korrupció;polgármester;letartóztatás;óvadék;Odessza;

- Letartóztatták a korrupcióval vádolt odesszai polgármestert

A bíróság azért lépett, mert a politikus nem fizette meg a szabadlábra helyezésért kért több mint 300 millió forintnak megfelelő összeget, amit egyben több mint a felére leszállítottak.

Az ukrán legfelsőbb korrupcióellenes bíróság elrendelte csütörtökön Hennagyij Truhanov odesszai polgármester előzetes letartóztatásba helyezését, miután a politikus nem fizette ki az óvadékot. A városvezető ellen az odesszai Krajan daruépítő üzem körüli korrupciós botrány kapcsán indítottak eljárást. 

Truhanovot azzal vádolják, hogy másokkal együtt félrevezette a városi tanács képviselőit a Krajan helyiségeinek megvásárlásával kapcsolatban. Számára a legfelsőbb korrupcióellenes bíróság április 25-én 30 millió 866 ezer hrivnya (301 millió forint) összegű óvadékot szabott ki, amit a politikus mostanáig nem fizetett meg.

A bíróság a csütörtöki tárgyaláson a felek érveit meghallgatva, részben elfogadta a vád képviselőinek kérését, és a vádlottal szemben 60 napos előzetes fogva tartást rendelt el, de egyúttal az óvadék mértékét 13 millió 420 ezer hrivnyára (127 millió forintra) mérsékelte A polgármestert a tárgyalóteremben le is tartóztatták, szabadlábon akkor védekezhet tovább, ha kifizeti a csökkentett összegű óvadékot.

A szerb tömeggyilkos fiatalról azt írta, ő a legnagyobb király és már régóta készül egy hasonló dologra.