben ülő férfi.
– Rendben – mondta a nő csendesen. Néhány másodpercre elhallgatott, lehajtotta a fejét, mintha gondolkodna, majd hirtelen felnézett. – Szerelmes vagyok.
– Végre kimondtad! – válaszolt a férfi.
– Te… te tudtad?
– Tudtam.
– Honnan? Kizárt, hogy érzékelhettél belőle bármit is. Sokáig magamnak sem vallottam be.
– Viccelsz? Látszik rajtad. Megváltoztál. A szagod is más, a tartásod, a járásod, a mozdulataid. Még a pirítóst sem úgy fogod reggel, ahogy korábban.
– Ne gúnyolódj, kérlek! Nagyon nehéz… Örök hűséget esküdtem neked, és komolyan is gondoltam.
– És milyen nevetségesen hangzik utólag – mondta a férfi. Majdnem elnevette magát. – És, ki a szerencsés? Az a tapintatlan vörös ribanc, akivel tegnap összefutottunk az utcán?
– Igen, ő – felelte a nő alig hallhatóan. – Gondoskodni fogok rólatok. Rólad is.
– Legalább ennyi.
Némaság telepedett közéjük néhány pillanatra.
– Nem is mondasz semmit? – kérdezte a nő. A kanállal sürgetően körözött néhányat a levegőben.
– Mit mondjak? Mit vársz?
– Nem tudom. Könnyebb lenne, ha csapkodnál vagy káromkodnál. Haragszol?
– Csalódott vagyok. Szomorú és kétségbeesett. Nem, mégis inkább csalódott – mondta a férfi.
– Bennem csalódtál?
– Is, és a világban. A kapcsolatokban.
– De nem haragszol?
– Nem, elfáradtam. Elköltözöl?
– Igen. Kiveszek valahol egy szobát. Jobb, ha egy ideig egyedül leszek – magyarázta a nő.
– A gyerekeknek te mondod meg? – kérdezte a férfi, és kihúzta magát.
– Igen. Én szeretném.
– Mikor?
– Amint hazaértünk.
– Rendben. Ahogy akarod.
– Gondoskodni fogok rólatok.
– Ezt már mondtad.
– Mert így van. Csak azt akarom, hogy biztos legyél benne.
A nő bedobta a kanalat a csészébe. A kávéház délutáni csendjében gyilkosan hatott az éles a csörömpölés.
– Na jó, fizesd ki a kávét, és menjünk! – unta meg a nő a hallgatást.
– Ennyi?
– Ennyi. Miért, mit akarnál még? Csak ki kell mondani. Egyszerű.
– Túl egyszerű. A valóságban biztosan nem így van.
– De, pont így van. Csak túlbonyolítod.
– Lehet, hogy igazad van – hagyta rá a férfi, miközben hüvelykujjával megérintette a gyűrűjét. – Tudod, mit? Most csináljuk fordítva. Te legyél a feleségem, én pedig magamat játszom el.