futball;Kecskemét;NBI;

 A Kecskemét – nyolc pont hátránnyal – második volt a Vasas mögött az NB II előző szezonjában, most viszont 26 pontot ver az NB I-ben tök utolsó angyalföldi társulatra

- Szívnak a dohányosok

A legkisebb pénzből a legkevesebb vereséget és kapott gólt számlálja eddig a vármegyei NB I második helyén álló újonc együttes.

Távol álljon tőlem, hogy együtt lihegjek a vazallusokkal, ezúttal mégis dicsérni jöttem, nem temetni. Elvégre a vármegyei NB I legkisebb költségvetésű csapata tartósan a második helyen áll, bolondot csinál az egész – amúgy eleve abszurd – műfutball-rendszerből.

Persze a provinciális közegben jól szerepel a Paks is, amelynek a struktúrából kilógó, szuverén edzője van, de az évad kezdete előtt mégis csak az volt a helyzet, hogy az éves bérköltségek tekintetében 1 milliárd 154 millió 919 ezer forintnál tartott az „atomváros” klubja és 221 millió 545 ezernél a Kecskeméti TE.

A Fehérvár (4 milliárd 187 501) 19-szer költött többet bérekre 2021-ben, mint az NB I 2022-es újonca, az FTC (6 milliárd 970 millió 638 ezer) már-már másik bolygón volt, a Honvéd (2 milliárd 575 millió 268 ezer) és a felcsúti PAFC (1 milliárd 563 millió 761 ezer) is közelebb járt a földnél a csillagokhoz.

Csak futballista-csillagokkal nem szolgált sehogy sem.

A kecskeméti keretben sem sorakoznak a labdaművészek, ám viszonylag szerény javadalmazásért is reuzálnak a játékosok, otthon például csak egyszer kaptak ki ebben az évadban. Idegenben sem sokszor maradtak alul: vendégként kétszer hagyták el vesztesen a pályát. A legkevesebb vereséget és kapott gólt számlálják, egyúttal hétről hétre – akarva-akaratlan – azt hirdetik: nincs szükség irdatlan befektetésre, a fékezett habzású mezőnyben minden lehetséges akár szolid keretek között, pozitív előjellel is.

Hogy mást ne mondjak, a még ebben a közegben is hetek óta vesszőfutásra ítélt, némelyek korlátlan képzeletében hovatovább Európa-liga-döntős, valójában Felcsút és Monaco között elhelyezkedő, de az előbbihez közelebb lévő FTC ellen a Kecskemét odahaza 2-0-ra nyert, majd az Üllői úton 1-1-et ért el.

Ha a KTE megtartja második helyét, akkor valószínűleg Szegeden vívja majd az európai Konferencialiga selejtezőit. Már amennyit vív, mert magyar szereplő eddig nem felelt meg a kvalifikációs szakasz minimális követelményeinek a kontinens e leghátsó traktusában.

A szezon előtt még úgy volt, hogy bajnoki mérkőzést sem játszhat a Széktói stadionban a Kecskemét, de aztán a kiszámíthatatlan MLSZ megszánta a klubot, így az együttesnek nem kellett a Hungária körúti albérletbe költöznie.

 (Felmerült még Tiszakécske, ám attól a kecskeméti szurkolók elhatárolódtak.) A Telex című hírportál szerint „a kispadokat az első, Vasas elleni meccset megelőző órákban szerelték össze július végén, a tartozékokat szállító kamion csak délelőtt futott be”.

A Kecskemét – nyolc pont hátránnyal – második volt a Vasas mögött az NB II előző szezonjában, most 26 pontot ver az NB I-ben tök utolsó angyalföldi társulatra (csapatot nem mondanék). A vidéki együttes 2021-ben került fel a másodosztályba, miután a szintén FTC-verő Iváncsa nem adott be NB II-es licenckérelmet. A KTE tehát két év alatt két osztállyal jutott feljebb, bár az NB I-ből korábban sem esett ki, hanem adminisztratíve kitették onnan.

