veszélyes hulladék;Mocsa;akkumulátorgyár;

Szabálytalanul tároltak 83 tonna akkumulátorgyárból származó veszélyes anyagot Komárom-Esztergom vármegyében

Azonban hiába minden trükközés, vaskos bírságot kellett fizetnie a cégnek. 

Még a veszélyességet jelző kódját is eltüntették annak a komáromi akkumulátorgyárból származó 83 tonna nehézfém-tartalmú anyagnak, melyet egy hulladékfeldolgozó cég mocsai telephelyén fedezett fel korábban a hatóság - derül ki az Átlátszó cikkéből.

A portál birtokába került nemrégiben egy olyan határozat, amely szerint a Mocsa község határában, a lakóházaktól nem messze található az Éltex Kft. által üzemeltetett hulladékfeldolgozóban nagy mennyiségű, mérgező anyagot tároltak. Az ellenőrzés 2021-ben volt. Ekkor 83 029 kilogramm, akkumulátorgyártásból származó, veszélyes, nehézfémeket tartalmazó hulladékokra bukkantak, amelyeket szabálytalanul, nyitott csarnokokban tároltak. Nem szerepelt a zsákokon a veszélyességet jelző kód, s a nyilvántartás szerint pedig nem-veszélyes fémhulladék kategóriába sorolták át ezeket. 

„A big-bag zsákok közül több ki volt szakadva, a hulladékok körüli területen elektrolittal szennyezett csapadékvíz nyomai voltak láthatók”

- fogalmaztak a dokumentumban. 

A komáromi akkumulátorgyárból származó, veszélyes hulladékot tartalmazó 6 darab szállítmányt az SK Battery Hungary Kft.-től még úgy kerültek ki, hogy azokon rajta voltak a már említett veszélyességi kódok. Aztán amikor már az Éltex birtokában volt a szállítmány, akkor a telephelyek közti mozgatás során már nem veszélyes besorolást kapott. Holott a határozat szerint a hulladékot változatlan formában szállították, s még a rejtélyes folyamat során papíron átalakultak. A meglehetősen ésszerűtlennek tűnő utaztatás helyett valószínűbbnek tűnik, hogy ezek a szállítmányok közvetlenül kerültek a komáromi akkumulátorgyárból a csupán 14 kilométerre lévő mocsai telephelyre.

Azonban a hatóság felfedezte a szabálytalanságot, s emiatt 3,2 millió forint bírságot rótt ki az Éltex Kft.-re. A portál kereste a céget is, amely azonban nem válaszolt megkeresésükre.