A Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglalójában azt elemezte, hogy az orbáni bő évtized hogyan illeszthető be a hazai történelembe. A fő kérdés: 2010 óta az egész gazdasági rendszert sikerült megváltoztatniuk?
Nálunk „csak” egy elitváltás történt, olyan, amely az elmúlt száz évben többször is előfordult, hol sikeresen, hol csak egy kísérlet formájában. Álláspontom szerint sok minden megváltozott az elmúlt 12 évben, de gazdasági értelemben alapvető változás nem történt. A személycserék voltak ugyan, de az, hogy Mészáros Lőrinc foglalta el Simicska Lajos helyét, nem egy lényegi változás. Tehát az a struktúra, amely Magyarországon 1990-ben a rendszerváltással kialakult, az lényegében minimális módosulással tovább él. Orbán Viktor beteljesíti az 1998-ban kinyilvánított szándékát, hogy több, mint kormányváltást, de kevesebb, mint rendszerváltást kívánt végrehajtani.
A jogi rendszer átalakítása sem módosított a tulajdonviszonyokon?
Ezek gazdasági szempontból nem összemérhetők egy olyan rendszerváltással, mint amilyen az 1945-ös volt. Igazi jelentősége a választásokkal összefüggő jogszabályok megváltoztatásának van, s nem annak, hogy a megyéket vármegyéknek hívjuk-e vagy sem.
Az közgazdasági alaptétel, hogy az állam rossz tulajdonos. Vajon miért?
Kornai János szerint az államnak úgynevezett „puha” költségvetési korlátja van. Annyi pénzt nyomtat ki, utal ki saját magának, amennyit csak akar, amennyiről azt hiszi, hogy szüksége van, s mindezt más szempontok, és nem a gazdasági célszerűség irányítják. Olyan beruházások jönnek létre, amelyek különleges elbánásban részesülnek, például a környezetvédelmi, verseny- vagy adószabályokat nem kell betartaniuk. A „technikai hátteret” ehhez az úgynevezett nemzetstratégiai érdekre való kormányzati hivatkozások adják. Viszont gazdasági szempontból annak nincs jelentősége, hogy a kedvezményezett cégnek ki a magyar magántulajdonosa.
A sokakat irritáló vagyoni koncentráció mértéke mégis számottevő.
Nyugat-európai mércével nem túlzottan magas, Lengyelország, Csehország vagy Románia is jelentős mértékben felülmúl bennünket. A hazai vagyonok a külföldiekkel összehasonlítva átlagosak, ez még Mészáros Lőrincről is elmondható. Az etikailag-politikailag fontos kérdés, hogy a miniszterelnök, családi, rokoni, baráti körénél koncentrálódik a hazai magánvagyon java, de ennek a magyar gazdaságra érdemi kihatása nincsen. Gyakori állítás: de ezek lopnak! Ez nem állja meg a helyét. Ezek nem lopnak, hanem kapják a vagyont. Ez azért lényeges, mert ez nem bűncselekmény. Ugyanis úgy történik a jogalkotás, hogy legális formát öltsön a vagyonszerzésnek ez a formája. Éppen ezért álláspontom szerint egy majdan hatalomra kerülő, más politikai színezetű kormány se tud majd ezért jogi úton elégtételt venni. Viszont ezek a cégek túlnyomó részt a magyar belső piacra, és a magyar állam megrendelésére dolgoznak, ezért abban a pillanatban, hogy nem fognak ilyent kapni, mindjárt nagy bajba kerülhetnek. A nemzetközi versenyben nem tudnának helytállni. Ezzel szemben Kína gazdaságpolitikájában az elmúlt két évtizedben olyan változások mentek végbe, hogy az ottani cégek a külpiac felé nyitottak, s ott helyt is állnak, a textilárutól a telekommunikációs termékekig széles a paletta. Magyarországon nem ez történt, akik állami vagyont kaptak, azoknak túlnyomórészének külföldre irányuló tevékenysége szabad szemmel alig látható. Cégeik külföldön ismeretlenek. A magyarországi magánmultik képtelenek tartósan fennmaradni, s a sorsuk rendszerint az, hogy eladják őket egy tőkeerős külföldi befektetőnek.
A közbeszerzési eljárások kapcsán is számos bírálat éri a kormányzatot.
Az alapvető probléma nem az eljárások formája, lebonyolítása, hanem az, hogy az állam túlságosan sok területen aktív. A politikai hatalmat így is kézben kívánják tartani. A politikai, az ideológiai vagy a sportcél az észszerűséget, s a gazdasági indokokat is felülírja. A nyugati világban általános tapasztalat, hogy a jól működő vállalatokat 10-15 évig ugyanaz a csapat irányítja. De ez a szemlélet túlnyúlik a gazdaságon, érvényes ez a megállapítás például a tábornoki kar "lefejezésére" is. Azt akarja a rendszer, hogy mindenki függőségben legyen a miniszterelnöktől, vagy például a belügy- netán a honvédelmi minisztertől. A hatalomhoz való lojalitás a döntő, de az állandó bizonytalanságban való tartás is. Ez véleményem szerint nem korrupció, a rendhagyó kivételektől eltekintve, mint a Schadl-ügy. Nálunk az üzletemberek nem korrumpálják a döntéshozókat, a kormányfőt sem. Talán a pártfinanszírozásnál ilyesmi előfordul. Viszont az is döntő, hogy ki vonul ezek után börtönbe. Igazából sem az európai, sem a hazai jogrendszer nem alkalmas a "fehérgalléros bűnözés" bizonyítására, szemben az amerikai, esküdtszékes bírósági eljárással.
