Sokak szerint a sétálgatás sehová sem vezet, kézbe kell venni a hatalmat védő jelképes kordonokat, és szembe kell szegülni az állam erőszakszervével – persze, nem erőszakosan. Ha százezer ember néz farkasszemet a rendvédelemmel napokig, akkor nincs az a karhatalom, amit nem söpör el a szél, vagy a szégyen.
De hol vannak a határok, amikor az emberek jelképesen nekifeszülnek az államnak, s közben egy tömeg részeként fizikailag is erőt fejtenek ki a közhatalmat akkor és ott megtestesítő, és azt elvileg a jogszabályoknak megfelelően védő erőszak-monopóliummal szemben? Gyerekek és szülők, ellenzékiek és kormánypártiak, fiatalok és idősek egyaránt latolgatják az évek óta tartó elégedetlenség egyre aggasztóbb kimeneteit.
A keretek szétfeszítése
A jogi alaphelyzet világos: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” Az önmagát választási rendszerrel és propagandamédiával bársonyszékbe ragasztó kormány ellen emiatt is ágálni kell. Magyarországnak azonban még akkor is törvényesen megválasztott kormánya van, ha ezt sokan vitatják, tehát a fennálló rend erőszakos megdöntésére irányuló tevékenység többféle bűncselekményt megvalósítana. Mindemellett nem lehet cél emberéletetek veszélyeztetése egy mégoly lator kormánnyal szemben sem. De ha választással nem bontható szét egy illiberális képződmény, akkor hogyan máshogy?
Hegyi Szabolcs szerint az olyan tilatkozás-sorozat, mint amilyet a tanárok kezdtek el másfél éve, és aminek a diákok utcai demonstrációi adtak még nagyobb lendületet, jól működő demokráciákban nagy valószínűséggel már komoly eredményeket ért volna el a kormányzati politikák alakításában.
– A hagyományos demonstrációk önmagukban nem arra valók, hogy rendszert váltsunk, mert alapvetően véleménynyilvánításra valók, és nyomást gyakorolni is a közös véleménynyilvánításon keresztül tudnak – mondja a TASZ Politikai Szabadságjogok Projekt szakértője. – Ha nem lenne NER Magyarországon, ez akkor is így lenne, de van. Önmagukban a hagyományos tüntetésektől tehát nem érdemes várni a sorsunk jobbra fordulását, ezek csak eszközök lehetnek, első lépések, amelyek mellett, után továbbiakra is szükség van.
A hagyományos tüntetésekkel kapcsolatos csalódottság Hegyi Szabolcs szerint is könnyen vezethet a radikalizálódás irányába. Igaz ez a választásokon történő kormányváltási törekvések sikertelenségre is. Ha a rendszerváltás a cél, akkor bizonyos fokú radikalizálódás szükséges is a tiltakozások céljának az eléréséhez, de az erőszakba átcsapó radikalizmus már veszélyes. Szűk az a mezsgye, amin járni lehet. – Ha demokratikus választásokon nem lehet leváltani egy kormányzatot, demokratikus eszközökkel nem lehet rászorítani fontos társadalmi elégedetlenségek kezelésére – mondja Hegyi –, akkor a hagyományos, elégtelen kereteket szét kell feszíteni, hogy nagyobb legyen a tiltakozás nyomása. Ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a túlzott radikalizálódás konkrét veszélybe sodorjon olyanokat, akik ennek nem akarják magukat kitenni, és hogy elrettentse a mérsékelt támogatókat.
A hatalom útjában
A tiltakozások hagyományos kereteinek a feszegetése, a radikalizálódás könnyen átvezethet az erőszakos cselekmények terepére. Ezek természetesen jogellenesek, megalapozzák a rendőri fellépést, adott esetben a karhatalmi kényszert. A jog csak a békés gyűléseket védi, az erőszakosakat nem. A szakértő kiemeli:
önmagában attól nem veszíti el a békés jellegét a tüntetés, hogy nincs bejelentve, vagy hogy a résztvevők indulatosak és hangosan tiltakoznak, trágár szavakat használnak, de még attól sem, ha a rendőröket szidják vagy gúnyolják.
Ezek részei a tüntetéseknek, az emberek általában akkor mennek ki az utcára, ha már nagyon elegük van valamiből.
– Ellenben elveszíti a békés jellegét a gyűlés akkor – teszi hozzá –, ha a résztvevők fizikai erőszakot tanúsítanak, tárgyakat dobálnak a rendőrök felé, vagy fizikai konfliktusba keverednek velük. Akkor is, ha csak üres műanyagpalackot dobnak, akkor is, ha csak nekinyomódik a tömeg a rendőrsorfalnak. Mindkettő megalapozza a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét, ami nemcsak ténylegesen sérülést okozó vagy ennek veszélyével járó magatartás lehet. Nem a rendőr személyét, hanem a rendőrségre ruházott közhatalmat védi a jog. Emiatt van az is, hogy a rendőri fellépés jogszerűségét vélelmezni kell.
Hiába vélelmezhető például, hogy jogszerűtlenül zárnak le egy utcát kordonnal vagy rendőrsorfallal, ez nem teszi jogossá azt, ha a tüntetők nem vetik alá magukat a rendőri intézkedésnek. Az engedetlenség csak a nyilvánvalóan jogszerűtlen rendőri intézkedésekkel szemben megengedett, de ezek nagyon kivételes esetek, és a jellemző eset az, hogy utólag lehet jogorvoslattal élni. Amíg bíróság elé lehet vinni egy területlezárás, egy rendőri intézkedés, egy tüntetés-feloszlatás jogszerűségét, addig ezekkel az eszközökkel a TASZ szakértője szerint élni kell.
