„Író elvtársak, írjatok remekműveket!” ― szólította fel Zsdanov elvtárs a Szovjet Írókongresszus részvevőit.. Helyeselhető is lenne egy ilyen elvárás, ha bárki meg tudná mondani, hogyan kell remekművet írni. Nincs rá recept, bár utólag felismerjük a remekműveket.
Belügyminiszterünk tervezete az oktatás megjavítására és a tanári munka ellenőrzésére engem Zsdanov idézett felszólítására emlékeztet. A tanítás hatékonysága azonban ennél sokkal bonyolultabb kérdés. Ebben legfontosabb a tanár és tanítvány közötti személyes kapcsolat milyensége, minősége. Ha hiányzik a személyes kapcsolat, lehet ismereteket átadni, lehet ismereteket begyakoroltatni ― ez akár gépesíthető is ―, de hatékonyan tanítani nem lehet! A tanítás-nevelés folyamata is komplex, nem vezetnek célra a tevékenységet mereven előíró egyszerűbb szabályok. Ezen a téren a parancsolás többnyire az ellenkezőjét éri el annak, amit szeretnénk.
A jó tanári munkához kevés az adott tárgy ismerete. Akkor eredményes a tanár munkája, ha ismeri és szereti a gyermekeket, bízik bennük, és elnyeri a bizalmukat, azaz empátiára és lélektani érzékre is szükség van. A tanítvány csak azt tanulja meg jól és tartósan, amit a tanár példáját követve meg akar tanulni. Erről semmit nem mondanak a minisztérium által elképzelt ellenőrzési szempontok. Ha az eddig megismert és hasonló kritériumok alapján minősítik a tanárokat, garantált a tanítás színvonalának további zuhanása, mert formális, lélektelen, semmitmondó adatokból ítélnek. A jó tanárok elkedvetlenednek, a gyengébbek nem lesznek jobbak.
Sajnos nincs benne a döntéshozóink tudatában, hogy a világunk bonyolult, és egyre gyorsulva válik mind bonyolultabbá, komplexebbé. A problémák már nem oldhatók meg egyenként, egymástól szétválasztva. Minden mindennel összefügg. Az egymással összekapcsolt folyamatok rendszerére különösen igaz, hogy az egész több, mint a részek összege. Ha csak az egyes folyamatokat ismerjük külön-külön, szinte semmit sem tudunk a rendszerről, melynek összetevői. A rendszerből kiemelve szinte semmit nem tudunk megoldani: ha egy gondot megoldunk is, az összefüggések miatt más, újabb gondok sokasága keletkezik.
Legyen akármilyen okos és nagy tudású egy ember, egymaga nem láthatja át egy-egy probléma minden oldalát. Ha mégis egymaga akarna társadalmi folyamatot javító döntést hozni, kudarcra van ítélve. A megoldáshoz különböző területeken jártas hozzáértők csapatára van szükség, akik áttekintik, hosszasan tanulmányozzák, megvitatják a kérdést, majd közös álláspontot elfogadva hoznak megfelelő döntést. Még utána is kisebb-nagyobb korrekciókra van szükség a megvalósítás során szerzett tapasztalatok alapján. Ez nálunk ismeretlen. Azt látjuk, hogy döntéshozóink a legkisebb vita nélkül sorban hoznak meggondolatlan, megalapozatlan döntéseket. Attól, hogy törvénybe iktatnak egy intézkedést, nem válik jobbá, nem vezet a kívánt eredményhez.
Vannak egyszerűen mérhető és értékelhető dolgok. Ha például kukorica kapálása a megadott feladat, mérni lehet a megkapált területet. Meg lehet ítélni, mennyire gyökerestől kapálták ki a gyomot; mennyire lazították fel a földet. De az oktatás-nevelés nem ilyen. Az orvoslás sem ilyen - az értelmiségi tevékenység általában nem ilyen.
Hogyan tudjuk akkor mégis megítélni a tanári, vagy általában a szellemi munka milyenségét, értékét? Néhai bölcs professzorom, Szabó Gábor mondta erről, hogy ezen a téren minden értékelés szubjektív, akkor is, ha objektívnek látszik. Ugyanis a megítélés szempontjainak a kiválasztásában már benne van a kiválasztó személyes felfogása. Ráadásul értelmezni is kell a kritériumokat. Nem tudunk minden fontos mozzanatot egyértelműen meghatározni. Ezért lesz az értékelés nagyobbrészt szubjektív.
Így csak egy kérdés marad: milyenek a szubjektumok, akik értékelnek? Nyilván egy ilyen értékelés is csak csapatmunka lehet. Néhai professzoromnak volt erre egy szemléletes hasonlata: a szellemi munka teljesítménye olyan, mint az atombomba, Ha megvan a kritikus tömeg, robban, azaz komoly eredményt ér el. Itt a kritikus tömeg 4-5 értelmes, együtt gondolkodó, hozzáértő ember. Ha magamban gondolkodom egy problémán, körbe foroghatnak a gondolataim. Kell valaki, aki egy jó meglátással kizökkent a hibás körből. Egy csapatban az a jó, ha mindenki egy kicsit más oldalról nézi a problémát.
Az oktatás megjavítása sem egyetlen zseniális lépéssel oldható meg. Sok kisebb- nagyobb lépés sorára és időre lesz szükség, hogy ezt elérjük. Az első lépés a tanári pálya vonzóvá tétele:
a létfeltételek megteremtése és a tantestületen belüli viszonyok javítása. A tanári munka színvonalának emeléséhez szükség van ― az önképzés ösztönzése mellett ― a társadalom által finanszírozott, valóban hatásos továbbképzésekre.
Az oktatás-nevelés is csapatmunka! Szükség van a tantestületeken belüli szakmai beszélgetésekre, tapasztalatok megvitatására. Ez csak akkor lehetséges, ha jó a hangulat, a tanárok szabadnak érzik magukat, figyelni tudnak egymásra. Ilyen körülmények között épülhet tovább a kollegiális viszony. Egy ilyen közösségben a közhangulat önképzésre és a gyermekekre való jobb odafigyelésre képes ösztönözni a tanárokat. A javuló helyzet egyre több értelmes fiatalt vonz majd a tanári pályára. Mindez nem könnyű és nem megy egyik napról a másikra, de enélkül nincs valódi emelkedés.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.