Varga Mihály;Gulyás Gergely;

„Teljesen felelőtlen az Európai Unió gazdálkodása, ezek a pénzek nekünk járnak”

Arra a felvetésre, hogy Bánki Erik elmondta, a felfüggesztett uniós források egy részét saját forrásból biztosítja a kormány, Varga Mihály közölte: az elmúlt években is előfinanszírozott a magyar költségvetés, ha csúsztak a források, így megvan erre a gyakorlatuk. Az ukrán menekültek segélyezésére továbbra is minden segítséget megadnak, rendelkezésére áll majd a szükséges forrás – jelentette ki.

A Telex kérdésére Varga Mihály azt mondta, év elején mindig magasabb kiadások vannak. A Vodafone megvásárlását és a 13. havi nyugdíjat említette példaként. Ami az Európai Bizottság véleményét illeti, az egyensúly kérdésében is vitáik vannak. Szerintük megalapozatlan az álláspontjuk, hiszen a magyar költségvetés a koronavírus-járvány és a háborús helyzet ellenére is elkezdte az államháztartási hiányt csökkenteni, „én ezt nem nevezném strukturális problémának”. Az év első fele után át szokták tekinteni a gazdasági paraméterek alakulását.

Ismét előkerült az uniós források kifizetésének a kérdése, Gulyás Gergely szerint „teljesen felelőtlen az Európai Unió gazdálkodása, ezek a pénzek nekünk járnak, azt, hogy Brüsszel mikor kegyeskedik nekünk odaadni, arról Brüsszelt kell megkérdezni”.

Azok kerültek be a vezetésbe, akiket egy korábban kiszivárgott levélben megneveztek. Egy olyan levélben, amelyet az az érintettek hamisítványnak neveztek.