Sőt, halandó alig, mert a csütörtök esti gálára szinte csak Hollywood és a világ filmművészei jutottak be. És persze az a néhány felkent újságíró, akik már péntek kora reggel futtatták a bírálataikat az online térben. Fogalmazzunk úgy: minimum vegyes az Indiana Jones és a sors tárcsája fogadtatása. A kritikusi indulatokat az is generálhatja, hogy a fesztiválon ez az egyetlen film, amelynek csupán egyetlen alkalommal volt sajtóvetítése a premier utáni délelőttön. (A versenybe beválogatott műveknek négy-öt vetítése szokott lenni). Hiába vetítették a két és fél ezer ülőhellyel rendelkező Lumière teremben, a több mint négyezer akkreditált újságíró jelentős százaléka nem jutott be, így nem volt meglepő, hogy a reggel hét órás online pénztárnyitás után csak néhány percig volt elérhető jegy.
A csütörtöki gála eleve teltházzal indult. Ezen a vetítésen Thierry Frémaux művészeti igazgató vezette fel a filmet, méltatta az amerikai filmgyártás jelentőségét, de a legmeghatóbb az volt, amikor angol nyelvtudásának határain billegve közölte Indiana Jones megformálójával, Harrison Forddal, hogy várják a színpadra, mert meglepetés gyanánt kap egy tiszteletbeli Arany Pálma-életműdíjat. A színész könnyekkel küszködve viselte el, hogy két és félezer ember ujjongva ünnepli és remegő hangon mondta:
„Azt mondják, hogy amikor már közel vagy a halálhoz, az életed lepörög a szemeid előtt. Hát nekem most lepörgött.”
A pénteki sajtótájékoztatón sokkal összeszedettebb volt Ford, aki arról beszélt, hogy elszomorítja, mennyi tehetség veszik el, mert nem kerül rivaldafénybe. Ő mázlista, de szavai szerint annak is volt talán szerepe a sikerében, hogy ért a szakmájához. A beszélgetésen természetesen visszatérő téma volt a színész kora – hiszen már túl van a nyolcadik X-en – és arról, miért ragaszkodott ahhoz, hogy ez az ötödik rész legyen az utolsó, és Jones professzor végre megpihenhessen. Amúgy Ford nagy mosolyokkal fogadta a kérdést és ennyit reagált: „Nem nyilvánvaló?” Erre egy másik újságíró ráerősített: a színészt most is szexinek tartja, különösen abban a jelentben, ahol félmeztelenül lehet látni. „Köszönöm, hogy észrevett” – mondta már hangosan kacagva a színész. Erre akkor még rátett egy lapáttal a főgonosz náci tudóst alakító Mads Mikkelsen, aki elmesélte: miután egy egész napos forgatás után mindenki kipurcanva ment haza, Harrison még elment bringázni, egy „rövid”, ötven kilométeres körre. Felvetődik a kérdés: biztos ez lesz az utolsó kaland?
Az alkotói oldal azért erre tereli a történetet. A film felvezető része 1945-ben játszódik a digitálisan megfiatalított Harrison Forddal (ez remek megoldás, James Mangold rendező pontosan leutánozta a topforma Spielberget), majd 1969-ben folytatódik, amikor Jones professzor óráján a diákok ásítoznak, hiszen immár a Holdra szállás a menő, nem a múlt. Ráadásul ez egy utolsó tanári óra, a kalandor tudós-régészt ugyanis nyugdíjazzák. Akár haza is mehetne. Ám nem lenne film, ha nem jelenne meg a keresztlánya, Helena Show (Phoebe Waller Bridge, aki remekül stimulálja az idős régészt), hogy ellopja tőle az úgynevezett Antiküthéra tárcsa felét – ám nem árulhatom el, hogy a szerkezet mire való.
A film innentől kezdve „fan service”: a korábbi Indiana Jones-opuszok szereplői közül, aki tud, az visszatér, az új szereplők pedig épp olyanok, mint a régiek voltak, csak fiatalok. Náci németekből sincs hiány a történetben, de ez egy minimum elvárás egy Indiana Jones-kaland esetében. Summa summarum: a kritikus hangokkal szemben én sokkal elégedettebb vagyok, talán csak azt tudom felróni a filmnek, hogy kicsit túl sok benne a faltól falig akció. De legalább ezt emberi keretek között tartották: Indiana Jones továbbra is ember.
A producerek részéről az egyetlen komoly csínytevésnek azt tartom, hogy Helena szakasztott olyan, mint Jones professzor – csak nőben. Nem szeretnék próféta lenni, de nem csodálkoznék, ha egy női kalandor vinné tovább az Indiana Jones-franchise-t.
Cikkünk elkészítését a Budapesti Francia Intézet támogatta.
Johnny Depp szeptemberben jön Budapestre forgatniFoglalkozásom: kíváncsi vagyok