tisztújítás;Magyar Bírósági Végrehajtói Kar;

Varga Judit egyetemi évfolyamtársát választották meg Schadl György után a bírósági végrehajtói kar elnökének

Azok kerültek be a vezetésbe, akiket egy korábban kiszivárgott levélben megneveztek. Egy olyan levélben, amelyet az az érintettek hamisítványnak neveztek. 

Egy rendkívüli közgyűlésen választott új elnökséget a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) – írja a hvg.hu.

Erre azért volt szükség, mivel Schadl György másfél évvel a letartóztatása után, április 27-én lemondott posztjáról a teljes elnökséggel együtt. A köztestület grémiumába kizárólag a törvény által előírt, öt személy pályázott, akiknek névsora azonos volt azzal, akiknek a neve egy héttel ezelőtt a nyilvánosságra került.

170 végrehajtó titkosan szavazott, mindegyikőjük 158-160 igen szavazatot kapott - vagyis lényegében elsöprő arányú szavazattal győzedelmeskedtek. 

Elnök az a Lupkovics Beáta lett, aki Varga Judit igazságügyi miniszter egyetemi évfolyamtársa volt. Alig egyéves végrehajtói pályafutása előtt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye közgyűlésének jegyzője, előtte kormányhivatali főosztályvezető, azelőtt pedig gyámhivatali ügyintézőként kereste kenyerét.