Furcsa dolog az emlékezet: miközben becsületben megőszült családapák, komoly tudósok, közéleti tekintélyek bizonygatják egymásnak és a köznépnek (ki-ki a saját politikai hite szerint), folyik-e építkezés az évekkel ezelőtt méregdrágán puritánosított miniszterelnöki irodakomplexum hatósugarában, elfeledkezni látszunk arról az evidenciáról, miért is került a kordon a blaszfém módon kolostorként emlegetett luxusmunkahely elé. Arról tehát, hogy a kerítés pontosan ugyanazt a célt szolgálja, mint a Havasi Bertalan irányította testőrsereg, vagy az az immár másfél évtizedes gyakorlat, hogy olyan újságírót nem engednek hallótávolságnyi közelségbe Európa legbátrabb miniszterelnökéhez, akivel nincsenek előre gondosan leegyeztetve az eleve Rogán Antal irodájában kitalált kérdések. (Emlékszünk még, mi történt az MTI egykori brüsszeli tudósítójával, amikor olyat mert kérdezni, ami nem volt benne a táncrendben?)
A kordon maga is a (rendszer)hazugság egyik eleme: ők úgy tesznek, mintha egyrészt a médiamunkások csak azért nem tennének fel fogós kérdéseket a kormányfőnek, mert nincs hozzá tehetségük, hogy sarokba szorítsák, másrészt, mintha csak azért lenne ott a rács, hogy megvédjen minket a fejünkre eső malterosvödörtől – hahó, a Karmelitáról beszélgetünk, 2018-ban ért véget az építkezés, 2019 januárjában Orbán be is költözött –, tőlünk meg elvárják, hogy úgy tegyünk, mintha elhinnénk.
Az már tényleg csak a nemzetiszín pántlika a trágyakupac tetején, hogy a napokban kiderült: a kordonozást (formailag) elrendelő rendőrség szerint sincs szó semmiféle építési területről: a kerület polgármesterét arról tájékoztatták, hogy „a Színház utcában a forgalomtechnikai lezárás biztonsági okokból történt, védett személyek biztonsága érdekében” (v.ö. „Építési telekre törvényellenesen behatolni, rendőrt dobálni tilos” – Orbán Viktor, „Nem tűnik túl logikusnak megostromolni egy építési területet - ilyet még nem nagyon látott a világ” – Orbán Balázs).
Ritka egyébként, amikor ennyire kézzelfoghatóvá válik, hogy a szemünkbe hazudtak, és hogy ilyen gyorsan követi a bűnt a szembesülés, a lényegen azonban nem változtat. Idézzük a 444.hu korabeli, 2021. novemberi tudósítását: „Kordonok jelentek meg a Budai Várnegyedben, a Miniszterelnökség épületegyüttesének két végénél lezárták a Színház utcát. A Karmelita kolostor előtere volt az a hely, ahol a kormányülések előtt a kocsijuk és a kapu között az újságíróknak sikerült néha elcsípniük és szóra bírniuk vezető kormányzati politikusokat (…) A rendőrök már csak a Miniszterelnökségen dolgozókat és a kormányzati vezetők autóit engedik be a lezárt részre.” Ennyi a kordon igaz története: másfél éve áll ott a jogtalanul emelt fal a választott tisztségviselők és az őket ellenőrizni kívánó társadalom között, és másfél éve szajkózzák a hazugságaikat mindazok, akik ezt a nyilvánvaló jogtiprást mindenféle mesékkel, a szégyenkezés látható jele nélkül megpróbálják egy másik, a jogállamnak legalább a látszatait megőrző történetbe becsomagolni.