A magyar nyelven idén megjelent kötetének címe Nincs barátunk csak a hegyek, ami egy régi kurd közmondás. Mit jelent ez pontosan?
Kurdisztán közel-keleti történelmére utal. A modern kori történelemben a nagyhatalmak rendre cserbenhagyták a kurd népet. Az I. világháborút követően az Ottomán Birodalom szétesett. A kurdok jelentős érdemeket szereztek a francia és brit csapatok oldalán folytatott harcban azt remélve, hogy a békekötés után önálló államot alapíthatnak. De elárulták őket. Egy másik, időben közelebbi példa, amikor 2017-ben 8000 kurd férfi és nő adta az életét az Iszlám Állam elleni harcban. A győzelem után a török hadsereg megtámadta az Észak-Szíriában található Rodzsava autonóm kurd tartományt. Ez a minta újra és újra ismétlődik a történelmünkben: nincs barátunk, csak a hegyek. Mindig is a hegyek jelentették a menedéket a kurd harcosok számára.
Iránban újságíróként dolgozott. Miért kellett elhagynia a szülőföldjét?
Nem az újságírói munkám volt a fő oka, hogy el kellett jönnöm Iránból. Sokkal inkább a kurd kulturális aktivizmusom tehet róla. A nyugat-iráni Ilamból jövök, ahol különösen erősek a perzsa asszimilációs törekvések. Küzdöttem a kurd nyelv és nemzeti identitás megőrzéséért, szerkesztettem egy tisztán kurd nyelvű magazint is. Az iráni törvények nem tették lehetővé egy kurd nyelvű újság megjelentetését. Néhány munkatársamat letartóztatták, így menekülnöm kellett.
Miért tiporja el az iráni kormány a kisebbségek jogait?
A modern iráni nemzetállam az egységes perzsa nyelv és nemzet jegyében jött létre. Számos etnikum él az országban, de mindegyik kisebbség veszélyben van, hiszen az iráni kormány szeparatista fenyegetésként tekint rájuk, ahelyett, hogy teret biztosítana a kulturális identitásuknak.
Iránból Indonéziába vezetett az útja.
Bemutattak egy férfinek, aki lehetőséget kínált, hogy el tud juttatni Ausztráliába Indonézián keresztül. Két hónapot töltöttem Jakartában. Az ottani ENSZ-irodában hivatalos menekültstátuszért folyamodtam. Indonézia nem volt biztonságos a számunkra, sok támadás érte a menekülttábort.
Végül egy bárkán folytattuk utunkat Ausztrália felé, de a hajó elsüllyedt az óceánon és egy halászhajó sietett a segítségünkre. Csak második nekifutásra sikerült elérnünk az ausztrál vizeket.
Így kerültem a Manus-szigetre.
Mik voltak az első benyomásai a szigetről?
Már önmagában a kiutasítás eljárása nagyon erőszakos és durva. Elfogtak és felültettek egy gépre, amivel 8 órát utaztam és hirtelen egy távoli lakatlan szigeten találtam magam kilencszáz másik férfivel együtt. A nőket és gyerekeket egy polinéz szigetre, Naurura száműzték. A Manus-sziget Pápua Új-Guinea területén van, de az Ausztráliával kötött szerződés alapján börtönként működik az elfogott menedékkérők számára. Sokkoló volt átélni, hogy menedéket kértem és hirtelen egy ismeretlen távoli sziget foglya lettem. Hat évet töltöttem a szigeten.
Nagyon érzékletesen írja le a többi menekültet olyan becenevekkel, mint a Komédiás, az Elnök vagy a Szelíd Óriás. Milyen kapcsolatai alakultak ki a szigeten?
Az emberek a legkülönbözőbb helyekről kötöttek ott ki. Irán, Irak, Afganisztán, Pakisztán, de még Vietnámból is érkeztek oda menekültek. Nem a saját nevünkön szólítottak az őrök, mindannyian számokat kaptunk. Az én számom a MEG-045 volt. A kapcsolatom velük ellentmondásos volt. Kilencszáz férfit összezárni egy apró szigetre már önmagában erőszak. Túl sok a tesztoszteron ilyenkor a levegőben. Mégis a testvériség légköre alakult ki köztünk az elnyomó börtönrendszer ellen. Ugyanakkor a rendszer úgy lett kialakítva, hogy vetélkedést teremtsen a menekültek között, például amikor az ételosztásnál hosszú sorba állítottak minket a tűző napon.
Pápua őslakosok is dolgoztak a szigeten, akiket szintén másodrendűként kezeltek az ausztrál őrök. Nem alakult ki egyfajta szolidaritás a foglyok és a pápuák között?
Pontosan erről szól a mobiltelefonnal forgatott dokumentumfilmem a Chauka, please tell us the time. A Manus-szigeteken fogvatartott emberek mellett a helyi pápua lakosok vannak a főszerepben. Magam is egy gyarmati rendszerben nőttem fel és felismertem, hogy Ausztrália is ugyanilyen elv szerint hajtotta igájába a helyi őslakosokat. A média gyakran csak a menekültek sorsával foglalkozik, de nekem célom volt, hogy az őslakosok ügyét is bevonjam ebbe a diskurzusba. Arcot és hangot akartam adni a marginalizált csoportoknak, legyenek azok távoli földről menekülők vagy őslakosok.
2015-ben hozzánk is megérkezett egy menekülthullám. A propaganda felerősítette az ezzel kapcsolatos félelmeket, majd megépült a kerítés. De mi járhatott eközben a menekültek fejében?
A remény motiválja őket arra, hogy új életet kezdjenek egy idegen országban. De ez azt is jelenti, hogy soha többé nem térhetnek vissza az otthonaikba. A politikusok viszont eszközként használnak egy alapvetően humanitárius problémát. Sajátos nyelvezetet alakítanak ki, amely ellenségképet teremt a menekültekben és megfosztja őket emberi mivoltuktól. Ez a gyakorlat végső soron a demokratikus alapelveket gyengíti, ezáltal magát a demokráciát veszi célba. A politikusok sokszor a nemzetbiztonság címkéje mögé bújva fejtik ki a káros tevékenységet.
Milyen munkát várhatunk Öntől legközelebb?
Végre szépirodalmat akarok írni a menekülttémától függetlenül. Hiszen több vagyok, mint egy menekült.
Mit üzen azoknak, akik kerítéseket emelnek?
A harc a menekültek jogaiért valójában harc a demokrácia életben tartásáért. És végső soron az emberségért.
