Jemen;segély;halál;

A jemeni al-Maszíra televízió egyik képe a történtekről

- Elkezdett nyomni a tömeg, legkevesebb 85 embert tapostak halálra egy jemeni jótékonysági rendezvényen

Jemenben 2014 óta tart a polgárháború, amelynek több százezer halottja és több millió menekültje van.

Legalább 85 embert tapostak agyon a jemeni fővárosban, Szanaában egy segélyosztáson kitört tülekedésen, több mint háromszázan megsérültek, sokan válságos állapotban vannak - közölték csütörtökön a jemeni fővárost irányító húszi hatóságok.

A lázadók ellenőrizte al-Maszíra televízió szerint szerda este több százan gyűltek össze egy szanaai iskolánál, ahol az iszlám böjti hónap, a ramadán utolsó napjai alkalmából fejenként mintegy 5000 jemeni rijálnak megfelelő (6800 forint) adományt osztottak ki.

A húszik vezette belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a jótékonysági eseményt szervező két vállalkozót őrizetbe vették, az ügyben vizsgálat indult.

Mohammed Ali al-Húszi, a húszi legfelsőbb forradalmi tanács vezetője Twitteren azt közölte, hogy a történtekért azok az országok a felelősek, amelyek a világ legsúlyosabb humanitárius válságába sodorták a jemeni népet.

A Telegram üzenetküldő alkalmazásra felkerült videókon látható, ahogy a tömeg beszorul, sokan sikoltoznak és igyekeznek kitörni társaik szorításából.

Jemenben 2014 óta tart a polgárháború, a harcok miatt az országot a világ egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája sújtja. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

A háborúnak több százezer halottja és több millió menekültje van, miközben a lakosság nagy része, köztük sok gyermek éhínségtől szenved.

A Twitter 2020-ban mintegy 7340 török kamuprofilt tiltott le „államhoz köthető információs műveletek” miatt.