Vatikán;audiencia;Ferenc pápa;telefonálás;

2023-05-18 11:08:00

Valaki felhívta Ferenc pápát audiencia közben, a katolikus egyházfő pedig fel is vette a telefont

Az egyelőre rejtély, ki lehet olyan fontos ember.

Rejtély, hogy ki lehet ennyire befolyásos személy a nagyvilágban, de sikerülhetett az alábbi, képzeletbeli telefonos párbeszédet lefolytatnia Ferenc pápa egyik segédjével:

- Halló-halló. Ferenc pápával szeretnék beszélni.

- Hát, nem ez a legalkalmasabb pillanat, éppen audienciát tart a Szent Péter téren, több ezer ember előtt.

- De ez nagyon fontos, becsszó!

- Na jó. Megoldjuk.

A Reuters szerint ugyanis valaki a szokásos szerdai általános audienciája közben felhívta a katolikus egyházfőt, aki nagy meglepetést okozva fel is vette a telefont és beszélt is az illetővel több mint egy percet.

A kis intermezzót minden jel szerint szakszerűen meg is koreografálták: egy segéd a pápához lépett és kezébe adta a telefont, majd intett egy másiknak, aki a pódiumhoz lépett és tartott egy rövid felolvasást - feltehetően egy részletet a Bibliából. A vatikáni közvetítés eközben Ferenc pápa helyett az összegyűlt tömeget mutatta.

A hírügynökség megjegyzi, hogy a jelenet abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy a katolikus egyházfő korábban több alkalommal is szót emelt az ellen, hogy az okostelefonok háttérbe szorítsák az emberi kapcsolatokat. Az nem derült ki, hogy ki lehetett az, akinek jelen körülmények között is felvette a telefont Ferenc pápa, a Vatikán sajtóosztálya ugyanis korábban sem közölt részleteket a pápa magánbeszélgetéseiről és most sem tett így.