Teljesült a kormány célja, a bankszférában, az energiaszektorban és a médiában is megvan a magyar többségi tulajdon. Ennek gazdasági mérlegét miképpen lehet megvonni?
Ha a magyar állam nagyon meg akarja szerezni az energetikai cégeket, médiát, bankokat, akkor hajlandó jelentősen megemelt vételárat is fizetni ezért. Amikor egyes cégek, bankok részesedését vették meg, akkor ezzel politikai támogatás megszerzésére is törekedtek az adott országban, például Németországban. A volt tulajdonosok, pedig lobbiztak Magyarország mellett a kormányuknál. De hasonló szempontok érvényesültek a túlfizetett orosz tulajdonosi részesedés megszerzéséért a Molban. A megszerzett médiánál a kormányt gazdasági érdekek nem vezérlik, ezek veszteségesek voltak és maradnak. A bankszférában a magyar tulajdonszerzés módja nem különbözik az energiaszektortól, vagy a médiumokétól. De a takarékszövetkezetek decentralizáltsága eddig óriási kockázatot rejtett magában. Az összevonásukkal, állami kisebbségi résztulajdonnal létrejött Magyar Bankholding vélhetően számos kormányzati kedvezményt, számlavezetési és egyéb megbízást kap majd. Ám azt, hogy hogyan fog majd működni még nem megjósolható.
Sajátos eset az akkumulátorgyártó nagyhatalmi vágy. Miért éri meg a lakossági tiltakozásokat ennyire semmibe venni?
Normális esetben a magyar a kormány azt mondaná a kínaiaknak: gondok vannak a beruházással, de felvállalják küzdelmet, és nem adják fel. Viszont nem 320 milliárd forinttal támogatnák a projektet, hanem csak 150 milliárd forinttal vagy semennyivel sem. De nem ezt teszik, mert nem a gazdasági szempontok a fontosak, hanem az, hogy egy kínai nagyberuházás jöjjön létre. Ilyen lépéseknek az „eredménye”, hogy a Vodafone megvételéhez nyugati bankok nem adtak kölcsönt, a kínaiak viszont igen. Magyarország számára óriási presztízsveszteség lett volna, ha a már kitárgyalt szerződést hitel híján nem tudjuk aláírni
Ön közismerten a Covid-19 járvány hatásainak egyik kritikus követője volt. Melyek az összegző tapasztalatai?
A járványt a kormány és személyesen Orbán Viktor a maga szempontjából nagyon jól kezelte, mert sikerült eltitkolnia a valódi problémákat. Nem engedte, hogy a média bejusson a kórházakba, tudósítson a kialakult helyzetről. Az orvosok is csak engedéllyel nyilatkozhattak. Időben felismerte a miniszterelnök, hogy annak idején Donald Trump amerikai elnök ebbe könnyen belebukhat, mert az ottani média őt hibáztatta a járványkezelését.
Ezért nem adtak hírt nálunk arról, hogy mi is a helyzet a kórházakban?
A negatív hírek eltitkolása nagyon-nagyon erős szabály volt, amely felülírta az emberek saját, kedvezőtlen tapasztalatait is. Amíg a televízióban mások országokból megdöbbentő képek érkeztek, addig a hazai állapotokról semmivel sem lehetett találkozni. Így lehetett elpalástolni, hogy a lakosság arányában nálunk sokkal többen haltak meg a koronavírus okozta fertőzés miatt, mint az Egyesült Államokban. Orbán Viktor a kommunikációban fenn tudta tartani azt a látszatot, hogy ő kontrollálja a folyamatokat, és a közvélemény igen jelentős része ezt pozitívan élte meg. A miniszterelnök érzékelte, hogy ha nem így tesz, akkor az akár a kormány bukásához is elvezethet. A másik tapasztalata az a világjárványnak, hogy egyetlen dolog működik: az az oltás. A kormánynak erre kellett volna az egész propagandát ráépítenie. Ami nem történt meg. Ezért nem lett olyan magas az átoltottság, mint lehetett volna. Kezdetben nem volt elég oltás, az anarchia uralkodott. Ezen is túltették magukat az emberek. Nem szabadott volna kínai vakcinával oltani. Ez a "keleti nyitás" következménye, egyúttal az Európai Unióval való szembehelyezkedés demonstrálása volt. Ebbe nagyon sokan haltak bele. Viszont mind a mai napig nem tudjuk, hogy kit, s miért és hogyan betegít meg a Covid-19 vírus. Azt, hogy ki hol, s milyen körülmények között fertőződött meg, nem rendelkezünk megbízható információval. Azok a védekezési szabályok, amelyeket a magyar kormány is erőltetett, mint amilyen a karantén volt, nem tudjuk, hogy mennyire működtek. A kijárási tilalom feleslegesnek bizonyult. Annak véleményem szerint semmi értelme nem volt, hogy idén április végéig az egészségügyi intézményekben még mindig hordani kellett a maszkot. Egyébként ez világjelenségnek bizonyult. A járvány egyik tanulsága az is, hogy az utazás korlátozása sem befolyásolta a járvány terjedését, amit az Egészségügyi Világszervezet ki is mondott. Nagy siker viszont, hogy az érintett tudósok nemzetközi együttműködésével egy éven belül sikerült olcsó vakcinát előállítani.
MIHÁLYI PÉTER
A 70 éves közgazdász, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómiai Tanszékének egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora.. Kutatásai szorosan kapcsolódnak a rendszerváltás gazdaságpolitikai feladataihoz, az állami vagyongazdálkodáshoz és az egészségügyhöz.
