Soros

A félreérthetőséget elkerülendő: ezúttal nem egy álproblémáról lesz szó (a kormány mindig akkor rántja elő a kalapból Soros Györgyöt, ha olyasmivel szembesül, aminek a megoldására esélye sincs), hanem egy valódiról.

Képzeljük el, hogy bekopogtat Brüsszel ajtaján, és a felvételét kéri az EU-ba egy olyan állam, ahol minden fontos politikai és intézményi tisztséget egyetlen párt jelöltjei töltenek be. Egypárti továbbá az alkotmány, a választási törvény és a jogalkotási törvény; utóbbi mondjuk mindegy, mert úgysem tartják be például a kötelező hatásvizsgálatról vagy a társadalmi egyeztetésről szóló előírásait. A közmédiának hazudott csatornák 24 órában a hatalom dicséretét zengik; az ellenzék akkor kerül be a műsorba, ha pocskondiázni kell. A kormánykritikus sajtótermékeket bezárják, vagy felvásárolják és átállítják. Az állami vagyonnak évről évre egyre nagyobb hányada kerül át a miniszterelnök családjához, a családtagok strómanjaihoz és üzletfeleihez. Az ország leggazdagabb embere – papíron – a miniszterelnök szomszédja. A kormányerő az állam összes erőforrását felhasználja az újraválasztása érdekében, beleértve megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt, a közpénzen kitartott sajtó-kétharmadot, az adóhivatalt, a számvevőszéket, a rendőrséget, a katonaságot, a köztisztviselőket és a közoktatást. A valamilyen okból még ellenzéki vezetésű településeket megfosztják a fejlesztési forrásoktól. Az állam az állampárt bizalmi embereinek játssza át az egyetemeket, a kaszinókat, a fizetős közúthálózatot és az állami termőföldvagyont.

Nem is kell amúgy elképzelni, itt van a szemünk előtt. De azért képzeljük csak el, hogy egy Magyarország-típusú slampos diktatúra a jelölt, és szeretne taggá válni. Nem az a kérdés, hogy felvennék-e, hanem legfeljebb az, hogy elhallatszana-e a Holdig a kacagás, mielőtt megmutatják neki, hogy merre van a kijárat.

Legyünk őszinték: a 13 év alatt kiépített orbáni állam alkalmatlan az EU-tagságra. Miért gondolja akkor bárki, hogy az EU soros elnökségére alkalmas lenne?