– A jó hír az, hogy az erőszakosság nem az egyetlen módja a radikalizálódásnak – hozza példaként a a polgári engedetlenség lehetőségét Hegyi Szabolcs. – Ez egy jogsértő magatartás, amivel szintén egy jogsértésre, az állam által elkövetett igazságtalanságra lehet ráirányítani a figyelmet. Egy jogi kötelezettség megsértése csak akkor lehet valóban polgári engedetlenség, ha az nem erőszakos. Ettől lesz morálisan igazolható. Tipikusan ilyen, amikor egy tüntetés résztvevői passzívan állnak ellen a rendőri feloszlatásnak: ahelyett, hogy elhagynák a helyszínt, inkább leülnek, és kiteszik magukat a rendőri igazoltatásnak, testi kényszer alkalmazásának. De ilyen az is, ha egy tüntetést bejelentés nélkül tartanak meg. Az ilyen magatartás nem is bűncselekménynek, hanem csak szabálysértésnek minősül.
Egy gyűlést sem tesz jogellenessé az, hogy nincs bejelentve – szemben azzal, amit a rendőrség az utóbbi hetek tüntetéseivel kapcsolatban rendszeresen állít –,
csak a bejelentést elmulasztó személy szabálysértési felelősségét alapozza meg. Az engedetlenség persze továbbra is „tényállásszerű”, formálisan jogellenes magatartás, ami szankciót von maga után, ám az erőszakmentessége (passzív ellenállási jellege), a következmények nyílt és demonstratív vállalása (testi kényszer, bírság) megkülönbözteti a hétköznapi jogsértésektől. Ezért fontos, hogy aki polgári engedetlenségre adja a fejét, legyen tudatában, mit vállal.
– A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás példája mutatja meg azt, hogy a tiltakozásnak nem a vélt vagy valós igazságosság adja a morális legitimációját, hanem az erőszakmentesség. Ez emeli a tiltakozást morálisan azok fölé, akik az engedetlenkedővel szemben alkalmazzák a közhatalmat, s vele a kényszert, a szankciót – mondja Hegyi Szabolcs. Egy tüntetésen szerinte nem annak kellene lennie az alapállásnak, hogy aki kimegy az utcára, annak számolnia kell a karhatalmi fellépéssel. Éppen ellenkezőleg: arra kellene számítania, hogy a rendőrség az ő biztonságát szavatolja.
Összeadódva
– Az erőszakos tiltakozás – ez egy fontos politikai következmény – könnyen eltávolíthatja a mérsékelt támogatókat, akik egy békés tüntetésre kimennek ugyan, de az agressziótól viszolyognak vagy félnek. Egy empirikus kutatás a XX. század több száz rendszerváltó mozgalmának az elemzése alapján nemcsak azt támasztja alá, hogy az erőszakmentes mozgalmak kétszer akkora arányban sikeresek a rendszerváltás szempontjából, mint az erőszakosak, hanem azt is, hogy ha sikerül egy kritikus tömeget maguk mögé állítani, akkor gyakorlatilag sikerre vannak ítélve. Ez a kritikus tömeg a kutatás szerint a népesség 3,5 százaléka. Ez csak akkor áll össze, ha azok is tiltakoznak, akik visszariadnak az erőszaktól. Ez olyan társadalmi csoportok bevonását jelenti, akikről alapvetően nem feltételezünk rendszerváltó politikai attitűdöket: középosztálybelieket, közintézményekben dolgozókat, vidéki lakosságot.
Magyarország szempontjából talán a legfontosabb a vidéki nagyvárosok lakossága, hiszen közismert, hogy a budapesti tüntetéseket sokan egy szűk kisebbség ügyének tartják. A diáktüntetések, amióta tavaly elkezdődtek, azonban ebből a szempontból szerencsések, mert több országos akciót is tudtak szervezni. A vidéki nagyvárosokban élnek olyanok, akik hajlandóak aktívan fellépni az érdekeikért: gondoljunk azokra, akik Debrecenben vagy Győrben a tervezett akkumulátorgyárak telepítése ellen tiltakoznak.
– A demokrácia visszaszerzése egy antidemokratikus kormánytól nem egy társadalmi csoport tiltakozásának az ügye, hanem mindenkié – mondja Hegyi Szabolcs. – A diákok és a tanárok elsősorban a közoktatás ügyében, a biciklis futárok a kata eltörlése miatt, a helyiek a tervezett ipari park ellen tiltakoznak. Ha egyszer ezek az elégedetlenségek összeadódnának, akkor lehetnének sikeresek...
Kitéve az ócsárlásnak
A szakértő szerint hajlamosak vagyunk úgy gondolni a rendszerváltásokra, forradalmakra, mint amelyek egyszeri és egyedi események, amelyek éppen emiatt egyszeri, egyedi erőszakkal járnak együtt, de egyik napról a másikra megdöntik a rendszert. A fent hivatkozott kutatás nem támasztja alá ezt a vélekedést. Hegyi szerint az antidemokratikus, illiberális rendszerek megdöntése és a politikai berendezkedés helyreállítása inkább hosszas és kitartó ellenállást igényel, amely során a szükséges demokratikus erények is kialakulnak, meggyökereznek, mintsem hirtelen és átütő mértékű erőszakot, amit azután nagyon nehéz lesz kordában tartani. A hosszas és kitartó ellenállás pedig nemcsak a tüntetések szervezését jelenti, hanem azt is, hogy a tiltakozók ki vannak téve a kormányzat és a propagandamédia felől érkező gyalázkodásnak, hiteltelenítésnek, cinizmusnak.
