Magyarország;Ukrajna;Orbán Viktor;Volodmir Zelenszkij;

A Magyar Nemzetben bizonygatja a volt kijevi nagykövet, hogy nem a magyar fél hibájából nem sikerült még összehozni az Orbán-Zelenszkij találkozót

Szerinte nem is olyan rosszak a magyar-ukrán kapcsolatok. 

Azzal vádolni a kárpátaljai magyarságot vagy Magyarországot, hogy elszakítanák a területet, teljes abszurdum - jelentette ki a Magyar Nemzetben a nemrégiben leköszönt kijevi magyar nagykövet.

A kormánypárti lapban Íjgyártó István azt hangoztatta, a magyar–ukrán kapcsolatok nem olyan rosszak, mint amilyennek látszanak, s a kétoldalú kapcsolatokon kevés erőfeszítéssel is nagyon sokat lehetne javítani. Ehhez viszont mindkét oldalon meg kell lennie a szándéknak. Magyarország már számos gesztust tett, most már viszonzást is várnánk - mondta. Szerinte az Orbán-Zelenszkij találkozót nem a magyar fél hibájából nem sikerült még összehozni. Számtalan olyan eszköz áll tehát rendelkezésünkre, amelyet nem merítettünk ki, de előkészítenének egy legfelsőbb szintű találkozót. Még akkor is, ha egy ilyen találkozó persze kétségtelenül nagy lökést adhatna a kapcsolatoknak - vélekedett. 

Íjgyártó István szerint teljesen mesterségesek az Ukrajnában a Kárpátaljával kapcsolatos revizionista félelmek. Ezeket javarészt a Krím félsziget annektálása generálta, s a kijevi vezetés minden, kisebbségek lakta területe potenciális veszélyforrásként tekint. Ezzel valójában az ottani többség hűségét kérdőjelezik meg. Közben a szeparatizmus vádja arra is jó volt, hogy ne a kisebbségi jogokról beszéljünk. Tökéletes terelés a párbeszéd és valódi viták helyett - vélekedett.

Állította, soha semmilyen magyarellenességet nem tapasztalt Ukrajnában, noha sok helyen járt az országban, a magyarellenes érzelmeket pedig az úgynevezett „propagandamédia” tálalja. Sok esetben a Magyarországgal és magyarsággal szembeni feszültséget mesterségesen, nem kizárt, hogy bizonyos külföldi érdekek kiszolgálására gerjesztik, de szerencsére ez nem éri el a társadalom széles köreit - tette hozzá.

Íjgyártó István azt hangoztatta, a magyar–ukrán kapcsolatok nem olyan rosszak, mint amilyennek látszanak, s a kétoldalú kapcsolatokon kevés erőfeszítéssel is nagyon sokat lehetne javítani. Ehhez viszont mindkét oldalon meg kell lennie a szándéknak. Magyarország már számos gesztust tett, most már viszonzást is várnánk - mondta. Íjgyártó István azt mondta, az Orbán-Zelenszkij találkozót nem a magyar fél hibájából nem sikerült még összehozni. Számtalan olyan eszköz áll tehát rendelkezésünkre, amelyet nem merítettünk ki, de előkészítenének egy legfelsőbb szintű találkozót. Még akkor is, ha egy ilyen találkozó persze kétségtelenül nagy lökést adhatna a kapcsolatoknak - vélekedett