Nagyon vékony. Nagyon szűkszavú. Nagyon visszahúzódó. Nagyon nehezen nyílik meg. Nagyon szereti a gyerekeit, de nagyon nehezen beszél az érzéseiről. Grób Szabolcs egyedülálló édesapa.
Feszülten, röviden válaszol a kérdésekre, amelyek rá vonatkoznak, és csak akkor kezd el kicsit oldódni és mosolyogni, amikor a gyerekei kerülnek szóba – mondhatni értük él. Szabolcs korábban autóalkatrész-gyárakban dolgozott, de tíz éve kárpitosként helyezkedett el, két műszakban fotelek kárpitját készíti. Mint mondja, nem nehéz a munka, és jobban fizetik, mint az alkatrészgyárban. A volt feleségét, gyermekei anyját a munkahelyen ismerte meg. Nagy szerelemként indult, úgy gondolta, megtalálta élete párját, minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva, esküvő, majd érkeztek a gyerekek: Kristóf 2014-ben, Kloé és Korina pedig 2017-ben. Az ikerszüléseknél szinte megszokott módon a kislányok koraszülöttként, a 34. héten jöttek világra, 1260 grammos súllyal. Kloé szerencsés volt, Korinánál azonban oxigénhiányos állapot lépett fel, születésekor nem sírt fel, nem lélegzett, élete első hat hetét kórházban töltötte. Hat hónapos korában egyértelmű jelekből lehetett látni, hogy fejlődése elmarad a testvéréétől, végül MRI-vizsgálat igazolta, hogy idegrendszeri sérülésben szenved, ami a születéskori komplikációk szövődménye.
A lányok 16 hónaposak voltak, amikor az anya elhagyta a családját, és mint Szabolcs mondja, négy éve semmit nem tudnak róla.
Kapcsolatot nem tart sem vele, sem a gyermekekkel, és anyagilag sem járul hozzá a nevelésükhöz. Az édesapa akkor, 2018-ban felmondta az albérletüket, ahol addig laktak, és visszaköltözött a három kisgyerekkel a szüleihez Pápára, abba a családi házba, amit édesapja épített fel a 90-es években. A szülei támogatása borzasztóan sokat jelent neki is, a gyerekeknek is, nélkülük nem nagyon boldogulna. A papa hozza-viszi a két egészséges gyereket óvodába, iskolába, értük megy, amikor Szabolcs dolgozik, a mama pedig otthon vigyáz a sérült kistestvérre, és vagy Szabolcs, vagy ő viszi fejlesztő foglalkozásokra hetente háromszor hol Ajkára, hol Devecserre, hol Veszprémbe. Korina lábai enyhe x-ben állnak, csípője feszes, kezei és lábai is görcsösek. Két lába között végtaghossz-különbség van, járni nem tud, négykézláb közlekedik, illetve egy speciális keretbe kapaszkodva képes felállni. Sosem lesz teljesen egészséges, de a fejlesztéseknek köszönhetően megtanulhat bottal járni, és képes lesz önálló életvitelre is.
Csak hát a pénz…
Mindent, de mindent magánúton kell megoldani, állami támogatást nem kapnak ezek a családok.
Alapítványok szerveznek gyűjtéseket, hogy a sérült kisgyerekek megkaphassák a létfontosságú gyógykezeléseket. Gyakran csak külföldön van megoldás, Korinát is Barcelonában operálták januárban, csak a műtét 4700 euróba került, és azóta is tart a rehabilitációja. „Már látszik az eredmény, sokkal jobban nyújthatók az izmai” – mosolyodik el végre Szabolcs. Nem tagadja, hogy a másik két gyerekre kevesebb idő jut, mint mondja, Kristóf és Kloé örül, amikor Korinával rehabon vannak, mert akkor a mama végre csak velük foglalkozik. „Kristóf nagyon eleven, imád Xboxozni. Ha végzett a leckéjével, az osztálytársaival játszik. Kloé a kis kakukktojás, olyan kis nyugodt. Eljátszik a telefonnal, nézi a tévét. A szépségipar nagyon érdekli, egy időben mindig teleaggatta magát gyerekbizsukkal, és amikor a boltból megérkeztem, mindig azt kérdezte: »Apa, hoztál nekem szép ruhát?« Sokat babázott is, de most már inkább csak a telefon érdekli, azzal játszik. Tudom, hogy ez nem jó, de nem tudok mit tenni. Kristóf tanítja nekik, hogy kell használni, ötévesen jobban kezelik a telefont, mint mi. Persze amikor jó az idő, a kertben is sokat játszanak” – mesél a hétköznapjaikról az édesapa.
Az egyedüllétet már megszokta, de azt nem, hogy rengeteg sérült gyerekkel találkozik a rehabilitációs foglalkozásokon.
Először valósággal sokkolta, amikor szembesült azzal, mennyi sorstársa van.
„Amikor először voltunk rehabilitációs táborban, én voltam egyedül apuka, és csak füleltem egy héten keresztül, hogy az anyukák beszélgettek, hogy milyen helyekre viszik a beteg gyerekeket, meg milyen lehetőségek vannak alapítványi támogatásokra. Furcsán néztek rám, hogy miért apuka van itt a gyerekkel, nem is voltam nagyon kommunikatív, mert nem ismertem senkit, csak szívtam magamba az információkat. Tőlük tanultam mindent.”
A munka és a gyereknevelés mellett nincs szabadideje, nincsen hobbija, de nem is igényli a nagy baráti társaságot, mert nagyon kifárasztják a hétköznapok küzdelmei. Nem is tervez hosszú távra előre, mint mondja, majd hozza a sors. „Elfogadtam, hogy ezzel együtt kell élni. Láttam a sorstárs anyukákat, hogy ők is csinálják, ők lendítettek át a nehézségeken, így tudtam talpra állni.”
A lányok tulajdonképpen nem ismerik az anyjukat, nem emlékeznek rá, hiszen mindössze 16 hónaposak voltak, amikor elment. „Nálunk a mama tölti be ezt a szerepet. Az anyák napját mi mamanapnak hívjuk, a gyerekek őt köszöntik fel virággal, rajzolnak, verset mondanak neki. Édesanyám nagyon érzelmes típus, ilyenkor annyira meghatódik. Persze néha jönnek olyan helyzetek, amikkel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Még él a dédimama is, és Korina nemrég megkérdezte: »Apa, én kinek a pocakjában voltam? A dédiében vagy a mamáéban?« Én meg próbáltam terelni. Nem tudom, megértenék-e…”
Egyszülős családokban félmillió gyerek nevelkedik
Az Egyszülős Központ adatai szerint ma Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család él, és ezekben a családokban nagyjából félmillió gyerek nevelkedik. Az egyszülős családok majdnem 90 százalékában az anyuka neveli a gyereket/gyerekeket, de mivel ilyen sok családról van szó, a szülők 10-12 százaléka is azt jelenti, hogy körülbelül 40 ezer édesapa van, aki egyedül viszi a családi mindennapokat. A Nevelőotthonok Magyarországi Egyesületének kezdeményezésére 1990 óta az anyák napját követő hétfő az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja.