Csányi Sándor MLSZ-elnök 2015 májusában nem volt olyan nagyvonalú a KTE-hez, mint 2022 nyarán, és közölte: a szövetség – a Győri ETO-hoz, a Pécsi MFC-hez, a Nyíregyházához, valamint a Pápához hasonlóan – nem adott licencet a Kecskemétnek. (A csődbe menő Győr amúgy nem is kért.) A Nyíregyházát és az ETO-t az NB III-ba, a KTE-t, a Pécset és a Pápát a megyei első osztályba irányította a futballpápai szervezet, jóllehet az ötből négy bennmaradt (volna) az NB I-ben: a Győr a 8., a Kecskemét a 9., a Pécs a 11., a Nyíregyháza a 12. helyen zárta a bajnokságot. (A Pápa utolsó, 16. lett.)

Ehhez képest az M4 online kiadása a legutóbbi bajnoki fordulóban Felcsúton aratott 3-0 után azt írta a nyolc évvel korábbi számkivetettek egyedüli visszatérőjéről: „Szintet lépett a Kecskemét, a Puskás Akadémia ellen született meg az NB I-es csodacsapat eddigi legfölényesebb sikere.”

Mármint ebben az évadban, mert magam emlékszem Vasas elleni 5-1-re is (Kecskemét, 2009. augusztus 15.). Most tegyük félre, hogy vajon miért kellene csodacsapattá válni egy szimpla felcsúti diadaltól, bár olyan tévé honlapjáról van szó, amelyben érinthetetlen, mondjuk, a Kisvárda vagy a Mezőkövesd, ám a Real Madrid védekezését súlyosan kritizálják, miközben 2-0-s BL-meccsen a királyi gárda vezető gólját „egyenlítőnek” nevezik. Maradjunk inkább Szabó István szakvezetőnél, aki a KTE első NB I-es szereplése (2008) idején is a klubnál edzősködött. A kecskeméti „Bognár György” azt mondta a mostani évad kezdete előtt: „Kulcsfontosságú, hogy a feljutás után az együttes gerince egyben maradt.”

Az NB II múlt évi záró fordulójában nyolcan „tömték ki” a Szentlőrincet (7-2) azok közül, akik ma is a csapatnál vannak. Az átlagban 2402 néző előtt futballozók törzsgárdája a következő: Varga Bence (20 mérkőzés) – Szabó Alex (24), Belényesi Csaba (25), Szalai Gábor (23), Mihajlo Rjasko (15), Katona Máté (12) – Nagy Krisztián (26), Katona Bálint (26), Szuhodovszki Soma (26), Vágó Levente (25), Banó-Szabó Bence (a tréner fia, 24), Zeke Márió (22), Mihajlo Meszhi (15) – Tóth Barna (24), Szabó Levente (16), Horváth Krisztofer (10).

Attól tartok, e névsor széles körben nagyjából annyira ismert, mint a következő összeállítás: Varga – Tormási, Gyorsa, Franczkó (Némedi), Szabó – Dobó, Kovács (Gyurik) – Mányoki, Porhanda, Bánhidi, Balatoni.

Az utóbbi – időben előbbi – KTE nyert bajnoki címet ötven éve, 1973-ban az NB III Délkeleti csoportjában. 

NB I, 27. forduló

Szombat:

Kecskemét-ZTE 14.30 (tv: M4 Sport)

Mezőkövesd-Vasas 17.00 (tv: M4 Sport+)

FTC-Budapest Honvéd 19.30 (tv: M4 Sport)

Vasárnap:

Kisvárda-Fehérvár 15.30 (tv: M4 Sport)

Újpest-Paks 18.00 (tv: M4 Sport)

A DVSC-Felcsút mérkőzés lapzártánk után ért véget.

Még a Fidesz felkapott humoristái közül is kiemelkedik a nagy mókamester, az igazi kópé, akiről soha nem tudni, hogy mit gondol komolyan és mikor készül a Bagi-Nacsa-féle államilag engedélyezett közszolgálati show-ba. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke talán még a Liu-fivéreket is megnevettette.