Ukrajna;orosz megszállás;

2023-05-22 17:52:00

Kijev szerint tovább tart a bahmuti csata, több helyen még tartják magukat az ukránok

Ugyanakkor Oroszország szerint elfoglalták a várost. 

Ukrajna visszaszorította az orosz erőket Bahmut városában, és visszafoglalt több épületet - közölte hétfőn az ukrán fegyveres erők szóvivője a Newsweek beszámolója szerint

Szerhij Cserevatij elmondása szerint az ukrán erők a város délnyugati részén még tartják magukat - mindez ellentmond Jevgenyij Prigozsin közlésének, aki szombaton bejelentette, hogy elfoglalták a várost. 

„Az elnök helyesen mondta, hogy a várost lényegében a földdel tették egyenlővé. Az ellenség nap mint nap hatalmas tüzérségi és légi csapásokkal rombol és egységeink jelentik, hogy a helyzet rendkívül nehéz” - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette, hogy az ukrán katonák Bahmut délnyugati részén még erődítésekben és épületekben még tartják magukat. Kemény harcok folynak - jelentette ki. 

Az ukrán fegyveres erők hétfői közlése szerint az ellenség továbbra is támadó akciókat vezet. Egyúttal jelezték, folytatódnak a harcok Bahmutért. Cserevatij szerint két oka is van annak, hogy hazudott a Wagner-csoport vezetője. Ezek közül az egyik, hogy szükségük van valamilyen erőltetett győzelemre, mert már lejáratták magukat, amiért több mint kilenc hónapja nem sikerül bevenniük egy regionális központot. Másodsorban pedig a Wagner-csoport hatalmas veszteségeket szenvedett személyi állományában, így Prigozsin valóban szeretne elvonulni a hátországba, hogy nyalogassák a sebeiket - erre a zsoldosvezér egyébként többször utalt már. 

Vlagyimir Putyin egyébként már szombaton gratulált a Wagner-csoportnak, amiért sikerült bevenniük a várost.