divat;Balkán;berlini fal;délszláv háború;gyermekpornográfia;keleti blokk;Balenciaga;

2023-04-23 21:35:00

A Balenciaga sztori: Donald Trump megválasztásától a gyerekpornó normalizálásáig a divatvilág mozgatja a szálakat

Korunk egyik legbefolyásosabb kortárs művésze, a Münchenben született, japán és német felmenőkkel rendelkező Hito Steyerl 2019-ben, a berlini fal leomlásának 30. évfordulójára készített alkotását mutatja be a Trafó Galéria. Bár a mű címe Küldetés teljesítve: Belanciege, nem a Balenciaga divatmárkáról (sem annak divatértékű koppintásairól) szól, hanem az általuk tökélyre fejlesztett privatizációról. Az angol nyelvű videóinstallációban három, különböző bevándorló gyökerű művész – a Harun Farocki által inspirált, pályája elején Wim Wenders mellett is dolgozó képzőművész-filmes mellett korábbi tanítványai, a grúziai Giorgi Gago Gagoshidze és a boszniai születésű Miloš Trakilović – vizsgálja Kelet és Nyugat traumákkal terhelt viszonyát, a történelem és a digitális világ invazív betörését jelenkori valóságunkba, a hiperkortársba.

A romániai forradalomról készült tévéfelvételek hatása alatt jelentette ki Vilém Flusser cseh–brazil filozófus, hogy „a képek igenis alakítják a politikát”. Különösen igaz ez a social media korára, ahol

A képekhez ugyanis adatok kapcsolódnak, globálisan felfoghatatlan mértékű forgalmat generálva, szinte korlátlan lehetőséget kínálva az üzleti és/vagy hatalmi haszonszerzési célú visszaélésekre. Erre a Cambridge Analytica egykori adatszakértője, a botrányt kirobbantó Christopher Wylie hívja fel a figyelmet, a videóban idézett elő­adásában azt a meghökkentő kijelentést téve, hogy a divatvilágtól tanultak mindent, ami ahhoz kellett, hogy az algoritmusokat fegyverként használják.

a fogyasztóknak legalább háromszor kell találkozniuk a termékkel, egyre hétköznapibb környezetben (a reklámkampánytól a boltok polcáig), hogy a kezdeti sokkot felváltsa a csendes normalizáció.

Posztszovjet esztétika

Ha szeretnénk megérteni, mi vezetett az egykori szocialista blokk mai politikai, gazdasági és mentális válságáig, vissza kell tekintenünk a berlini fal leomlásáig, a Szovjetunió szétszakadásáig, majd a délszláv háborúkig. Ezen történések nyomán emelkedett ki az a posztszovjet esztétika, amit a luxusdivatmárkák, köztük a Balenciaga és a Vetements visszamenőleg is kizsákmányolnak és kapitalizálnak. Mindkét márka mögött ugyanaz a „kreatív géniusz”, a Grúziához tartozó Szuhumiban, a „független” Abházia fővárosában 42 évvel ezelőtt született Demna Gvasalia áll (lásd keretes írásunkat).

A három alkotó által felváltva narrált videóinstalláció Miheil Szaakasvili letartóztatásával indul: „Nem az a fontos, miért áll egy háztetőn, hanem hogy mit viselt ekkor?” – teszi fel az ironikus kérdést Gagoshidze, az egykori grúz elnök régóta Berlinben élő honfitársa.

a luxusmárkák mint státusszimbólumok iránti szembetűnő vonzódással. Természetesen imádta a Balenciagát, úgy váltogatta drága szettjeit, akár az állampolgárságát. Rá többször is visszatérnek mint a korrupció és a gátlástalan privatizáció jelképévé vált bukott keleti politikusra.

A berlini fal lebontása közben a következő jelenet, közben a Wind of ­Change szól. Megható történelmi pillanat, melynek eljövetelét még egy évvel azelőtt sem láthattuk előre – mennyi esély volt arra, hogy David Hasselhoff az épp ostromolt fal tetején állva integessen a kameráknak? Csakhogy azóta az alkotók szerint olyanná vált az életünk, akár egy Super Mario videójáték vagy Dante pokla: végtelen hurokban járunk körbe-körbe, a demokráciáról édeskeveset tanulva, az oligarchakapitalizmusban vergődve, egyre inkább feladva nehezen kivívott szabadságunkat, és a kollektív kudarc érzetében egyesülve.

