Macron téved

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! – vetette papírra egykor kitűnő költőnk, Batsányi János. Napjainkra sem veszített aktualitásából ez az intés, csak éppen ellenkező értelművé vált. Emmanuel Macron regnálása idején még véletlenül sem követendő példaként kell az Élysée-palota jelenlegi lakójának külpolitikai irányvonalára tekinteni. Ellenkezőleg: a francia államfő éppenséggel azt mutatja meg nekünk, miféle délibábokat nem lenne szabad kergetniük az öreg kontinens döntéshozóinak, illetve mely útra kockázatos rálépnie Európa demokratáinak.

A Der Standard című osztrák napilap már Macron pekingi látogatásának kezdetén figyelmeztetett: Kína de facto diktátora megpróbálhat éket verni az Egyesült Államok és európai szövetségesei közé, hogy Tajvannal kapcsolatos expanzív törekvései kevesebb akadályba ütközzenek. Hszi-csin Ping a jelek szerint időközben meg is találta párizsi vendégének gyenge pontját, hiszen az európai atomhatalom elnökének becsvágyára apellált. A két fél közötti „tartalmas és őszinte” megbeszéléseket követően Macron így nyilatkozott: „Vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt. (…) Paradoxon lenne, hogy éppen akkor, amikor egy valódi európai stratégiai autonómia alapjait helyezzük el, elkezdenénk az amerikai politikát követni, pánikszerűen”.

Mindez természetesen zene a kínai kommunista vezetők füleinek, de Putyinban is reményt ébreszthet. Ami ugyanis működik a Pekingtől elszakadt szigetállam esetében, az ugyancsak működhet Ukrajna esetében.

Amikor Macron stratégiai autonómiát emleget, lényegében egy csaknem hetvenéves paradigmát akar felváltani egy lázálommal.

1956-os forradalmunkkal egy időben zajlott a szuezi válság, mely megmutatta, hogy az európai nagyhatalmak Washington nélkül béna kacsának tekinthetők. A NATO által biztosított amerikai védőernyő híján napjainkban is nyitva állna az út Putyin előtt az Atlanti-óceánig. Stratégák már Ukrajna lerohanásakor bemutatták, az orosz szuperfegyverek mennyire rövid idő alatt leradírozhatnák az európai fővárosokat a föld színéről.

Abban egyetérthetünk Macronnal, hogy Európa biztonsága nem nyugodhat egyetlen pilléren. Az utóbbi évtized tanulsága az, hogy az USA-ban bármikor bekövetkezhet egy olyan belpolitikai fordulat, mely a tengerentúli establishmentet átmenetileg az izoláció, a bezárkózás felé tereli. Donald Trump számtalanszor kijelentette például, hogy Amerikát ő nem „a világ csendőrének” tekinti. Az ilyen intermezzók idején az öreg kontinensnek kell gondoskodnia saját biztonságáról.

Európa önvédelmi képességének növelése indokolt tehát. A demokratikus világ egységének megőrzése azonban elengedhetetlen egy értékalapú külpolitika folytatásához. A globalizáció korában Tajvan és Ukrajna megsegítése, illetve az Orbán Viktorhoz hasonló autokraták elleni fellépés a Nyugat számára önérdek. És bizony nehezen képzelhető el Washington nélkül.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.