Persze vannak, akik mindeközben jól jártak, hatalmas pénzbeli és természeti erőforrásokat kisajátítva maguknak. A videóesszé bemutatja a privatizáció evolúcióját: az első szinten a privatizátor bekebelezi, amit maga körül be tud keríteni. Majd eggyel furmányosabb módon kifordítja a valóságot (akár a Balenciaga a kék IKEA-szatyrot, amit aztán 2100 dollárért árultak), és minden, ami eddig „kívül” volt, „belülre” kerül, az lesz az új magántulajdon (lásd még: elveszíti közpénz jellegét). Végül a tökéletes manipuláció által az egész világunk olyanná válik, akár a Möbius-szalag: többé már nincs is kívül és belül, a magántulajdon határai megszűnnek létezni, minden földi vagyon, erőforrás és hatalom az újgazdag technokraták és az oligarchák kezében összpontosul, akik most a Marsot és az emberiség kollektív tudatát gyarmatosítják, vagy épp háborúznak a szomszédban.

Balkáni Balenciaga

„A politika és a divat is az identitásról szól. Mindkettő ciklikus, rengeteg versengő esztétika van, és mindkettő a kultúránk terméke. A politikai eszmék olyanok, akár a divatirányzatok. Ha hirtelen sokan magukévá tesznek egy koncepciót vagy ideát, az éppúgy működik, akár egy divattrend” – idézik újra Wylie-t. Nem csoda, hogy a hasonló adottságok hasonlóan populista, nacionalista, neokolonialista trendeket szülnek az Elbától keletre fekvő térségben, amely már a feudalizmus felbomlása óta próbál kulturálisan és gazdaságilag felzárkózni a Nyugathoz, miközben a mai napig valójában inkább a Kelet gyarmata (kik és miért is rohannak folyton eligazításra Moszkvába?).

A Balenciaga esztétikája a rendszerváltás utáni időket idézi, amikor a szegénység és a háborús állapotok miatt (Demna esetében a konkrét inspiráció a 2008-as orosz–grúz háború) sokaknak csak levetett, ócska ruhák jutottak, amelyek gyakran ormótlanul lógtak viselőjükön, hiszen már a sokadik testvértől örökölték, olykor bálás turkálókból guberálták össze ezeket. Míg az oligarchák rétege felemelkedett, csillagászati távolságba kerülve az átlagemberekétől, a szegény réteg saját esztétikája a reménytelenség lett – magyarázzák az alkotók. Kialakult a New East identitás, melynek meghatározó szlogenje a No Future (nincs jövő), ezt célozták meg és privatizálták a luxusmárkák. Ami egykor a nélkülözés kivetülése volt, mára oversize- és csóródivattá normalizálódott, akik megengedhetik maguknak, nagyon sok pénzt fizetnek azért, hogy minél topisabban nézzenek ki. Kim Kardashian Vetements-szettje bejutott még a Fehér Házba is, a szerb turbófolk-énekesnő, Jelena Karleuša pedig úgy szerzett kétmillió követőt, hogy azt állította, Kim az ő „balkáni Balenciaga” stílusát másolja.

A kulturális export-import mindkét irányba működik: a Nyugaton normalizált posztszovjet esztétika visszaszivárog a keleti hétköznapokba, csak már úgy, mint Adigos, Pama és Belanciege.

Többnyire ugyanazok a munkások is készítik, ugyanabban az eurázsiai gyárban, kevesebb mint napi 5 euróért, mint az eredetieket. Csakhogy az alkotók szemében a cipők, legfőképp az „eredeti hamisítványok” valójában az ellenállás fegyverei: akárcsak Nyikita Hruscsov cipője, amivel a fáma szerint az ENSZ-ben verte az asztalt, noha ez is csupán városi legenda, közkeletű hamisítvány, még Medvegyev elnök is szívesen „divatozik vele”, a régi szép időkről nosztalgiázva. Hito Steyerl – aki a The New York Times jellemzése szerint egészen új művészi paradigmát képvisel, nem magányos zseni, hanem közösségi gondolkodó – a csapdákat megmutatva itt is az ellenállás lehetséges formáit és tereit kutatja, ahogy tette a Factory of the Sun című installációjában (lásd képünket).

Trakilović hoz példát a tökéletes lázadásra: Tom Stoddart brit fotóriporter ikonikus képéről mesél, melyen Szarajevó ostroma közben egy nő magas sarkúban, virágos nyári ruhában olyan elképesztően öntudatosan vonult végig a géppuskafészkek előtt az életveszélyes Mesterlövészek utcáján, akár egy kifutón. Senki nem merte célba venni.

Info: Küldetés teljesítve: Belanciege. Ingyenesen látogatható a Trafó Galériában május 7-ig. Április 22-én 17 órától Éber Márk Áron szociológus, április 28-án 18 órától Wessely Anna művészettörténész-szociológus tárlatvezetésével. Finisszázs május 5-én 17 órától, Hito Steyerl, Giorgi Gago Gagoshidze és Miloš Trakilović filmjeinek vetítésével.